Programozóversenyt hirdetett az Ericsson
Több mint négyszáz egyetemista és friss diplomás vett részt az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési központjának első C++ programozó-versenyén. Az ELTE-ről érkező győztes csapat Stockholmba repülhet, a döntőbe jutottak mentesülnek az Ericsson szakmai felvételi tesztje alól.
A verseny életre hívásának apropója az, hogy az elmúlt 3 évben 600 munkatárssal bővítette létszámát az Ericsson Magyarország, és az újonnan érkezettek túlnyomó többsége szoftverfejlesztői területen kapott állást. A bajnokság során az Ericsson igyekezett olyan problémákat becsempészni a feladatokba, amelyek segítségével megismertetheti a tevékenysége során előforduló kihívásokkal a jövő szakembereit.
A csapatoknak a két webes előszűrő és a döntő alatt összesen 11 feladat megoldásával kellett bizonyítania programozási tudását. A 10 döntős csapatot az Ericsson K+F központjába hívták össze, hogy a cég telephelyén egyidőben dolgozva mérjék össze
tudásukat és dőljön el ki a legjobb. A feladatokat az Ericssonnál dolgozó szoftvertechnológiáért felelős kollégák állították össze
Dr. Porkoláb Zoltán vezetésével. Ők feleltek a feladatok megfogalmazásáért, ellenőrzéséért és a teljes kivitelezésért.
A lelkes versenyzők gyakran olyan megoldásokkal is meglepték a szervezőket, melyekre azok korábban nem is gondoltak volna, újabb bizonyítékokat szolgáltatva a hazai informatikus hallgatók tudására és kiemelkedő kreativitására. A csapatok a döntőbe jutásukkal már bizonyították szakmai érdeklődésüket
hozzáértésüket, ezért az Ericsson úgy döntött, hogy ők mentesülnek a szakmai felvételi feladatok elvégzése alól.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- DNS-be kódolt versenyelőny: fájdalmas generációváltás jöhet az IT-szektorban 8 hónapja
- Tanulmány: ez a leghatékonyabb munkaszervezés a szoftverfejlesztő csapatoknál 8 hónapja
- Nőtt a kisebb méretű foglalkoztatók aránya a programozói területen 1 éve
- PLC programozó 2 éve
- Szoftverfejlesztő 2 éve
- Szoftverfejlesztő 2 éve
- Pályakezdő szoftverfejlesztők léphet be a légiközlekedési informatika világába 3 éve
- Hatalmasat emelkedtek az informatikusok bérei - Itt vannak a legfrissebb adatok 3 éve
- Programozó 3 éve
- Ismét keresik a legjobb természettudományos tanárokat 3 éve
- Új trend: Az IT-szektorban egyre többen kapják euróban a fizetésüket 3 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa