kapubanner for mobile

Irány Amerika! - nyári idénymunka fiataloknak gyermektáborban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Január 17-én és 26-án tábori állásbörzét rendez a CCUSA közvetítő szervezet. Csütörtökön 17, másfél hét múlva pedig 11 egyesült államokbeli táborigazgató várja a nyáron idénymunkát tervező magyar egyetemistákat, főiskolásokat. Aki regisztrált és átesett a szervezet nyelvi tesztjén, ők csütörtökön 2-től vehetnek részt a rendezvényen a budapesti Hotel Novotelben. A többiek 4-5 óra között nézhetnek be és másfél hét múlva már ők is élesben próbálkozhatnak.

Rasovszky Miklós, a CCUSA magyarországi ügyvezetője elmondta, idén minden korábbinál nagyobb az érdeklődés a magyar fiatalok részéről.


Az állásbörze menete


A jelentkező diákok a börze időtartama alatt személyesen találkozhatnak amerikai gyerektáborok képviselőivel, ahol kétfajta munkakörre lehet jelentkezni: oktató/nevelő (counselor position) valamint karbantartó/konyhai kisegítő (support staff) pozíciókra. A börzére látogató táborok előzetesen úgy nyilatkoztak, hogy mintegy 60-80 különböző konkrét állásajánlattal várják az érdeklődőket, melyek 2013 nyarára szóló 9 hetes munkaszerződések formájában a börze helyszínén köttetnek meg.


Mennyibe kerül a kimenetel?


A jelentkezési díj 395 euró, amely többek közt magában foglalja az oda-vissza repülőjegy, a 3 hónap biztosítás és a szállás ellátás díját. (az anyagiakat tekintve hozzá kell tenni, még egy díjat, a 160 dollár vízumdíjat is kell majd fizetni és hogy 9 hetes, 54 munkanapos munkaszerződésre 1100 dollár zsebpénzt kapnak a diákok).


Aki nem regisztrált


Rasovszky Miklós megjegyezte, aki nem regisztrált a börzére és nem esett át a CCUSA nyelvi tesztjén, az is megtekintheti a kínálatot. Nekik csütörtökön délután 4-5 óra között nyitják meg a kapukat. A rendezvény helyszíne: Budapesten a Novotel Hotel, Zsolnay terem. Bővebb info a www.ccusa.hu oldalon.


2013. Január 16.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek