Szócsata a Fidesz és az MSZP között a munkaerőpiac helyzete miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat600 ezer ember kényszerült a megélhetésért külföldre költözni a kormány impotenciája miatt, a szocialisták szerint. Míg a Fidesz szerint a baloldal és Brüsszel bevándorlókkal árasztaná el az európai munkaerőpiacot.
A valós gazdaság hiányát rója fel a kormányzatnak az MSZP.
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon.
Hangsúlyozta: a helyzeten változtatni kell úgy, hogy ez ne nyomorítsa meg a munkaadókat, továbbá a kormány mondjon le bevételi többletekről, és ez a többlet a dolgozók bérét növelje. Emellett lehetőséget kell teremteni, hogy az emberek a gazdaság igényeit figyelembe vevő képzéseken vegyenek részt, és ezzel itthon tudjanak boldogulni.
Gúr Nándor azt mondta: hét évvel ezelőtt más hangot nem lehetett hallani, csak azt, hogy egymillió új munkahelyet teremtenek Magyarországon. Az ezt követő hat év pedig azt hozta, hogy kényszeredett módon 600 ezer embernek el kellett hagynia ezt az országot, hogyha meg akart élni.
Szerinte a valós munkaerőigény nagyságrendje 50-100 ezer fő között mozog Magyarországon. Úgy vélte, hogy az az országban meglévő munkaerő-állománnyal biztosítható lenne.
A Fidesz közleményben kiadott válaszában hazugsággal vádolja a szocialistákat. A baloldal és Brüsszel bevándorlókkal akarja elárasztani Európát és a munkaerőpiacot – tették hozzá. A közlemény szerint az Európai Parlament legutóbbi ülésén az európai és a magyar baloldali politikusok nemcsak a kényszerbetelepítést elutasító országok megbüntetését, hanem a migránsok foglalkoztatásának könnyítését is megszavazták. Ezzel a Fidesz álláspontja szerint az uniós polgárok elé helyezték a migránsokat.
Hangsúlyozták, hogy a polgári kormány határozottan fellép a bevándorlással szemben, és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát. „Amíg a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget, és büntették a munkavállalókat”, a polgári kormány tizenkettőről hat százalék alá mérsékelte a munkanélküliséget, adócsökkentésekkel és béremelésekkel segíti a dolgozókat – írták a közleményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?