5 stratégiai partnerség, amire nem is gondolnál
Egy vállalkozás életében elengedhetetlenek a stratégiai partnerek, amelyekkel közös célcsoportért, egymást segítve dolgozhatnak. Sok cég azonban konkurenciaként tekint az ugyanabban a tevékenységi körben dolgozó vállalatokra, pedig léteznek helyzetek, amikor váratlan szövetségesekre lehet találni. A portálunkhoz eljuttatott anyag 5 példát mutat be a gyümölcsöző stratégiai partnerség kialakításához.
Amikor két cég esetében pl. 80 százalékban megegyeznek a kínált szolgáltatások, előtérbe kerül a gondolat, miszerint itt konkurenciáról beszélhetünk. Pedig a 20 százaléknyi eltérésnél a vállalatok kiaknázhatják egymás hiányosságait, és az egyes hiányzó szolgáltatásokat beépíthetik a portfólióba. Ezzel máris egymást ajánlva nyerhetnek az ügyfeleken.
2. A távolság nem akadály!
Vegyünk példaként egy vidéki céget, amelynek nincs sok alkalmazottja, nem kerül be nagyobb cégekhez, mert nincsenek referenciái és kapacitása. Egy nagyobb, fővárosi cégnek megvan a kellő erőforrása, de költséges számára a vidéki munkavégzés. E két vállalat egymást segítve olyan üzleteket tud elnyerni a földrajzi távolságokat is áthidalva, amelyeket egyébként nem tudna megvalósítani.
3. Egységben az erő
Könyvvizsgáló, könyvelő, adótanácsadó - három olyan szakmáról van szó, ahol a kölcsönös együttműködés mindenki számára haszonnal járhat. A könyvvizsgáló nem könyvelhet, de összefoghat a könyvelővel, amely a vállalkozók napi működéséhez tud tanácsot adni. Eközben az adótanácsadó praktikus tippekkel és adóoptimalizálással segít. A megfelelően, egymást kiegészítve megosztott feladatok így elégedett ügyfeleket hozhatnak.
4. Kölcsönreklám visszajár
A stratégiai partnerség egyszerű módokon is kifejezésre juthat, elég egy kölcsönös ajánlásra gondolni. Az egyes cégek a saját prospektusukban tudják reklámozni partnereiket, és viszont, így az összes reklámanyagban kétoldalúan jelen vannak, és a vállalatok híre sokkal több embert ér el.
5. Közösen valami újért
Ahhoz, hogy például egy marketingcég új szolgáltatással/termékkel jelenjen meg a piacon, stratégiai partnereivel összefogva, egy hatékony tervezet mentén is megvalósíthatja elképzeléseit. Egy felmérésekkel foglalkozó céggel kiderítheti az igényeket, a marketinges felépítheti stratégiáját, kiadhatja a grafikai feladatokat, szövegírókat kérhet fel stb. A különböző szakterületek tehát egy célért tudnak közösen dolgozni.
Tímár Gábor, a Business Network International (BNI) országos fejlesztési igazgatója szerint a stratégiai partnerség az egyik leghatékonyabb formája az üzleti együttműködésnek.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
Milyen trendek határozzák meg a HR digitalizációját? Mi a szerepe a HR-nek a mesterséges intelligencia (AI) vállalati kultúrába építésében és hol... Teljes cikk
Egy friss nemzetközi HR-felmérés szerint 2026-ban nem új problémák, hanem a megoldások hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a szervezetek számára.... Teljes cikk
- Mitől lesz a HR valódi stratégiai partner? 7 napja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 1 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben