Ragaszkodnak dolgozóikhoz a munkáltatók

Csökkenő forgalom és beruházások, emelkedő törlesztőrészletek és kamatok, nehezebb hitelhez jutás, létszámcsökkenés, költségek növekedése - a vállalatokat sokféleképpen érintheti a gazdasági válság. A Lifelong Learning Magyarország Alapítvány Tudástőke Konferenciáján Dr. Boda György elmondta, hogy a hazai vállalatokat a munkahelyek megtartása irányába tanúsított igyekezet jellemzi.

A válság hazai vállalatokat leginkább fenyegető hatása a forgalom csökkenése. A Lifelong Learning Magyarország Alapítvány kutatásán résztvevő vállalatok 76 százaléka érezte a "saját bőrén", hogy nehezebben jut bevételekhez. Jelentős hányaduk - mintegy felük - tapasztalta a termelési, vagy épp működési költségeik növekedését.

Sokat hallani a válság kapcsán felmerülő elbocsátásokról, mégis talán szerencsésnek mondható, hogy a kutatásban résztvevő vállalatok "csupán" 40 százaléka kényszerült elbocsátásokra. Ennek okára Dr. Boda György, a Corvinus egyetem docense adott magyarázatot a Tudástőke 2010 budapesti konferencián.

A vállalatok humán-politikája három féle választ adhat a válságra. A termelés csökkenésére megoldást jelenthet az elbocsátás. Akik a megújulás, a struktúraváltás mellett teszik le voksukat, ők csak annyi munkatársuktól válnak meg, amit ezek a változások megkövetelnek. Mégsem ezek a megoldások a jellemzők általában hazánkban, hanem egy harmadik: a kivárás: nem váltanak struktúrát és nem is bocsátanak el. De akkor mit tesznek? Hogy kerül mégis egyensúlyba a többség? Hogyan képesek a bérek kifizetésére?

A választ a munkaidő csökkentése adja erre, s ebben nyújtanak segítséget többek között a különböző munkahelyteremtő és munkahelymegtartó támogatások is például a kieső napra jutó bér- és képzési költségek egy részének felvállalásával.

Az új trend szerint a munkaidő csökkenésével a bérek is csökkennek, de legalább az alkalmazottak nem veszítik el állásukat, illetve a vállalatok számára lehetőséget biztosít mindez arra, hogy a válság múlásával könnyen vissza tudjanak lépni az eredeti kerékvágásba, s ne kelljen akkor új alkalmazottakat keresni és betanítani.

Sokféle pozitív példával találkozhatunk országszerte. Volt, ahol csökkentették ugyan a munkaidőt, de a kieső órákra jutó bért mégis kifizették, máshol a kieső munkanapra eső bér felét tudják nyújtani alkalmazottaik számára.

Hiába választja a többség a kivárási stratégiát - hosszú távon ez a megoldás nem jelenthet stabilitást, tehát előbb, vagy utóbb választani kell a másik két megoldás között. Munkahelyeket megtartani pedig csak az tud, aki belevág a struktúraváltásba. A struktúraváltozás kidolgozása pedig igen költséges lehet, illetve egyes alkalmazottak bérének emelkedését is maga után vonhatja.

Szerencsére a hazai vállalatok többsége megértette, hogy - mint ahogy a vevők esetében is, annak visszaszerzése drágább, mint megtartása - hosszú távú érdekek fűződnek a munkahelyek megtartásához. Dr. Gyökér Irén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense is azon a véleményen volt, hogy mivel hazánk számára a természeti erőforrások nem jelentenek kitörési pontot, az ország felemelkedése csakis az emberekre és az emberi tudásra támaszkodhat. Ezért kerültek a konferencián szintén képviselt Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásainak fókuszába a munkahelyek megóvása, illetve a képzések támogatása.