11 cikk a(z) multicég címkével - 1. oldal

A kisboltok halála a modernizáció és a bérek

7 éve A kisboltosok a bérek kifizetésére költik a legtöbbet. A multiknál jobban lehet keresni, és modern eszközök is vannak. A Tesco-ban és az Auchan-ban ugyanannyit lehetett keresni tavaly - írja a blokkk.com Teljes cikk...


LMP: a kormány két év alatt 80 milliárd forint adókedvezményt adott a multiknak

7 éve Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón közölte a kormány összesen 80 milliárd forint értékben biztosított adókedvezményt "kedvenc multinacionális cégeinek" 2012-2014 között - írja az MTI. Teljes cikk...


A hatáskör korlátolt, a felelősség korlátlan

7 éve Most lesz tizedik éve, hogy az amerikai multinacionális tech-cég, az Oracle hazai leányvállalatát ugyanaz az ügyvezető irányítja, sikeresen. Ez az üzleti életben szinte egyedülálló eredmény többek közt annak köszönhető, hogy Reményi Csaba olyan első számú vezetővé tudott válni, amelyet a korábbi, és a jelenlegi időszak is egyaránt elvár. Világválságban induló csúcsvezetői karrier-indulásáról, és a mostani kihívásokról, illetve eredményekről beszélt a HR Portálnak. Teljes cikk...


Elnyertem a pozíciót, mikor érkezik a konkrét állásajánlat?

7 éve Érdeklődni szeretnék, hogy körülbelül 1,5 - 2 hete hívtak fel az egyik nagy multinacionális cégtől (a leendő vezetőm), hogy sikerült elnyernem a pozíciót. Azóta várok az ajánlatra, de még nem érkezett meg. Egy új üzletág alakul januártól, ezért lassú a folyamat, ennyit írt a vezetőm, illetve, hogy már az ő főnökénél jár a téma. Önök szerint sem kell aggódni egy ekkora multicég esetében, meg fog érkezni az ajánlat, csak sok időbe telik? Elég nyugtalan vagyok emiatt sajnos. Teljes cikk...


A béremelés fedezetét szolgálhatja a vállalati nyereségadó csökkentése

7 éve Miután az elkövetkezendő két évben a minimálbér és a szakmai bérminimum emelése jelentős többletköltségeket fog okozni a magyarországi cégeknek, vélhetően részben ezt is hivatott kompenzálni a vállalati nyereségadó 10 százalékos csökkentése - nyilatkozta az indexnek az RSM Hungary szakértője. Teljes cikk...


Felzárkóznak-e a béreink valaha?

7 éve Bérszínvonal, termelékenység, munkavállalói érdekképviselet ereje, a bérekre rakódó terhek, innovációs készség - mindez hatással van a hazai bérek alakulására. Ha nő a termelékenység attól nőnek majd a bérek, vagy éppen fordítva, ha nőnek a bérek, akkor lesz majd motiváció a termelékenység növelésére? Ezek mind releváns kérdésfelvetések, azonban a bérek felzárkózásának még árnyaltabb megközelítését választja Palócz Éva, a TÁRKI 2016-os Társadalmi Riport című kiadványában. Teljes cikk...


Már szállást is adnak a cégek, csak legyen munkavállaló

8 éve Lepukkant épület, bizonytalan egzisztenciájú lakók, és az egészet körbe lengő, „végállomás”-érzet. A nyolcvanas évek végéről ezek a képek maradtak sokunkban a munkaadó általi szállásoltatásról. Több évtized kihagyás után újra megjelent, és egyre népszerűbb a szállásoltatás, nyilván ez már egy teljesen más szolgáltatás, mint a korábbi munkásszállók. A multik minden lehetőséget megragadnak, hogy munkavállalókat szerezzenek. Sajnos a közmunkaprogram sokszor még náluk is vonzóbb. Teljes cikk...


Hol mérik a dolgozók teljesítményét?

9 éve Országos, a verseny- és közszférát, kis és nagy céget is magába foglaló kutatás hiányában nehéz megmondani, használnak-e HR-rendszereket a cégek. Humán menedzsment szakemberek és piaci szereplők válaszai alapján csupán annyi jelenthető ki biztosan, a teljesítmény-értékelési rendszer, kompetencia-értékelési rendszer használata, hangsúlya függ a vállalat méretétől, kultúrájáról, tevékenységi körétől, és attól multinacionális vagy magyar vállalatról van-e szó. Teljes cikk...


HR a multi világában

9 éve A multinacionális cégeknél komoly kihívást jelent stratégiai célok megvalósítása, az eredményes és hatékony szervezetek kialakítása és a folyamatosan változó gazdasági környezethez való alkalmazkodás és a különböző munkakultúrák összehangolása. Mindez természetesen a HR-szervezetek számára is sok stratégiai szintű feladatot jelent, amelyet aztán a gyakorlati megvalósítás mindennapi lépései is követnek. Ezt illusztrálták azok a példák, amelyeket a legutóbbi JAM reggelin hoztak a meghívott cégek HR- vezetői. Nagy Andrea a Magyar Telekom HR kompetencia központjának vezetője, Orosz Vivien a MOL-csoport Stratégiai HR-vezetője és Bertók Ibolya a Market Csoport HR-vezetője osztotta meg tapasztalatait és mesélt aktuális projektjeiről. A beszélgetést egy másik Nagy Andrea, a JAM főszerkesztője, a Parrish & Crawler International tanácsadója moderálta. Teljes cikk...


Elmegy a svéd édességmulti

10 éve Bezárja magyarországi, szlovákiai és csehországi cégeit a kimért édességek forgalmazásával foglalkozó svéd Candyking, a régióban a továbbiakban csak a lengyel piacra koncentrál, írja a napi.hu. Oda összpontosítanak, ahol nagyobb a növekedési potenciál. Teljes cikk...


Minden negyedik magyarnak multitól jön a fizetése

10 éve A fizetéseken kívül az államnak adót, a GDP-nek pedig a hatvan százalékát adják a Magyarországon jelen lévő multicégek. Vajon mit adtak és mit vettek el a multik? Az MTA közgazdász-kutatója megvizsgálta a kérdést - írja az Index. Teljes cikk...