kapubanner for mobile

Pénzügyi kultúrát fejlesztő tréningprogram kidolgozására hirdettek pályázatot

A 2008. ősz óta tartó pénzügyi válság és a devizahitelezés egyik fontos tanulsága, hogy a magyar fiatalok is meglehetősen tájékozatlanok a pénzügyek területén, és nehezen igazodnak el a banki fogalmak között. A 2011 évi társadalmi felelősségvállalása keretében az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség nyílt pályázatot hirdetett - az NCSSZI-Mobilitás Országos Ifjúsági Igazgatóság szakmai közreműködésével - fiatalok pénzügyi ismereteit és pénzügyi kultúráját fejlesztő tréningprogram kidolgozására és lebonyolítására.

A tréningek célja a 14-35 éves korcsoportba tartozó fiatalok, ifjúsági közösségek ismereteinek bővítése, pénzügyi kultúrájuk, tudatosságuk fejlesztése volt.

Az EU ifjúságpolitikai ajánlásainak megfelelően, illetve felismerve és megértve azt a helyzetet, hogy a magyarok és azon belül a fiatok pénzügyi ismeretei és pénzügyi kultúrája fejlesztésre szorul, a szövetkezeti alapon működő hitelintézetek érdekvédelmi, érdekképviseleti szövetségeként az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség úgy gondolta, hogy nem vonhatja ki magát e felelősség alól. Ezért minden régióban pályázatot hirdetett meg az NCSSZI-Mobilitás, amelynek célja a 14-35 éves korcsoportba tartozó fiatalok számára nemformális pedagógia módszerekkel megvalósuló tréningprogram kidolgozása és lebonyolítása volt, melynek eredménye a résztvevők pénzügyi kultúrájának és pénzügyi ismereteinek hosszú távú fejlesztése. Ennek keretében többféle módszerrel sikerült a célt megvalósítani: bentlakásos tréningekkel, üzletközpontban találkozókkal, közösségi programokkal. Országosan összesen 35 - átlagosan régiónként 5 - pályázat érkezett be. A pályázatokon nyertes ifjúsági civil szervezetek régiónként az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség 300-825 ezer forint közötti anyagi támogatásban részesültek.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség társadalmi szervezet, fő feladata az integrált tagszervezetek érdekvédelme, érdekképviselete. Hitelintézeti tevékenységet nem folytat. A projekt lebonyolításában szakmai partner az NCSSZI-Mobilitás Országos Ifjúsági Igazgatóság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai háttérintézménye. A Mobilitás meghatározó szereplője mind a nemzetközi, mind pedig a hazai ifjúsági célú törekvések állami szintű megvalósításának. Regionális ifjúsági szolgáltató irodái a hét területi-statisztikai régió központjaiban, a helyi ifjúsági munka fejlesztése, valamint a decentralizált forráselosztás és szolgáltatás-szervezés érdekében jöttek létre.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk