Karrierdíj a Zeneakadémia rektorának
A HVG és a jobline.hu hagyományteremtő karrierversenyén a legsikeresebb életpályát befutott szakembereket keresték. A közszférában dolgozó legeredményesebb vezetőnek járó díjat ez alkalommal dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora kapta.
Egyikük dr. Batta András zenetörténész (muzikológus), egyetemi tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Nevéhez fűződik 2004-2008 között - első rektorsága idején - a Zeneakadémia többlépcsős képzésének indulása. A 2005-ös felsőoktatási törvény szellemében átalakult az egész szervezet, megalakult a népzenei szakcsoport, a zenepedagógiai tanszék, megújult a zenekari képzés. Az intézmény ma már önállóan szervezi sikeres hangversenysorozatait (Alma Mater Koncertek), a Zeneakadémia nemzetközi kapcsolatrendszere többek között az Amerikai Egyesült Államok és Kína bevonásával jelentősen kibővült. Batta András létrehozta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szponzorainak körét, konszolidálta az egyetem gazdasági helyzetét. 2005-ben integrálta a Kecskeméti Kodály Intézetet. 2008 áprilisában a Zeneakadémia szenátusa Batta Andrást megerősítette rektori tisztségében.
Ezek az eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kormány kiemelt EU-s projektjeként "Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai zenei élet megújuló zenei központja Budapesten címmel az intézmény fejlesztését közel 11 milliárd forinttal támogatja. Batta András legfontosabb célja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fejlesztése az intézmény évszázados hagyományainak megőrzése, valamint az innovatív megújulás szimbiózisa jegyében.
Edupress.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 3 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 4 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 4 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 5 hónapja
- Szakértő cáfol: nem változik a nyugdíjkorhatár 2026-ban 5 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?