Mit tanulhatunk a Chicago Bullstól a munkahelyen?
Dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető docense beszélt a Personal Hungary személyügyi szakkiállításon arról, mi mindent tanulhatnak a versenyszférában dolgozók a profi kosárlabdázóktól, azon belül is a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bullstól.
"Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam és vesztettem csaknem 300 mérkőzésen. 26-szor vétettem el a rám bízott, de a győzelemhez szükséges, utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért is tudtam mindig előrelépni"-mondta el mára legendássá vált karrieridézetében Michael Jordan, a világ egyik legsikeresebb kosárlabdajátékosa.
Tanácsa valóban megszívlelendő és bizony érdemes azt átültetni a vállalatok mindennapjaiba. Hibázni tudni kell! Minden munkahelyi csapatban van egy-két olyan -egyébként irigylésre méltó hozzáállású - kolléga, aki tisztában van ezzel és nem csinál királydrámát néhány apróbb szakmai tévedésből. Inkább levonja mindebből a megszívlelendő tanulságokat, majd higgadtan továbblép. Ez nem jelenti azt, hogy trehány, nemtörődöm vagy rossz a hozzáállása - csak tudja, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ebből az attitűdből azonban szinte minden munkahelyi csapatba több kellene. Tanuljunk tőlük!
A csapatban dolgozás képessége is rendkívül fontos
A szintén a Michael Jordan nevével fémjelzett, 1966-os alapítású, ám fénykorát a 90-es évek derekán élő Chicago Bulls kosárlabdacsapatot főként két fontos tényező tudta naggyá tenni. Egyrészt klasszisokból állították össze a csapatot, akik egyéniben és csapatban is képesek voltak a kiváló teljesítményekre. A tanulság tehát kézenfekvő: azok a munkahelyi csapatok vannak sikerre ítélve, amelyek tagjai a csapatmunka és az egyéni eredményesség fontosságával is egyaránt tisztában vannak és mind a kettőért hajlandóak komoly erőfeszítéseket tenni.
A szakmai tudás megléte mellett a legjobb döntések meghozatalához jókora adag intuícióra is szükség van - a versenyszféra világában éppúgy, mint a kosárlabdapályán. Ám ehhez mindkét területen nélkülözhetetlen a napi rutin és a rengeteg, gyakorlással és tapasztalatszerzéssel töltött idő. Érdekes módon itt lép be a képbe a "10 ezer órás szabály", azaz 10 ezer óra gyakorlás után mondhatja valaki profinak magát bármely területen. Így tulajdonképpen a gyakorlottság is felkészít arra, hogy a megfelelő pillanatban hozzunk megfelelő, ugyanakkor
ösztönös döntéseket.
Ne csak az eredményjelzőt nézzük
Ahogyan egy profi kosárlabdaedző is ismeri a csapatát a tagok erősségeivel és fejlesztendő területeivel együtt, úgy kell ismernie a munkahelyi csapatot is a vezetőknek. A profi edző ezért soha nem felületesen vagy látszat alapján, hanem lehetőleg az összes körülményt mérlegelve igyekszik döntést hozni a meccs érdekében. Ezért nem csupán az eredményjelzőt és annak aktuális állását, hanem az összteljesítményt és a végeredményhez vezető utat is figyelembe veszi. Erre a hozzáállásra az üzleti életben is szükség van - itt sem tanácsos kizárólag egy-egy mozzanatot kiragadni és az összteljesítmény ismerete nélkül értékelni az eredményeket. Emellett következetes stratégiára van szükség. Komoly hibát követ el az az edző/vezető, aki túl gyakran akar változtatni rajta.
Egészséges önbizalom nélkül nem megy
A jó vezető és csapat mindemellett egészséges önbizalommal is rendelkezik: így nem tétovázik vagy hezitál túl sokat, hanem mer lépni ha szükséges, akár a pályán, akár az üzleti életben kell cselekednie. Bizonytalan hozzáállással viszont egyikük sem megy túl sokra...A legeredményesebbek tehát mindenképp az egészséges önbizalmúak lesznek.
Takács Gabriella
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa