kapubanner for mobile

36 cikk a(z) sztrájktörvény címkével - 1. oldal

A dolgozók kétötöde vett részt a figyelmeztető sztrájkban a Chinoin-nál

5 éve A Chinoin kétezres munkavállalói létszámából 783-an vettek részt kedden a kétórás figyelmeztető sztrájkban, a tárgyalás a szakszervezet és a cég vezetése között a közlemény kiadásának idején is tart - közölte a Chinoin Zrt. az MTI-vel. Teljes cikk...


Ritkán állnak ki a magyar dolgozók magukért

8 éve Mindössze évente 1-3 munkabeszüntetésre került sor 2011 és 2015 között, amelyen néhány ezren vettek csak részt. Ennek egyik oka, hogy kisebb a szakszervezeti jelenlét a vállalatoknál, a sztrájktörvény is az ő hátrányukra szigorodott, ugyanakkor a munkáltatók is könnyebben adják be a derekukat a követeléseknek, hiszen nem tesz jót a negatív PR, meg amúgy is gyakran hiány mutatkozik munkaerőből. Teljes cikk...


Sztrájkjogot követel a Demokratikus Koalíció

8 éve A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította a kormányt, hogy állítsa vissza a 2010 előtti, a Gyurcsány-kabinet idején hatályos sztrájktörvényt és adja vissza a sztrájkjogot. Teljes cikk...


2018-ra érheti el a minimálbér a létminimum szintjét

8 éve Az idei minimálbér-tárgyalások során megállapodtak a szociális partnerek a kormánnyal arról, hogy már januárban megkezdik a felkészülést a 2017-es költségvetés tárgyalására és az adótörvények előkészítésére - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Teljes cikk...


Ismét változhat a Munka törvénykönyve, a sztrájk és a nyugdíj szabályozása

9 éve Márciusban tárgyalások indultak, felülvizsgálják a Munka törvénykönyvét, a sztrájktörvényt és a korhatár előtti nyugellátások további sorsát. Bár a tárgyalások nem nyilvánosak, az egyes felek álláspontjai megismerhetők - jöjjön Kéri Ádám, a LIGA jogászának összefoglalója. Teljes cikk...


Hogyan változtatnák a Munka törvénykönyvét?

9 éve Közös javaslatokat fogalmazott meg a Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény egyes rendelkezéseinek módosítására a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala más konföderációk és nagy ágazati szakszervezetek szakértőivel együtt – tájékoztatott a Liga Szakszervezetek kedden. Teljes cikk...


A sztrájkjog itthon és külföldön

9 éve A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) február 18-át a sztrájk napjává nyilvánította. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkáltatói oldala a sztrájkjognak az ILO normái által védett státuszát nem fogadja el. Nemzetközi szinten tehát kötélhúzás folyik azt illetően, hogy nemzetközileg is védett-e a sztrájkjog. Sajnos a helyzet hazai szinten sem túl megnyugtató. Teljes cikk...


Ki kell állni a sztrájkhoz való jog mellett

9 éve A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtanácsa február 18-át a sztrájkjog globális akciónapjának jelölte ki, amelyet az ILO munkaadói szervezetei folyamatosan támadnak az utóbbi években. Teljes cikk...


Pataky Péter: A korkedvezmény a bértárgyalások legkritikusabb kérdése

10 éve A korkedvezményes nyugdíj megszüntetése a legkritikusabb pontja a kormány és a munkáltatók közötti bértárgyalásoknak - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke, miután a keddi tárgyalási napon sem született megállapodás a vitás kérdésekről. Teljes cikk...


Útlezárások - befejeződtek a demonstrációk

10 éve Véget értek a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk, amelyeket a Liga Szakszervezetek hirdetett meg a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen. Teljes cikk...


Gaskó István a sztrájktörvény módosításáról

13 éve Ez egy pofátlan törvény, amit suttyomban tákoltak össze két nap alatt. Teljes cikk...


Magyarországon nem lehet sztrájkolni?

13 éve Szakszervezeti vezetők szerint bebizonyosodott, hogy a sztrájktörvény tavalyi módosítása "béklyót kötött" a munkabeszüntetésekre, és ma Magyarországon a kormányzati lépésekkel szemben gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Szerdán folytatják az egyeztetést a MÁV-sztrájkról

13 éve Nem született megállapodás a MÁV és a szakszervezet között a hétfőn a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kezdeményezésére felújított tárgyaláson a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést szerdán folytatják - közölték az érintettek. Teljes cikk...


A még elégséges szolgáltatásról egyeztetnek ma a MÁV-nál

13 éve Hétfőn ül tárgyalóasztalhoz a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-csoport tárgyalódelegációja, hogy a várható munkabeszüntetés idején még elégséges vasúti szolgáltatásról egyeztessenek - ismerteti a Népszava. Teljes cikk...


A VDSZSZ biztosítaná jogait a sztrájkhoz

13 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) törvényi kötelességének eleget téve három munkáltatónál - MÁV Zrt., MÁV-Gépészet Zrt, MÁV-Start Zrt. - kezdeményezte a még elégséges szolgáltatás mértékének meghatározását célzó tárgyalások ismételt megkezdését a sztrájktörvény tavaly év végi módosítása nyomán. Teljes cikk...


Feltételhez kötik a sztrájkot a közszolgáltatást végző cégeknél

14 éve Csak az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában az arról döntő munkaügyi bíróság határozatának megszületése után sztrájkolhatnak azon cégek munkavállalói, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek. Teljes cikk...


Parlamenti vita a sztrájktörvény módosításáról

14 éve Kara Ákos, a sztrájktörvényt módosító javaslat benyújtója szerint indítványa tiszteletben tartja a sztrájkhoz való jogot, és csökkenti a jogbizonytalanságot. Az ellenzéki pártok és a LIGA Szakszervezetek elutasítják a módosítást. Teljes cikk...


Így módosítaná a sztrájktörvényt a Fidesz

14 éve Az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás megszegése esetén nem lenne jogszerű a sztrájk azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek - szól a Fidesz törvényjavaslata, melyet a Jobbik elutasít. Teljes cikk...


Folytatódik a sztrájk, hétfőn demonstráció is lehet

14 éve A péntek délutáni egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között, így folytatódik a sztrájk. Az egyeztetés mindössze két percig tartott. Teljes cikk...


Mi a baj a sztrájktörvénnyel?

14 éve A sztrájkról szóló törvény módosítását kezdeményezi a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) annak érdekében, hogy az ország lakossága és vállalkozói biztosan hozzájussanak az általuk megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz. Nem mindenki ért azonban egyet ezzel. Teljes cikk...


/cimkek/sztrajktorveny.html