15 ezer új munkanélküli a Nyugat-dunántúlon
A Nyugat-dunántúli régióban mintegy 15 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az idei első félévben az elmúlt évek hasonló időszakához képest - tájékoztatta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-t.
A főigazgató szerint a munkahelymegtartó programokkal több mint 10 ezer munkahelyet sikerült megőrizni a régióban. Elmondta: az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 7,2 milliárd forintot fordított munkahelymegtartó intézkedésekre, melynek 19 százalékát a Nyugat-dunántúli régió nyerte el, míg a korábbi években 6-8 százalék központi forrást kapott a régió.
A decentralizált foglalkoztatási alapból további 10 milliárd forint használható fel munkahelymegőrzésre - ismertette Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy a döntések egy része még folyamatban van, de eddig a pályázati forrás 22 százalékát nyerte el régió. A válságkezelés következő szakaszában munkahelymegőrzésre az operatív program (TÁMOP) keretében országosan 30 milliárd forint uniós pályázati forrás áll rendelkezésre. A nagyvállalkozások 10 milliárd forint pályázati forráshoz juthatnak, 20 milliárd forintot pedig a kis- és középvállalkozások használhatnak fel.
A kis- és közepes vállalkozások - ha nem tudják teljes munkaidőben foglalkoztatni az alkalmazottakat - a kieső munkaidőre kaphatnak támogatást, de pályázati feltétel, hogy a munkavállalókat a kieső időben képzésben részesítik.
A képzésnek a versenyképesség megőrzése miatt is fontos szerepe van - közölte Kiss Ambrus. A régióban a munkavállalók 40 százaléka a feldolgozóiparban dolgozik, ebben az ágazatban egyre inkább a környezetgazdálkodás, az új energiafelhasználás szempontjai érvényesülnek, ezért az informatika, az idegen nyelv ismerete mellett meg kell ismertetni a dolgozókat az új technológiákkal is.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- Három évet kapott a férfi, aki hamis munkáltatói igazolásokkal akart kölcsönöket felvenni 8 hónapja
- Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban 1 éve
- Több mint 11 ezer helyi fiatalt segítettek munkához jutni Baranyában 2 éve
- Ismeretlen anyagtól lett rosszul több munkás az Iváncsán épülő akkumulátorgyárnál 2 éve
- Dolgozóinak 90 százalékát elbocsátja egy zalai vállalat 2 éve
- Több mint kétmilliárd forintos foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanádban 2 éve
- Veszprémben átlagosan 15 százalékkal emelkedik a buszvezetők fizetése 2 éve
- Maszkokkal, pendrive-okkal csaltak el több mint egymilliárd forintnyi áfát 3 éve
- Tízezer liter nyersolajat lovasított meg négy férfi a munkahelyéről 3 éve
- 2300 embert juttatna álláshoz egy 4 milliárdos program Békésben 3 éve
- Konzorcium hozott létre több mint 7 ezer munkahelyet fiatalok számára 3 éve