Több mint 2000 dolgozót rúg ki az AOL
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz American Online (AOL), a világ egyik legrégebbi internet szolgáltatója leépíti 6900 dolgozójának egyharmadát. Az óriási létszámcsökkentést azt követően jelentették be, hogy kilenc évi együttműködés után a Time Warner, a világ legnagyobb szórakoztatóipari-, és médiavállalata december 9-én megválik tőle.
A Time Warner 2001-ben egyesült az AOL-al, melynek neve a 90-es években egyet jelentett az internettel. A válás oka abban keresendő, hogy míg a felvásárláskor csaknem 30 millió ügyféllel rendelkezett, addig ez a szám mára jelentősen visszaesett. 2009. harmadik negyedévét pedig 23 százalékos bevételcsökkenéssel zárta.
A december 4-i hivatalos tranzakcióig 300 millió dollárral kell csökkenteni az operatív, működési költségeit. Ezt Tim Armstrong, a cég vezérigazgatója videó üzenetben jelentette be a cég alkalmazottainak, akik a világ minden táján dolgoznak, abban bízva, hogy lesznek, akik önként beadják felmondásukat. A vezérigazgató egyúttal ez évi bónuszáról is lemondott.
Az újabb nagyszámú elbocsátás aggodalmat kelt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a munkanélküliségi ráta 10,2 százalékos, s ezzel 26 éves mélypontján van.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?