kapubanner for mobile

Jelentős szigorítások a brit munkaerőpiacon

Hat hónapról háromra csökkentik Nagy-Britanniában azt az időszakot, amikor a bevándorlók munkakeresés címén pénzügyi támogatást igényelhetnek - írja az origo.hu hírportál.


David Cameron kormányfő a The Daily Telegraph című lapban írott cikkében hangsúlyozta, valamit kezdeni kell azzal a ténnyel, hogy a brit segélyezési rendszer mágnesként vonzza a bevándorlókat. Első lépésként hatról három hónapra csökkentik azt az időszakot, amíg a bevándorlók álláskeresési támogatást, illetve családi pótlékot kaphatnak. A döntés novembertől hatályos. A kormány már januárban bejelentette, hogy az Európai Unió tagállamaiból érkezők csupán három hónapos nagy-britanniai tartózkodás után jogosultak az álláskeresési támogatásra, és azt csak abban az esetben kaphatják meg, ha bizonyítottan vannak esélyeik arra, hogy munkát találjanak.


Felére csökkentenék a bevándorlók számát


Cameron azt is megerősítette, hogy kormányának célja a jelenlegi kétszázezerről százezer fő alá csökkenteni a bevándorlók számát a következő parlamenti választásig. Szerinte ez a cél elérhető.


2014. július 29.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk