300 milliárdból indul turisztikai fejlesztési program
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfői sajtótájékoztatón Budapesten bejelentette: mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig - írja az MTI.
A becslések szerint 300 milliárd forintos keretösszeg kizárólag hazai forrás, a vissza nem térítendő állami támogatás ebből 150 milliárd forint.
Seszták Miklós kiemelte: a szálláshelyek 20 százalékos árbevétel-növekedést érhetnek el a beruházással, a több bevétel nem csak a szálláshelyeken, hanem az államnál is megjelenik, az áfa-bevételek révén. A program lehetőséget nyújt az eddig elmaradt felújítások, karbantartások, minőséget javító fejlesztések bepótlására is - tette hozzá.
Rámutatott: a magyar turizmus a gazdaság húzóágazata, minden korábbi rekordot megdöntött tavaly, és az első negyedévben is jól teljesített. Az ágazat GDP-hez való hozzájárulása meghaladja a 10 százalékot, 2019-ig szeretnék elérni, hogy 16 százalékkal járuljon hozzá. A kormány ezért már eddig is több száz milliárd forint értékben döntött fejlesztésről vagy adócsökkentésről - jelezte. Seszták Miklós közölte: a támogatásból a beruházás összértékének átlagosan 50 százaléka finanszírozható.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kiemelte, hogy fontos döntések születtek már eddig is a turisztikai fejlesztések támogatásához: eddig több mint 500 milliárd forint értékben turisztikai desztináció fejlesztéseket hirdettek meg, több mint 100 milliárd forint jutott az ágazatnak a területi operatív program keretében, és a modern városok programban is több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek turisztikai fejlesztésre megállapodást. Az áfacsökkentés több tízmilliárd forintot hagyott idén az ágazat szereplőinél, és a következő években is.
A turisztikai ügynökség szakemberei segítséget nyújtanak az adott szálláshelynek a pályázat elkészítéséhez, így a támogatáshoz pályázatíró céget nem kell igénybe venniük. Az új támogatási konstrukciót az MTÜ július 3-tól a hónap végéig társadalmi egyeztetésre bocsátja, és széleskörű szakmai konzultációt követően véglegesítik majd. A programban részt vevőknek vállalni kell a transzparenciát segítő folyamatos együttműködést az adóhatósággal, kormányzattal - mondta.
A tájékoztatása szerint az állam átlagosan 50 százalék vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a pályázathoz, ezen túl 30 százalék kedvezményes hitel igényelhető, a vállalkozásoknak legfeljebb 20 százalék önrészt kell biztosítaniuk. A fejlesztések régiónként ütemezettek lesznek, elsőként a Balaton, Sopron-Fertő és Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térségében hirdetik meg a lehetőséget.
Az MTÜ támogatja az egységes szállodai besorolási rendszer létrejöttét Magyarországon, amelyet a szállodaszövetség kezdeményezett, a pályázatban is feltétel lesz az ebben való részvétel - mondta. Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az MFB a beruházás értékének 30 százalékát kitevő kedvezményes hitelt nyújt saját forrásából akár új kereskedelmi célú ingatlanfejlesztéshez is, 2-15 év közötti futamidők lesznek elérhetőek. Újonnan alapított cégeket is támogatnak. A kereskedelmi bankokkal együttműködésben majd minden magyarországi bank értékesítheti a kedvezményes hitelt, ami a támogatási elem nélkül, önmagában is elérhető lesz - ismertette. A hitel igényelhető lesz kis-, és középvállalkozások részére 15 milliárd forintos éves árbevételig, az igényelhető összeg 10 és 500 millió forint között meglévő szálláshely fejlesztéséhez, bővítéséhez, illetve 500 millió és 3 milliárd forint között új szálláshely létesítésére.
Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a szövetség hosszú évek óta hangoztatta a program indításának szükségességét. Mindez nélkülözhetetlen, hogy a minőségben előre lehessen lépni a magyar turizmusban. A szobakapacitás 60 százaléka rendelkezik minősítéssel Magyarországon, a támogatás felhasználásával a szálláshelyek sikeresen teljesíthetik a Hotelstars Union minősítési rendszer előírásait, amely Magyarországon a szállodák minősítő nemzeti védjegye.
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Budapesten elindult a 26,9 milliárd forintos, uniós támogatásból megvalósuló “Nő az esély” program, amelynek célja, hogy valós munkaerőpiaci... Teljes cikk
A jelölés határideje november 30. Teljes cikk
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén is elindította az “Év fiatal vállalkozója” díj pályázatát, amelynek célja, hogy elismerje... Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hete
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hete
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 2 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 2 hónapja
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 2 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 2 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 3 hónapja
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa