Felzárkóznak-e a béreink valaha?

Palócz Éva azt vizsgálja, hogy „az egyes vállalatcsoportokban a vállalat mérete és tulajdonostípusa szerint, s ennek következtében a bérek emelkedése milyen módon érintené az egyes vállalatcsoportokat.” Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték az uniós átlag 71%-a volt. A régióban Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia is megelőz minket, és míg ezen az országok közül több 2008-ban rosszabbul állt Magyarországnál, 2014-re sokat fejlődött a termelékenységük. Egyelőre például Horvátországot és Romániát sikerül előzni, nem sokáig, mert a horvát adatok szinte megegyeznek hazánkéval. Ha egy munkaórára vetítjük a termelékenységet, ott az EU átlaghoz képest még rosszabb a helyzet, mindössze 66%. Ugyanakkor ebben a tekintetben a régiós összehasonlításban jobban szerepelünk - 11 ország összehasonlításában az 5. helyen -, mint az előző szempont, az egy foglalkoztatottra jutó termelékenység esetében.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a magyar munkavállalók az átlagos uniós bérek (bruttó bérekről van szó) 56%-át kapják. Ez az arány ráadásul romlott 2008 és 2014 között, ugyanis korábban 61%-on állt. A helyzet tehát nemhogy javult, hanem inkább romlott. Bár a magyar termelékenység és a bérek között nem akkora a különbség, mint például Csehországban és Szlovákiában. A nettó bérek terén még nagyobb a lemaradás, az uniós átlag mindössze felét keresik a magyar munkavállalók (a családi státusz itt meghatározó, aki egyedülálló, gyermektelen az rosszabbul jár). Ezzel az átlaggal mindössze Romániát, Bulgáriát, Lettországot és Litvániát „szárnyaljuk” túl. A bruttó és a nettó bér tekintetében betöltött helyezésbeli különbség azt is mutatja, ami az OECD elemzésekben is rendre előjön, hogy milyen magasak a bérekre rakódó terhek Magyarországon. Ezen a helyzeten javíthat a jövőre tervezett járulékcsökkentés.

A külföldi vállalatok termelékenyebbek

A rendelkezésre álló adatok szerint a külföldi tulajdonú vállalatok termelékenysége, minden vállalati méretben magasan a belföldiek felett van, bár minél nagyobb egy cég, annál jobban közelít a nemzetgazdasági átlaghoz. Ha a cégeket egymáshoz hasonlítjuk, akkor 2014-ben a külföldi vállalatok termelékenysége háromszorosa volt a belföldi cégekének a versenyszektor egészében. (Ez az arány a többi visegrádi országban 1,8-2-szeres szorzó körül mozog.)
Forrás: AMECO adatbázis,
Ez a tendencia Palócz Éva szerint évek óta állandó, vagyis a külföldi tulajdonú nagyvállalatok dolgozói háromszor akkora hozzáadott értékű munkát végeznek, mint a belföldi cégek alkalmazottai. A feldolgozóiparban ez az arány 2,5-szeres. A vállalati szerkezet összehasonlítása arra is rámutat, írja a tanulmány, hogy Magyarországon számszerűen is kevés a közepes- és nagyvállalat, amelyek a gazdaság húzóerejét jelenthetnék. Ráadásul az elmúlt években ez a szektor nemhogy bővült volna, hanem inkább zsugorodott: belföldi tulajdonú nagyvállalatok száma 459-ről 368-ra csökkent, az általuk foglalkoztatottak száma pedig 401 ezer főről 300 ezerre szűkült 2005 és 2014 között. A nagyvállalatok - ezen belül a feldolgozóiparban működők - számának jelentős csökkenése a nemzetgazdasági termelékenység átlagos szintjét is negatívan befolyásolta.
A külföldi cégek termelékenysége a belföldi cégekhez viszonyítva 2012-ben
A vállalatok megszűnése a foglalkoztatottak számának csökkenését is hozta, a nagyvállalatok 100 ezer fővel, a középvállalatok 42 ezer fővel, a kisvállalatok 18 ezer fővel foglalkoztattak kevesebbet ebben az időintervallum két végén. A felszabaduló munkaerő legnagyobb részét 70 ezer főt a külföldi nagyvállalatok szívták fel, 60 ezer ember a legkevésbé termelékeny mikrovállalati szektorban kapott állást, míg 30 ezren kiszorultak a nyílt munkaerőpiacról.
Az alkalmazottak számának nettó változása 2005 és 2014 között a teljes vállalati szektorban, illetve a feldolgozóiparban (fő)
Hozzáadott érték tekintetében, európai összehasonlításban a külföldi nagyvállalatok Magyarországon az összes hozzáadott érték felét állítják elő, ami a legmagasabb arányt jelenti az Európai Unióban az Eurostat kimutatása szerint. Alkalmazottak tekintetében viszont ennél kisebb, 26%-os a részesedésük, ami megegyezik a többi visegrádi országban mutatkozó aránnyal. (Hozzáadott érték tekintetében ott viszont kisebb a befolyásuk, 35-40%-os.)

A beruházási kedv pedig úgy tűnik, továbbra sem növekszik dinamikusan, amely arra utal, hogy a közeljövőben sem várható jelentős növekedés. Kérdés, hogy erre a tendenciára milyen hatással lesz, ha a „beruházási és a foglalkoztatási kedvet a béreket terhelő adók európai viszonylatban
is kimagasló szintje” valóban csökkenni fog. Ezzel talán az adózási morált is lehetne javítani, a feketegazdaságot visszaszorítani. A zsebbe fizetett bérek ugyanis nem csak a bérszínvonalra, hanem a termelékenységre is hatással vannak, hiszen ahhoz, hogy a cégnek kifizethető készpénze legyen, a forgalmának (hozzáadott értékének) egy részét is el kell titkolnia.

Egy vállalatnál a munka termelékenységét az is nagyban befolyásolja, hogy milyen hangsúlyt fektetnek a technológiai fejlesztésekre, gépesítésre, amely azonban komoly beruházást is jelent a cél elérése érdekében, hangsúlyozza a tanulmányban Palócz Éva. Ezek alapján is a versenyszektor átlagánál magasabb termelékenység és bérek a multinacionális nagyvállalatoknál jellemzők, míg a belföldi tulajdonú cég kis- és közepes cégek mindkét területen átlag alatt „teljesítenek”. 2014-ben a foglalkoztatottak kb. egynegyedét, fél millió főt a belföldi tulajdonú mikrovállalatok foglalkoztatták, amelyek regisztrált átlagos bérköltsége alig haladja meg a versenyszektor átlagának az 55%-át.

2014-ben 1,2 millió munkavállaló regisztrált keresete mélyen az átlagbér alatt volt. Akiknek a bérébe az állam csak a minimálbér illetve a garantált bérminimum növelésével avatkozhat be, ugyanakkor egyébként a béralku a munkáltató és a munkavállaló érdekegyeztetésén alapszik. A munkavállalók helyzete a munkaerőhiány miatt ugyan kedvezőbb lett az elmúlt hónapokban, év folyamán, ugyanakkor a bizonyos szektorokban beérett béremelés nem ér el mindenkit. A piac mindazonáltal egyre inkább ebbe az irányba mutat, ami egyben a vállalati szektor szerkezetét is átformálhatja.

A gazdaság bajait nem a multicégek okozzák

Mint Palócz Éva írja: „amennyiben olyan mértékű, béremelkedés következne be, amelyet az alacsony termelékenységű vállalatok nem bírnak követni, akkor megindulhat az erőforrások átáramlása a hatékonyabb vállalati szegmensekbe. Hangsúlyozzuk, békésen ez az átmenet csak akkor mehet végbe, ha a béremelkedés számottevő, de fokozatos és időt hagy a gyengébb vállalatoknak az alkalmazkodásra.”

A tanulmány szerint a gazdaság bajait nem lehet a nagy multinacionális cégekre fogni, amelyek termelékenyebbek, és így is magasabb béreket fizetnek, mint a belföldi cégek. De csak annyival fizetnek többet, amennyire erre a megfelelő munkaerő megszerzése rákényszeríti őket. Ha belföldi vállalatok erősebbek lennének, és a bérszínvonaluk magasabb lenne, akkor a többieknek is magasabb bérszinthez kellene alkalmazkodniuk. A tanulmány végkövetkeztetése pedig az, hogy a külföldi cégek nagy munkahelyteremtő potenciállal rendelkeznek, magas hozzáadott értéket képviselnek, ugyanakkor nem lehet csak ezekről a befektetésektől várni a gazdasági növekedést, ha a belföldi vállalati szektor nem fejlődik.

Ábrák forrása: TÁRKI Társadalmi Riport 2016