kapubanner for mobile

Orvoshiány miatt kevesebb beteget fogadtak a veszprémi kórház intenzív osztályán

Az intenzív ágyak harmadán nem fogadhatott betegeket a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház a hétvégén - írja a Népszava.

images

Az intenzív osztály nem csak a kórház saját traumatológiáját, sebészetét, stroke centrumát szolgálja ki, hanem szükség esetén a balatonfüredi szívkórházból is ideszállítják a betegeket. A Népszava kérdéseket próbált feltenni a kórháznak, de ezekre nem kaptak választ. Szerették volna tudni kellett-e műtéteket elhalasztani emiatt, vagy okozott-e működési zavarokat.

Az egészségügyi dolgozók hiánya eddig főleg a fővárosban és a közép-magyarországi régióban okozott problémát, de mostanra több országrészben is problémát jelent - írja a lap.

A Magyar Kórházszövetség 12 pontos javaslatcsomagot állított össze a helyzet javítása érdekében. Ezek között szerepel, hogy három éven belül az ágazatban dolgozó valamennyi szakember a piaci bérnek megfelelő összeget keressen, vagy az egészségügyben dolgozókat vegyék ki a közszférára vonatkozó kötelező nyugdíjazás, és visszafoglalkoztatási szabályok alól.

A KSH 2018-as adatai szerint az orvosi álláshelyek 3,8 százaléka, a szakdolgozóinak 3,4 százaléka betöltetlen. A legnagyobb probléma a fekvőbeteg-ellátásban van, ahol az orvoshiány 6,2, a szakdolgozóké pedig 5 százalékos - emlékeztet a lap.

Népszava
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk