kapubanner for mobile

Buktatók és új szabályok a szabadságolásnál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Idéntől az alapszabadság nem, csak a pótszabadság harmada vihető át a következő évre. Érdemes tehát résen lenni a szabadság kiadásakor illetve kivételekor. A munkavállaló 7 napot határozhat meg, a többi időzítése a munkaadó kezében van. Erre is figyelmeztet a Trenkwalder munkaerőközvetítő jogásza.


A Munka törvénykönyvének (Mt.) januári módosítása szerint megszűnt az a lehetőség, hogy az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság összegének harmada a felek közti megállapodással átvihető a következő évre. Idén erre már csupán az életkor szerinti pótszabadság (kortól függően 1-10 nap) esetében van lehetőség, igaz, ott teljes mértékben. A Trenkwalder tapasztalatai szerint főként a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával, aminek pótlása az év végén okozhat majd kisebb-nagyobb fennakadásokat. Amennyiben azonban a munkaadó elmulasztja a szabadság tárgyévi kiadását, az részéről akkor is automatikus jogszabálysértést jelent, ha a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

A munkáltatót terheli a rossz szabadságkiadás

"Az életkor után járó pótszabadság átviteléről ráadásul ezentúl naptári évente mindig meg kell állapodnia a feleknek - figyelmeztet dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogásza. - A köznyelvben ugyan a munkavállaló ’vesz ki’ szabadságot, ám a valóságban a munkáltató adja azt ki, a kiadás elmaradásának esetleges hátrányos következményei tehát egyedül őt terhelik. Ez a teher korábban rugalmasan kezelhető volt egyedi megállapodással. Ezentúl azonban csak az életkor után járó pótszabadság kezelhető ily módon, ami egy fiatal munkavállaló esetén maximum néhány napot tesz ki. Az idei változás, illetve várható hatásai azonban még sok munkáltatóban nem tudatosultak."

Tekintettel arra, hogy immár a második félévben járunk, minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának felhasználásában. A nyár számos vállalat számára csendesebb időszak, célszerű lehet tehát akár az időarányosnál több szabadnapot is kiadni az amúgy is szabadságolási főszezonnak számító nyári időszakban. Ily módon az év végén kevesebb szabadságolási kényszerrel kell szembesülni, ami biztonságosabb hátteret teremt az év végére is a folyamatos működéshez.

7 napot a munkavállaló határozhat meg

A munkavállaló számára kedvező, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem évül el, igaz, pénzben ekkor sem váltható meg - erre csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség. Ugyanakkor a munkavállalónak is érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kiveendő szabadsága maradt az adott évben. Év közben a munkáltató rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez. Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon - a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját.


2014. július 21.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek