Zala 

Köz- és szezonmunkák javítottak a zalai munkanélküliségen

Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma májusban a szezonális munkaerőigények folyamatos növekedésének, valamint a márciusban több ezer fővel elindult közfoglalkoztatási program bővülésének köszönhetően - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden az MTI-vel.

Letenye és Lenti a két véglet


A legalacsonyabb, 9,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Lenti térségében, de a megyei átlag alatti volt a munkanélküliek aránya Keszthely és Zalaegerszeg környékén is. A legmagasabb - 14,7 százalék - a letenyei kirendeltség területén volt a mutató, áprilisban ez az arányszám még elérte a 15,5 százalékot. Megyén belül a területi különbözőségek több hónapja folyamatosan mérséklődnek.
Az év ötödik hónapjában a munkáltatók mintegy 1400 új álláshelyet jelentettek be, ebből 600 feletti támogatott. A közigazgatás területén - döntően közfoglalkoztatással összefüggésben - 450 fős volt a munkaerőigény, 100 és 200 álláskeresőt pedig a feldolgozóiparban, a kereskedelemben és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területén kívántak foglalkoztatni.


A munkát találtak több mint fele közmunkás


A segédmunkások, alkalmi munkások mellett bolti eladók, ügynökök, forgácsolók, felszolgálók, tehergépkocsi-vezetők, szakácsok és kőművesek számára ajánlottak munkát. A hónap során a regisztrációból kikerülő közel 2600 álláskereső közül 1600-an tudtak elhelyezkedni; 700-an támogatott foglalkoztatásban, 900-an pedig az elsődleges munkaerőpiacon találtak munkát.
Az év első 5 hónapjában munkába állt 8 ezer álláskereső több mint fele, 4400 ember támogatott foglalkoztatás keretében tudott elhelyezkedni.


A kirendeltségeken mintegy 1400 főt regisztráltak. Közel 1300-an már korábban is szerepeltek a nyilvántartásban, 45 százalékuk pedig egy éven belül vált újra munkanélkülivé.


2013. június 19.


  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek