Nyugdíjpénztárak: mostantól főszerepben a hozamok
Mind a magánnyugdíj, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak növelték befektetési állományukat 2009 utolsó negyedévében, áll a Stabilitás Pénztárszövetség, tagpénztárai adatai alapján készített 2009. negyedik negyedéves elemzésében.
Mint a közleményben kifejtik, a múlt év utolsó negyedévében a magánnyugdíjpénztárak taglétszáma csökkent, ami nem volt meglepő, hiszen a múltbeli adatok alapján is az új belépők számának csökkenésére lehetett számítani az év utolsó időszakában. A szokásos fluktuáció mellett megjelent egy új, egyszeri elem a taglétszám változásában, ami a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés lehetőségét 2009 év végéig biztosító vonatkozó jogszabály volt. Az utolsó negyedévben szintén jelentősen emelkedett a pénztárt váltók aránya, amelyre magyarázat lehet az üzleti év végével összefüggő tagtoborzás intenzitása.
Aki nem akar nyomorogni, fiatalon rakjon félre
A negyedévben a magánnyugdíjpénztári portfólió összetételében érdemben nem történt változás. A készpénz állomány továbbra is alacsony, viszont kis mértékben emelkedett a kötvények súlya és a magyar állampapírok aránya a portfólión belül. A részvény és részvény típusú pénzügyi eszközök portfólión belüli súlya nem változott. 2009. negyedik negyedévben a magánnyugdíjpénztáraknál a kötvények 52,19, a befektetési jegyek 31,52, míg a részvények 12,54 százalékát teszik ki a portfólió összetételnek. Az összesített magánnyugdíjpénztári portfólió deviza és földrajzi kitettsége, diverzifikációja a negyedévben csökkent, a negyedév végén a hazai pénzügyi eszközök súlya 77,7 százalék, míg a külföldi eszközök 22,3 százalékot tesznek ki a portfólión belül- így a Stabilitás.
Egyénre szabható lesz a nyugdíjpénztári rendszer
A teljesítmények a negyedévben a kockázati profilnak megfelelően alakultak. A magánnyugdíjpénztári Klasszikus portfólió 1,40, a Kiegyensúlyozott portfólió 2,10, míg a Növekedési portfólió 3,26 százalékos átlaghozamot ért el. A portfóliókban jelenleg is a hazai eszközök vannak túlsúlyban, így a hazai gazdaság, és a hazai pénz- és tőkepiac teljesítménye determinálja a pénztári hozamokat.
Eközben a Stabilitás önkéntes nyugdíjpénztári - összesen 28 pénztár - vagyon összesített piaci értéke 18,5 milliárd forinttal, azaz 2,6 százalékkal 736,4 milliárd forintra emelkedett a negyedik negyedévben. Az állományváltozásban a pénztárak befektetési tevékenységének pozitív eredménye mellett a nyugdíjszolgáltatásokkal összefüggésben teljesített, továbbá a nem szolgáltatási jellegű kiadások játszottak szerepet, amelyek értéke negyedévről-negyedévre csökkenő tendenciát mutat. A negyedik negyedévben az egyéni befizetések adóoptimalizálási céllal szezonális hatásának köszönhetően (hasonlóan az előző évekhez) a bevételek az előző negyedévekhez képest jelentősen emelkedtek. A konzervatív befektetési eszközösszetétel mellett a befektetési teljesítmények a hazai állampapírpiac teljesítményével egyenes arányban továbbra is kedvezően alakultak 2009. negyedik negyedévben.
A Stabilitás önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámcsökkenése folytatódott a negyedik negyedévben is, de annak dinamikája lassul. Működési háttértől függetlenül minden pénztár ügyfeleket vesztett el az elmúlt időszakban, ami a továbbra is a rendszert elhagyó 10 éves várakozási időt elérő vagy szolgáltatásban részesülő megtakarításaik kifizetéséről rendelkező tagokkal magyarázható, teszi hozzá a főtitkár.
Az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliókban kis mértékben növekedett a készpénz és folyószámla állomány, ezzel párhuzamosan csökkent a kötvények és részvények súlya. A hagyományosan konzervatív befektetési politikával rendelkező önkéntes pénztáraknál a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, illetve a hazai állampapírok portfólión belüli súlya továbbra is magas. A negyedévben számottevően a befektetési jegy állomány emelkedett. A választható portfóliós rendszerben működő önkéntes nyugdíjpénztáraknál a kötvények 67,10, a befektetési jegyek 19,18, míg a részvények 7,16 százalékát adják a portfólió összetételnek. Ez az arány a nem választható portfóliós rendszerben működő önkéntes nyugdíjpénztáraknál eltérő: a kötvények 73,33, a befektetési jegyek 11,51, míg a részvények 4,55 százalékát teszik ki a portfólió összetételnek. Az önkéntes nyugdíjpénztári teljesítményekben az egyportfóliós modellt alkalmazó pénztárak hozama (1,94 százalék) a negyedévben továbbra is alatta maradt a választható portfóliós rendszert üzemeltető pénztárak hozamának (2,13 százalék).
Az összesített portfólió deviza és földrajzi kitettsége, diverzifikációja továbbra is nagyon alacsony. A negyedév végén a hazai pénzügyi eszközök súlya 87 százalék, míg a külföldi eszközök aránya csak 13 százalék volt, amely messze elmarad a magánnyugdíjpénztárétól. Az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók teljesítménye elsősorban a hazai állampapírpiac teljesítményéhez igazodik, hiszen a portfóliók domináns eleme a hazai állampapír - jegyzi meg Juhász Istvánné.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?