Reálisabb képet ad a munkaerőpiacról egy új Nobel-díjas modell

Két amerikai tudós, Peter Diamond és Dale Mortensen, valamint a Cipruson született brit Christopher Piassarides kapta megosztva az idei közgazdaságtani Nobel-díjat - jelentették be a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban, hétfőn.

Az indoklás szerint a tudósok a piaci folyamatok megértéséhez járultak hozzá kutatásaikkal. Egyebek mellett azt vizsgálták, hogy miért lehet egyszerre magas munkanélküliség és sok betöltetlen állás, és hogy miként befolyásolja a szociálpolitika a munkanélküliséget.

"A piac működéséről alkotott klasszikus felfogás szerint az eladók és a vásárlók azonnal, ráfordítás nélkül egymásra találnak és rendelkeznek minden fontos információval. A valóságban viszont ez nem így történik" - áll az indoklásban.

Simonovits András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója hétfőn az MTI-nek elmondta, reálisabb képet ad a munkaerőpiacról a Diamond-Mortensen-Pissarides modell, amelyet a gazdaság más területein - így például az ingatlanpiacon - is jól lehet alkalmazni a folyamatok megértésére.

Simonovits András elmondta: a hagyományos elméletek nagyon leegyszerűsítették a munkaerő-piaci kereslet-kínálatot, és azt feltételezték, hogy ha van üres álláshely, akkor azt a munkanélküliek azonnal be is töltik.

Ugyanakkor évtizedek óta tudták, hogy a gyakorlatban mindig van betöltendő munkahely, amelyeket - alkalmasság hiányában - a munkanélküliek nem mindig töltenek be hiánytalanul, vagyis a kereslet és a kínálat nem talál mindig egymásra.

Erre a "súrlódásra" épül Peter Diamond, Dale Mortensen és Christopher Pissarides modellje, akik 1980 körül egymástól függetlenül - dinamikus modellek segítségével - vizsgálták ezt a jelenséget, és így reálisabb képet tudtak festeni a munkaerőpiacról. Nemcsak azt nézték meg, hogy nő-e a foglalkoztatottság, hanem ennek összetevőit vizsgálták, vagyis hogy a foglalkoztatottság változásának mekkora részét adja a munkaerő-felvétel és mekkorát az elbocsátások, mondta Simonovits András.

A modell jól alkalmazható az ingatlanpiacra is, vagyis arra, hogy fizetőképes kereslet ellenére miért maradnak üresen eladásra kínált lakások - emelte ki Simonovits András. Hozzáfűzte: Peter Diamond egyébként a nyugdíjbiztosítás egyik legnagyobb elméleti szakembere az Egyesült Államokban, ahol a demokrata kormány nemrég a Federal Reserve vezetésébe akarta kinevezni, ám végül az ellenzék elutasította.

Az úgynevezett keresési modelleket ma már a Diamond-Mortensen-Pissarides trióhoz kötik (Diamond 1984-ben, Mortensen 1982-ben és Pissarides 1994-ben publikálta cikkét), de az alapötlet Edmund S. Phelps amerikai közgazdásztól származik - erről a Köz-Gazdaság című folyóirat egyik 2007-es számában írt Németh Petra és Szabó-Bakos Eszter.

A modell feltételezi, hogy a gazdasági folyamatok minden periódusában létezik szabad állás és vannak munkanélküliek. A posztot felkínáló vállalat és a potenciális munkavállaló véletlenszerűen találkozik egymással. Egy állás betöltésének valószínűsége, és egy munkanélküli foglalkoztatottá válásának valószínűsége megadható a munkapiac telítettségének függvényeként. A telítettséget a betöltetlen állások és a munkanélküliek arányaként értelmezzük - olvasható a cikkben.

A szerzők kifejtik: az egymásra talált vállalat és potenciális munkavállaló azonban Phelps elméletében még nem alkudozik a bérről, azt a munkaadó monopolpozícióját kihasználva maga határozza meg. Miután sok vállalat van a piacon, egyetlen ágens csak akkor képes befolyásolni a felvételi és felmondási rátát, ha módosítja az általa fizetett bérnek más vállalatok béréhez viszonyított arányát. Ha több munkavállalót akar, a többiekhez képest többet kell fizetnie, ha nem akarja, hogy a munkavállalók felmondjanak, szintén magasabb relatív bért kell felajánlania.

Hozzáfűzik: nem kell nagy erőfeszítéseket tennie olyan környezetben, ahol magas a munkanélküliség, ilyenkor a relatív bértől függetlenül sok potenciális alkalmazott közül válogathat.