2015:a hirdetés és az állásbörze halálának éve
2015 nagy tanulsága, hogy a toborzás hagyományos útvonalai (hirdetés, állásbörzén való jelenlét) már nem működnek. A vállalatok az online felületek, a közösségi média, a fejvadászok és az ajánlás útján történő toborzást vetik inkább be az új munkatársak megtalálása érdekébe. Évértékelő cikksorozatunk első része.
"A digitális világ egy újfajta csatorna a munkáltatók számára egyrészt a márkaépítés, másrészt a potenciális munkavállalókkal való kapcsolatteremtés szempontjából. Ebből adódóan a toborzás-kiválasztási folyamatra is hatással van. Mint minden innovatív vállalatnak, az Allianznak is fontos, hogy vonzó munkahely legyen a fiatalok számára.
Szabó Anita szerint az eredményeik azt mutatják, náluk magas a dolgozói elégedettség Hiszen munkavállalók körében az Y-generáció tagjai 43 százalékos aránnyal felülreprezentáltak a többi generációhoz képest. Véleményem szerint, mivel egyre több fiatal lép ki a munkaerőpiacra, a toborzásban mindinkább meghatározóvá válik az újmédia használata. Éppen ezért kiemelt figyelmet biztosítunk a LinkedIn és Facebook közösségi oldalak használatának. Visszaméréseink azonban azt bizonyítják, hogy azok, akik komolyan keresnek állást, inkább az online hirdetési portálokat részesítik előnyben. Ők valóban erős motivációval bírnak, míg a közösségi oldalakon jelenlévők nem feltétlenül szándékoznak váltani. A két csatorna együttes, összehangolt használatát követjük, a két fórum jól kiegészíti egymást" - mondta Szabó Anita, Allianz Hungária Zrt. humánerőforrás igazgatója.A Providentnél gyakran zajlik a toborzás a LinkedInen
Kamarás Zsuzsanna"A toborzási folyamataink során igyekszünk a lehető legtöbb csatornát kipróbálni, azonban az utóbbi években nálunk is egyre nagyobb szerepet játszanak az online felületek és a közösségi média. Így egyre gyakrabban fordul elő, hogy a toborzás például a LinkedInen történik. Ez a közösségi oldal közel 600 ezer folyamatosan frissülő, mindenki számára ingyenesen elérhető önéletrajzzal mára már a legnagyobb adatbázissá vált Magyarországon. A hagyományos hirdetéssel történő toborzás egyre inkább a háttérbe szorul, csak az alacsonyabb szintű pozícióknál hatékony, illetve azon területek esetében, ahol magas a képzett, illetve gyakorlattal rendelkező szakemberek aránya (pl. HR, sales). Ugyanakkor speciális szakterületek, illetve kiemelt vezetői pozíciók esetében a megfelelő jelöltek, nem találhatók meg semmilyen adatbázisban, nincsenek Linkedinen. Őket csak „klasszikus” fejvadászattal lehet megtalálni, közvetítő cégeken keresztül. A cégek saját adatbázisai, illetve a különböző hirdetési oldalak adatbázisai egyre inkább háttérbe szorulnak" - nyilatkozta Kamarás Zsuzsanna, a Provident HR-igazgatója.Az SAP a dolgozói ajánlásban hisz
Horváth Krisztina: Nekünk van márka-stratégiánk"Az idei évben rekord számú felvételünk, létszámnövekedésünk volt. Ennek tapasztalatai alapján úgy látom, hogy a hagyományos toborzás (legyen az hirdetés, állásbörzén való jelenlét) nem működik, legalábbis a mi szektorunkban, az üzleti szoftverek terén. Ezért is járattuk csúcsra az ajánlási rendszerünket, munkatársainkat kértük meg, hogy ajánlják ismerőseiknek az új pozíciókat. Ez már korábban is eredményes módszer volt, hiszen kollégáink kimagasló munkahelynek tartják az SAP-t. Minden egyes munkatárs igyekezetét- amennyiben bevált az új kolléga- anyagiakkal háláljuk meg. Ezen felül előfordult, hogy wellness csomag is járt a legeredményesebb „recruiternek”. A munkánkban egyre nagyobb teret nyertek az olyan kapcsolatépítő események, mint a meet-up-ok, nyílt napok, vagy egyetemi előadások. Érdemes fejvadászt is bevonni főként, ha nem frissdiplomást keres egy cég" - fejtette ki Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR vezetője
Csaposs NoémiSok cég kíván vonzóbbá válni "Az állásbörzék és a klasszikus toborzási módszereken kívül előtérbe kerültek az közösségi portálokon és egyéb internetes felületeken való munkaerőkeresés,-hirdetés és -"vadászat " is. Emellett egyre több, főleg multinacionális cég fordít figyelmet a vállalati brand építésre is, így ezáltal még vonzóbbá válnak a leendő munkavállalók körében" - magyarázta Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- Social Media Manager 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Hogyan változtatja meg a social commerce a marketplace-vásárlók viselkedését? 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- AI pontozza a Burger King dolgozók "kedvességét" – meddig mehet el egy munkáltató? 1 hónapja
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 2 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?