kapubanner for mobile

Történelmi győzelem, nagy meglepetést hozott "Az Év Szakembere" díjátadó

Lezajlott "Az Év Szakembere" referenciaverseny díjátadója, amelyet idén harmadik alkalommal rendezett meg a Mapei Kft. Az esemény mérföldkőnek számított a verseny történetében: soha ennyi pályázat nem érkezett, és először kapta meg női szakember az elismerést.

Történelmi győzelem „Az Év Szakembere” díjátadón-

A rekordszámú nevezés egyértelműen azt mutatja, hogy egyre több építőipari szakember lát presztízst a versenyben. Idén 208 pályázó összesen 256 pályaművet nyújtott be, ami jelentős előrelépés a tavalyi 156 nevezéshez képest. 

A megmérettetésre aktív kőművesek és burkolók jelentkezhettek egyénileg vagy háromfős kivitelezői csapat tagjaként. A nevezés feltétele volt, hogy a pályázók saját kivitelezésű munkáikról referenciafotókat küldjenek be.

A pályaművek először szakmai zsűri elé kerültek, majd a végső döntést a Magyar Építőipari Szakemberek Közösségének tagjai hozták meg. A díj idén öt kategóriában talált gazdára.

A zsűri és a szakmai közösség döntése alapján az alábbi szakemberek vehették át „Az Év Szakembere 2024.” díjat:

Lukács Emese – Pályakezdő

Antal Tibor – Lakossági projekt

Dream Team – Nem lakáscélú projekt

Gyenes János – Medence és wellness helyiségek projekt

Varga Gábor – Nagylapos vagy vagy óriás méretű lapokkal való burkolás

Először kapta női szakember „Az Év Szakembere” díjat

Lukács Emese portréja
Lukács Emese hidegburkoló, „Az Év Pályakezdő Szakembere” (Fotókredit: greenstyle-burkolas.hu)

A 2024-es verseny egyik legnagyobb meglepetése Lukács Emese győzelme volt, aki pályakezdő burkoló kategóriában kapta meg az elismerést – ezzel ő lett az első nő, aki elnyerte a díjat. Munkái egyértelműen bizonyítják, hogy méltán részesült az elismerésben.

Lukács Emese eredetileg alkalmazott grafikusként dolgozott, így már korábban is a kreativitás és a precizitás határozta meg munkáját. 2020-ban azonban fordulóponthoz érkezett: úgy érezte, a grafikai tervezés már nem nyújt számára elég inspirációt, ezért átképezte magát, és beiratkozott egy hidegburkolói tanfolyamra. Azóta szakmát váltott, és mára nemcsak a kreatív látásmód, hanem a kivitelezésben való precizitás is védjegyévé vált. 

„Bár sokan még mindig meglepődnek, ha egy nő burkolóként dolgozik, a női szakemberek precizitásban gyakran túl is tesznek férfi kollégáikon. Egyre több nő választja az építőipart, és számuk a jövőben tovább növekszik. A szakemberhiány, a munkaerőpiac átalakulása és az építőipar gépesítése mind hozzájárul ehhez a folyamathoz. A nők friss szemléletet hoznak, ami segítheti az építőipari kultúra fejlődését” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Már a villanykörte cseréje is gondot okoz sok Z generációs fiatalnak

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk