kapubanner for mobile

498 cikk a(z) MÁV címkével - 10. oldal

32 ezret kapnak a vasutasok

11 éve A vasúti munkavállalók pénzügyi ösztönzésére a költségvetésben elkülönített forrásból összesen mintegy 30 ezer dolgozó jut átlagosan nettó 32 ezer forinthoz legkésőbb december első felében - értesült a hvg.hu. Teljes cikk...


Program a megváltozott munkaképességű emberek felzárkóztatásáért Ózdon

11 éve A KÉZMŰ Nonprofit Kft. 2013-ban Ózdon 26 fogyatékossággal élő dolgozóval bővítette állományát, továbbá 44 dolgozójának nyújtott versenyképességet növelő szakmai képzéseket. Ez csak egy azon telephelyek közül, ahol a KÉZMŰ megváltozott munkaképességű dolgozók versenyképességét növelő programját folytatja. A képzések a Rehabilitáció - Érték - Változás kiemelt TÁMOP program keretében zajlanak, az Új Széchenyi Terv 5 mrd Ft-os támogatásából - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


A MÁV felvenné a leszerelt honvédeket

11 éve Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden Budapesten írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Teljes cikk...


Nem elég a két százalékos béremelés, nem írják alá

11 éve A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) elutasítja a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) által kötött bérmegállapodást, így nem írja azt alá - közölte az érdekképviselet. Ezt azzal indokolják, hogy a béremelés 2 százalék alatti maradna. Teljes cikk...


Kevés, de vállalható a béremelés - nem lesz sztrájk

11 éve Kismértékűnek, de a körülmények ismeretében vállalható kompromisszumnak tartja a MÁV-nál a napokban kötött bérmegállapodást a szakszervezeti oldal, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Mégsem demostrálnak a vasutasok

11 éve Megállapodtak a béremelésről a MÁV-nál, így elmarad a péntekre tervezett demonstráció. Teljes cikk...


Állami kivásárlás előtt a Bombardier Transportation

11 éve MÁV-megrendelések nélkül maradt, ezért állami kézbe kerülhet a a Bombardier dunakeszi vasútijármű-javítója. A Bombardier MÁV Kft. külföldi tulajdonosa már tárgyal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


A kormány perspektívát szeretne adni a vasutasoknak

11 éve A kormány a magyar vasutasoknak perspektívát és biztató jövőképet szeretne adni, és elérni azt, hogy a szakma visszanyerje társadalmi megbecsülését, valamint hogy a vasutasok korszerű eszközökkel láthassák el a feladataikat - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a 63. Vasutasnap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen. Teljes cikk...


Bruttó 25 ezer a vasutasoknak

11 éve A MÁV és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megállapodtak a vasutas munkavállalók 2013-as jövedelmi helyzetének javításáról. A megállapodásnak köszönhetően a MÁV Csoport munkavállalói a vasutasnapig fejenként bruttó 25 ezer forinthoz jutnak, írja az iho.hu. Teljes cikk...


A MÁV férfi kalauzai nem hordhatnak szoknyát

11 éve A három férfi a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete kezdeményezésére szoknyában ment dolgozni a Keleti pályaudvarra. Az Mozdonyról.blog szerint az ok ugyanaz: a MÁV-Start jegyvizsgálói sem viselhetnek rövidnadrágot munka közben (de a hölgyeknek engedélyezett a szoknya) noha a mozdonyvezetők részére ezt már évekkel korábban engedélyezte az őket foglalkoztató MÁV-Trakció. Teljes cikk...


A fizetés tetemes része megy utazásra

11 éve A nettó minimálbér hazánkban nem éri el a létminimum háromnegyedét, mégis, ebből a kis összegből kell a munkavállalónak a munkába járását megtérítenie - most is, miután emelték a vasúti- és közúti közlekedés árait. Már csak nagyon kevés munkáltató téríti meg munkavállalójának a munkahelyre eljutását, írja a Fővárosi Hírhatár. Teljes cikk...


Csak szövegszerű bérajánlási javaslatra van esély

11 éve Lassan okafogyottá válik az országos bérajánlás elfogadása, hiszen a munkáltatók már betervezték idei bérköltségeiket. A kormány egyelőre késik az alacsony keresetűek kompenzálására tett ígéreteinek beváltásával - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Milliárdokért osztottak jutalmakat az állami vállalatok vezetőinek

11 éve Összesen 2,2 milliárd forintnyi jutalmat ítéltek meg 2012-re az állami cégek vezető beosztású dolgozóinak. A jutalomlista nyilvánosságra kerülése után leállították a prémiumok kifizetését. Teljes cikk...


Női mozdonyvezetőket képeznek

11 éve Mozdonyvezető képzést indított 21 hallgatónak a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja (BOK) a MÁV-Trakció és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) megrendelésére, az országban most először nőket is kiképeznek mozdonyvezetőnek. Teljes cikk...


Szövetségbe tömörült három vasutas szakszervezet

11 éve Szövetséget hozott létre 2013. január 31-én a három legnagyobb vasutas szakszervezet, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás). Teljes cikk...


Ha nem lesz megállapodás, jövő héten vasutassztrájk is lehet

11 éve A Mozdonyvezetők Szakszervezete bízik abban, hogy sikerül megállapodásokat kötni a munkáltatóval a munkakörülmények javítása és a foglalkoztatás ügyében - mondta Dancsa Attila, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) ügyvezető alelnöke az MTI-nek pénteken. Teljes cikk...


Csaknem ötszáz hómunkás dolgozik a vasúti pályák tisztításán

11 éve Újabb vasúti dolgozók álltak külső szolgálatba a vasúti pálya mentén a Dél-Dunántúlon, az Észak-Dunántúlon és Budapest térségében, így már csaknem ötszázan dolgoznak a váltók és a peronok tisztításán - közölte a Mávinform csütörtökön kora délután az MTI-vel. Teljes cikk...


Pénzt kapnak karácsonyra a vasutasok

11 éve A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten. Teljes cikk...


Jól keresnek az állami cégvezetők, hiába csökkent a prémium

11 éve A Népszabadság újabb információkat kért az állami cégek vezetőinek prémiumáról. Mint kiderült, az átlagos fizetés 730 ezer forint, amire maximum 80 százalékos jutalom jöhet. Teljes cikk...


Tiltakoznak a mozdonyvezetők a létszámbővítés ellen

11 éve A Mozdonyvezetők Szakszervezete tiltakozik a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a GySEV Zrt. által közösen meghirdetett 2013. januárban induló motorvonat-vezetői tanfolyam terve ellen és ez ügyben a MOSZ konzultációt kezdeményezett - olvasható a közleményükben. Teljes cikk...


/cimkek/mav.html