Nem találja a munkaerőpiacra vezető utat? Segít a TÁMOP 1.1.2
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a régió foglalkoztatási helyzetének javítása, a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetű álláskereső emberek munkába helyezése és a foglalkoztatási feszültségek megoldásának elősegítése érdekében kistérségi konferenciasorozatot szervez a TÁMOP 1.1.2 "Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" megismertetése céljából.
A program célja a Közép-magyarországi régióban élő, hátrányos helyzetű emberek számára biztosítani annak lehetőségét, hogy a nyílt munkaerőpiacra visszakerüljenek és ott hosszú távon meg is maradjanak. Másodlagos (de nem kevésbé fontos) célnak tekintik a civil szervezetekkel való, eddigieknél szorosabb és más jellegű együttműködés lehetőségének megteremtését, illetve új szolgáltatások (pl. életpályaterv) beemelését a hátrányos helyzetű álláskeresők speciális problémáinak kezelésére.
A hátrányos helyzetűeken belül 802 fő alacsony iskolai végzettséggel rendelkező részére a szakképzés feltételét jelentő alapfokú végzettség megszerzésének biztosítása, illetve a szakképzésbe való bekapcsolásukkal elhelyezkedésük elősegítése a program célja.
Azon csoportoknál, akiknél az életkori hátrányok okozzák a munkaerőpiacra való bejutás akadályát - a 25 év alatti (elsősorban pályakezdő) fiatalok (687 fő), 745 fő 50 éven felüli álláskeresők - a hiányzó képességek, készségek pótlásával segítik elő az elhelyezkedést, valamint a munkáltatókat támogatással is ösztönözzük a célcsoportok tagjainak foglalkoztatására.
A kisgyermekes anyák, gyermekgondozásból, hozzátartozó ápolásáról visszatérni kívánók (172 fő) számára a szükséges ismeretpótlással, új ismeretek, kompetenciák megszerzésének biztosításával, munkahelyi beilleszkedésük időtartamára bérköltség támogatással kívánják megteremteni a hosszú távú foglalkoztatás lehetőségét. Biztosítják továbbá annak lehetőségét, hogy a szolgáltatások ideje alatt a gyermekek elhelyezése ne okozzon problémát.
A program célcsoportjába tartoznak az elavult, vagy nem hasznosítható szakképzettséggel rendelkezők (457 fő). Az ő elhelyezkedésük akadálya gyakran az, hogy ugyan rendelkeznek szakmával, de azt régen nem gyakorolják, ugyanakkor egy másik területen nagy tapasztalattal bírnak. E tapasztalat felhasználásával új szakképesítés megszerzését, vagy a régi szakképzettség felfrissítését támogatjuk, illetve természetesen segítünk az elhelyezkedésben is.
Mind az öt célcsoport tekintetében igaz, hogy az egyén egy személyre szabott, komplex programban vesz részt, melynek eleme a szolgáltatás, képzés, foglalkoztatási támogatás vagy önfoglalkoztatóvá válási támogatás alkalmazása annak érdekében, hogy az egyén tartósan visszakerülhessen a munkaerőpiacra. Az egyéni program sikeres végrehajtásában mentor segíti az ügyfelet, a szolgáltatások tág palettáját civil szervezetek bevonásával kívánjuk biztosítani.
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ tervei szerint a támogatások eredményeként a programba bevont 2863 főből 2340 fő sikeresen fejezi be a programot, 886 fő az egyéni programjának befejezését követő 180. napon is foglalkoztatott lesz.
Munkabér és járulék maximum 100 százaléka, átlagosan hét hónapra 1600 fő számára. Két formáját tervezik nyújtani: a munkagyakorlat-szerzés (célcsoport: bármelyik, azonban csak olyan munka kapcsán, melyben még nem szerzett gyakorlatot a résztvevő az eddigi pályafutása során, vagy gyakorlatát nem a munka adott szintjén szerezte), munkatapasztalat-szerzés (célcsoport: fiatalok, akik még nem szereztek tapasztalatot a munka világában.)
Munkabér és járulékok 50 százaléka, átlagosan hét hónapra 400 fő számára.
Az ügyfelek számára önállóan is megállapítható támogatási forma, átlagosan hét hónapra tervezve 400 fő számára. A munkavállaló és a munkáltató számára együttesen is megállapítható, utazási költségtérítés vagy csoportos személyszállítás formájában.
A képzés költségét 100 százalékban támogatják, emellett keresetpótló támogatás és utazási költségtérítés támogatása állapítható meg 1280 fő számára.
Legfeljebb hat hónap időtartamra adható támogatás 150 fő számára, melynek mértéke havonta a kötelező legkisebb munkabér összege lehet (2008-ban 69.000 Ft).
A programban résztvevő ügyfelek számára az alábbi szolgáltatásokat tervezik 2400 fő számára.
Egyéni tanácsadás: munka-, pálya-, álláskeresési-, rehabilitációs tanácsadás
Csoportos tanácsadás: álláskeresési technikák oktatása, álláskereső klub, személyiség fejlesztő tréning, kulcskompetencia fejlesztő tréning, motivációs csoportfoglalkozás.
Keresetpótló juttatás: a szolgáltatásban résztvevő ügyfelek számára keresetpótló juttatás nyújtható. Ez a juttatás csak az egyéni program futásának szakaszában adható, előkészítési, illetve program-előkészítő szakaszban nem.
Utazási költségtérítés: gyermekfelügyelet, amely megbízási költséget figyelembe véve maximum napi 2.500 forint gyermekenként.

A program során nyújtható támogatások
Bérköltség támogatása
Munkabér és járulék maximum 100 százaléka, átlagosan hét hónapra 1600 fő számára. Két formáját tervezik nyújtani: a munkagyakorlat-szerzés (célcsoport: bármelyik, azonban csak olyan munka kapcsán, melyben még nem szerzett gyakorlatot a résztvevő az eddigi pályafutása során, vagy gyakorlatát nem a munka adott szintjén szerezte), munkatapasztalat-szerzés (célcsoport: fiatalok, akik még nem szereztek tapasztalatot a munka világában.)
Bértámogatás
Munkabér és járulékok 50 százaléka, átlagosan hét hónapra 400 fő számára.
Munkába járás támogatása
Az ügyfelek számára önállóan is megállapítható támogatási forma, átlagosan hét hónapra tervezve 400 fő számára. A munkavállaló és a munkáltató számára együttesen is megállapítható, utazási költségtérítés vagy csoportos személyszállítás formájában.
Képzési támogatás
A képzés költségét 100 százalékban támogatják, emellett keresetpótló támogatás és utazási költségtérítés támogatása állapítható meg 1280 fő számára.
Vállalkozóvá válási támogatás
Legfeljebb hat hónap időtartamra adható támogatás 150 fő számára, melynek mértéke havonta a kötelező legkisebb munkabér összege lehet (2008-ban 69.000 Ft).
Szolgáltatások támogatása
A programban résztvevő ügyfelek számára az alábbi szolgáltatásokat tervezik 2400 fő számára.
Egyéni tanácsadás: munka-, pálya-, álláskeresési-, rehabilitációs tanácsadás
Csoportos tanácsadás: álláskeresési technikák oktatása, álláskereső klub, személyiség fejlesztő tréning, kulcskompetencia fejlesztő tréning, motivációs csoportfoglalkozás.
Keresetpótló juttatás: a szolgáltatásban résztvevő ügyfelek számára keresetpótló juttatás nyújtható. Ez a juttatás csak az egyéni program futásának szakaszában adható, előkészítési, illetve program-előkészítő szakaszban nem.
Utazási költségtérítés: gyermekfelügyelet, amely megbízási költséget figyelembe véve maximum napi 2.500 forint gyermekenként.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?