Nőtt a közoktatásban az oktatási-etnikai szegregáció
A Roma Integráció Évtizede Program (2005-2015) résztvevő országai, köztük Magyarország öt éve azt a célt tűzte ki, hogy az időszak végére a cigány lakosság társadalmi integrációját több területen nagyban előmozdítja. A Kurt Lewin Alapítvány azonban megállapította: még mindig kevés roma végzi el a középiskolát.
Magyarország roma lakosságának helyzete sokkal rosszabb, mint a nem roma csoportoké, és ezen a területen az elmúlt években nem került sor lényegi javulásra. A problémák között szerepel az alacsony iskolai végzettség, a tartós munkanélküliség, a területi kirekesztés, az alapellátások igénybevétele során megjelenő diszkrimináció.
A bevezetett kormányzati programok célcsoportjai azonban többnyire nem kifejezetten a romák, hanem a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok; az intézkedések hatékonysága a romák integrációja, körülményeik javítása szempontjából a szükséges adatok hiányában nem megfelelően ítélhető meg, nem nyomon követhető - említi a tanulmány.
2003-as adatok alapján óvodába a három-öt éves gyermekek közül országosan 88 százalék, a roma gyerekek közül csak 42 százalék jár. Az óvodai jelenlét azonban a későbbi iskolai sikerességet jelentős mértékben befolyásolja. A kutatási adatok alapján az általános iskolát csaknem minden roma fiatal elvégzi. Az általános iskolai oktatás során azonban erőteljes szegregáció tapasztalható, mely több formában jelentkezhet. Jelenlegi becslések szerint a szegregált iskolák száma 180, míg a főként roma diákok által látogatott szegregált osztályok száma 3000-re tehető.
Az Educatio-Tárki életpálya felmérésének 2006-2007-es adatait elemző kutatás szerint "a nyolcadik elvégzése után a roma tanulók 9 százaléka valószínűséggel nem tanul tovább sehol, szemben a nem roma tanulók alig egy százalékával." Ezek szerint, bár igaz, hogy arányaiban nőtt a 20-24 éves roma fiatalok általános iskolai végzettsége, a hasonló korú populációhoz képest alacsonyabb mértékben és nagy részük még mindig késve fejezi be tanulmányait. A cigány fiatalok 20-24 éves korcsoportjában az általános iskolát 82,5 százalék fejezte be, ugyanezen korcsoportban középiskolai tanuló volt 1,7 százalék és elvégezte a középiskolát 5,1 százalék. A középiskolát végzettek arányánál is kisebb az egyetemre vagy a főiskolára járó cigány hallgatók aránya. Országosan a 18-20 évesek 40 százaléka, a roma 20-24 évesek 1,2 százaléka tanul felsőoktatási intézményben.
Hat program indult eddig itthon
Az oktatás területén a RIÉP keretében zajló programok célja a hátrányos helyzetű, roma gyermekek, tanulók óvodai, iskolai sikerességét elősegíteni, az oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítani. A RIÉP keretében indult el a Biztos Kezdet Program, az óvodáztatási támogatás, a tanoda program, az Útravaló Ösztöndíjprogram, valamint a Képzésbe Ágyazott Foglalkoztatás programja.
Ronthat a helyzeten az önkormányzat
A Kurt Levin Alapítvány által megkérdezett szakértők véleménye szerint 2005 és 2009 között a közoktatásban növekedett az oktatási-etnikai szegregáció. A szegregáció egy tünet, annak a tünete, hogy a magyar közoktatás rendkívül egyenlőtlenné vált. Strukturális reformok ugyan elindultak, ennek ellenére a romák oktatási integrációja terén továbbra sincsen felmutatható eredmény.
A megkérdezett szakemberek szerint a közoktatás szegregációs problémáit nem lehet kizárólag esélyegyenlőségi, vagy deszegregációs terminológiával leírni. A véleményekből kirajzolódik, hogy nem az önkormányzatok hozzák létre ezeket az iskolai esélyegyenlőtlenségeket, még a szegregációt sem. Az önkormányzat ronthat a helyzeten, de érdemben sem tud javítani, hiszen csak addig a pontig tud deszegregálni, amíg az oktatási piacon domináns helyzetben lévő szülői és oktatási csoportok ezt engedik. A válaszok alapján arra következtet a tanulmány, hogy a reformlépéseket az alapképzésnél érdemes folytatni. Illetve a szülőket is érdekeltté kell tenni: a gyerekek mellett a felnőttek bevonódását is lehetővé kell tenni. Ez történhet a hagyományos, de a szakképzési rendszer strukturális hibáinak kiküszöbölésével együtt járó OKJ képzések modernizálásával, munkaerő-piaci szolgáltató programokon keresztül, vagy történhet az alapképzésben a gyerekeken keresztül.
Edupress
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 1 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 2 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 2 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 3 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 3 hónapja
- Miért tanul a roma gyerekek fele elkülönítve a többiektől? 3 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben