UberPITCH: extra okosszemüveggel nyert hazai fordulót a startup
21 európai ország 37 városában kereste az Uber a legjobb startupper - eket két héten át. A négyezer pályázó közül legjobb 21 közé egy magyar startup is bekerült a verseny hazai blokkjában. A vakok és gyengén látók számára speciális okosszemüveget fejlesztő EVA csapata most is keményen dolgozik a sikerért. A cél a világpiac. Sztorijuk jó példa arra, hogy sosem szabad feladni. Merthogy ennek a csapatnak is volt korábban utólag időpocsékolásnak tűnő startup-próbálkozása.
A mobil-app-al működtethető okosszemüveg segít a vakoknak - gyengén látóknak többek közt vásárlás közben a bankjegyek beazonosításában. De ha épp étteremben járnak még az étlapot is felolvassa - és ha a navigációban akadnának el a szemüveg viselői, még azt is tudatja, hogy a kiszemelt úti cél megközelítéséhez 250 méternél kell majd balra fordulniuk.
Majdnem lemaradtak a versenyről
A csapat az utolsó pillanatban jelentkezett az UberPITCH-re, melynek magyarországi fordulóját meg is nyerték. ”Neveztünk, de a csapat egyéb teendői annyira lekötötték a figyelmünket, hogy majdnem lemaradtunk a versenyről. Végül a szervezőktől kapott speciális kóddal az utolsó pillanatban hívtam az Uber »versenyautóját«. A kocsiban 2-szer 7 perc állt rendelkezésre; az első blokkban az ötlet bemutatása, a másodikban a háromfős zsűri kérdéseinek megválaszolása volt a cél” - mondta Imre Krisztián, az EVA alapító-ügyvezetője, hozzátéve: “a verseny formátuma azért is kedvező, mert ebben a környezetben közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki a pitchelő és a zsűri között.”
Az ötletgazda: ”évek óta gondolkodtam az okosszemüveg előállításán”
Az okosszemüveg ötlete egyébként régóta foglalkoztatta az alapítót, de a tettek mezejére csak akkor lépett, amikor a megvalósításhoz szükséges technológia elérhető közelségbe került. ”A gyengénlátók életét megkönnyítő okosszemüveg gondolata már a Google Glass jópár évvel ezelőtti megjelenésekor is eszembe ötlött - és ebben bizonyos családi érintettség is szerepet játszott - de gyorsan kiderítettük, hogy az eszközzel nem lehet megvalósítani az általunk elképzelt üzemmódokat.”

Termék-tesztelés: nem megy a célcsoport nélkül
Krisztián tehát a csapat meghatározó tagjával, gyerekkori barátjával, Zoltán Miklóssal látott neki a feladat megvalósításának. ”Első lépésként pusztán az okosszemüveg koncepciójával kerestük meg a Vakok Intézetét, kíváncsiak voltunk a szakmai fogadtatásra. Még fontosabb, hogy ezt a terméket egyszerűen nem lehet a vakok és gyengénlátók bevonása nélkül kifejleszteni. A tökéletesen látók ugyan ujjongva fogadnak egy ilyen találmányt, de végeredményben a majdani felhasználók tudják valóban hitelesen jelezni, hogy jó úton haladunk-e az ötlettel. De azt is, hogy hol kell majd finomítani vagy változtatni a funkciókon. Egy példa: bármit tud a modern technika, egy jelenlegi látássérült aligha fog lemondani a vakvezető kutyáról és/vagy a botról. És azért hadd jegyezzem meg, hogy ezen a konkrét problémakörön az IT-n kívül más tudományterületek képviselői, orvosok, genetikusok is dolgoznak, sokszor egészen elképesztő és látványos eredményeket felmutatva.”
Nem kell mindenkinek IT-gurunak lenni a startupozáshoz
Krisztián ugyanakkor cáfolja azokat a tévhiteket, amelyek szerint egy startup csak akkor működhet jól, ha a csapat zöme IT-s. Ám azt sem rejti véka alá, hogy a legeredetibb ötletgyárosoknak is lehetnek elvetélt, működésképtelen próbálkozásai. Ők az EVA előtt például egy lokációs alapú ismerkedős mobilapp-pal futottak zátonyra. ”Bár a mi csapatunkban is van IT-guru, Miklós, a jó ötlethez nem kell feltétlenül informatikusnak lenni. Én a BKF-en végeztem, és évekig szabadúszó marketingesként dolgoztam. A ”startupperkedést” sem most kezdtük. A Loki nevű lokatív ismerkedős alkalmazásunkat ugyan nem tudtuk sikerre vinni, viszont rengeteget tanultunk ebből a kudarcból. Utólag rájöttünk: túl aprólékosan terveztünk, túl sok fejlesztői időt és pénzt fordítottunk kevésbé fontos funkciókra és túl keveset az ötlet validációjára. De ha itt feladjuk, nem születik meg az okosszemüveg sem, ami a zsűri szerint is esélyes nemzetközi a sikerre.”
Mert a csapat a terméket fő csapásirányként a nemzetközi piacra szánja. ”A termék magas ára miatt elsősorban a fejlett társadalombiztosítási rendszerrel rendelkező országokban szeretnénk piacra lépni, de vizsgáljuk az előfizetéses alapú működési modellt is. A rászorulóknak pedig alapítványi finanszírozásban biztosítanánk az eszközt.”
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa