Startupokat építenek – mitől sikeres az induló vállalkozás?
A Drukka kezdetben marketing és fejlesztő ügynökség volt, ma már építik a startupokat. Azaz: belső csapattal menedzselik az elképzeléseket, saját tőkéből, majd az ötlethez delegálnak a területen szakértő vezetőt is. A stúdió operatív vezetője szerint azonban 10 emberből legfeljebb 2 alkalmas a startup-ozásra Kik is azok? Tippek Szigeti Attilától leendő startuppereknek.
A cég alapító-tulajdonosa, Bohner Tamás a 2000-es évek közepéig ingatlanpiaci befektetésekkel és fejlesztésekkel foglalkozott. Majd létrehozta a Drukkát, mely közel 30 prémiumügyfél - többek közt a Magyar Telekom, a Tesco, a Viasat3, az Erste Bank - komplett kommunikációs platformját kezelték és fejlesztették, kezdve a nagyvállalatok online és social media kommunikációjától a mobilapplikáció-fejlesztésekig. Ám idővel rájöttek: "... sokkal izgalmasabb területek felé szeretnénk nyitni. Így 2014-től saját fejlesztésekre, startupok építésére helyeztük át a hangsúlyt" - mondta el a HelloKarrier-nek már Szigeti Attila, a cég operatív vezetője.
Bitcoin-elfogadót, céges motivációs platformot fejlesztettek
Majd a start-up láz hevében, 2014-ben ők maguk is olthatatlan lelkesedéssel vetették bele magukat a start-upok építésbe. Elsőként egy bitcoin* fizetési rendszert fejlesztettek, melynek már mintegy 1000 partnere - elfogadóhelye és két bitcoin automatája van. (TheCoinPay.com) (* a bitcoin a hivatalos pénznemeket kiváltó, de a nemzetközi szabályozás értelmében pénzeszközként, vagyontárgyként is elfogadható, virtuális pénznem, amely a hivatalos valutákra is váltható).
Társalapítói a Képáruház.hu oldalnak
Szigeti Attila: Ne légy startup vállalkozó, ha csak a munkáddal vagy a főnököddel van gondod. Ez esetben már egy munkahelyváltás is megoldás lehet a problémádra. Motivációnak az elinduláshoz önmagában kevés.
Saját fejlesztésük még például a vállalaton belüli, felsővezetők és a munkavállalók munkáját egyaránt segítő, Grafitic motivációs platform. És szintén aktív részesei voltak a Keparuhaz.hu sikerének - a vevők itt személyre szabott digitális képeket rendelhetnek, hogy mindezek végül profin szerkesztett változatban, már 3 dimenzióban, bekeretezve kerülhessenek ki oda, ahová megálmodták őket. A Képáruházhoz 2015-ben, társalapítóként csatlakoztak, hogy segítsék az alapító csapat munkáját nemzetközi piacralépésbben és befektetői kapcsolatok kiépítésében. Ennek eredményeképp sikerült is bevonniuk 132 millió forint kockázati tőkét az iCatapult befektetőtől.
Mindig keresnek újabb projekteket, amibe érdemes befektetni
Mostanáig 9 saját start-up-ot építettek fel és több startuphoz csatlakoztak társalapítóként. Emellett gőzerővel folyik az újabb, ígéretes projektek felkutatása, ötletgazdáinak meghallgatása - és ha az ötletgazdák attitűdje is megfelel a szempontoknak, akár további együttműködés is lehetséges... De vajon hogyan lehet hatékonyan "bevágódni" egy startup fejlesztőnél? Mit találnak ők figyelemfelkeltőnek és meggyőzőnek?
Bár 100 százalékos recept erre a témára sincs, de néhány mozzanat nagyon árulkodó. "Mindig figyeljük, hogyan viszonyulnak az ötlethez és egymáshoz. Jelzésértékű például, hogy mennyire elkötelezettek az ötlet mellett, mennyi saját energiát tettek már bele, hogyan képesek együtt dolgozni egymással. Mennyire veszik komolyan az ötletet és egymást, hogy mekkora a lelkesedés a téma iránt, de még az is, hogyan szólnak a csapattársukhoz." További kritikus lépcsőfok lehet a folyamatban a startup ötletre fordított idő mennyisége... De az is, hogy ki, mennyire hajlandó kilépni a saját komfortzónájából a siker érdekében. Amit még sokan elfelejtenek: először csak tesztelni, nem pedig meggyőzni kell a piacot és a potenciális ügyfelet.
Így működik egy ígéretes startup
"Tavaly beszéltem egy IT-s szakemberekből álló csapattal, akik legalább két-három éve fejlesztenek startup-ötletként szoftvert. Ők üzleti társalapítót kerestek az ötletükhöz. A trendek, a piac, a lehetséges vevők igényei viszont látványosan nem érdekelték őket. Ráadásul leszögezték: majd ha a befektető is beszáll, akkor lesznek csak hajlandóak komolyabban venni a projektet. Ez a hozzáállás így aligha célravezető... Ellenpélda is van. Nemrég jött egy kétfős csapat, akik épp egy fitness témájú ötleten dolgoznak. Rajtuk nagyon látszik, hogy már eddig is rengeteg időt töltöttek ötleteléssel, a piac feltérképezésével. Tudják, mit akarnak ők és a vevők, ismerik a piacot, már keresik és látogatják a jövőbeni ügyfeleket. Mindemellett megvan bennük a kísérletező kedv és a tanulási hajlandóság. Hasonló hozzáállásal a siker is könnyebben elérhető lehet a startup-okat tervezőknek..."
Tippek leendő startupper-eknek a Drukka Startup Stúdió operatív vezetőjétől
- Nem árt 1-2 évnyi hagyományos munkatapasztalat - például multinál, ahol csapatban és egyénileg is sok kihívást kell megoldani
- Ne légy startupper, ha csak a munkáddal vagy a főnököddel van gondod! Ez esetben már egy munkahelyváltás is megoldás lehet a problémádra...De motivációnak önmagában kevés
- A startup nem a gyors pénzcsinálásról és meggazdagodásról szól
- Bármilyen nehézkesnek is tűnik, a startup tervezését illetve a startupperré válást a többség kezdetben főállás mellett tudja megtenni. Így kell tudni beépíteni a napi rutinba legalább 1-2 órányi startupozást
- A tervek mellé víziók is kellenek
- Kell vállalni kockázatokat - de soha nem mindent egy lapra feltéve
- Először még nem meggyőzni, hanem tesztelni és megismerni kell a piacot és a leendő ügyfeleket
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 6 éve
- A békéltetés művészei 6 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 6 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 6 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 6 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 6 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 6 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 6 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 6 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 6 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 6 éve