A coaching jövője - a jövő coachingja
Technológia és ember. A humán tényező és AI (Mesterséges Intelligencia). Ennek a kettőnek a versenye - abból a szempontból, hogy ki vagy mi kerül a középpontba - és az összekapcsolódása lesz a jövő fő jellemzője. Itt nem az a kérdés, hogy ki kerekedik felül, hanem az, hogy egymásra támaszkodva, egymást kiegészítve hogyan tudnak egyenként és együttesen is érvényesülni: használni a technológiát, hogy támogassa az egyén fejlődését és kérni az embert, hogy tudásával és érzelmi töltetével fejlessze és tegye emberbarátabbá a technológiát.
Viszont coachként nekünk is csakúgy, mint ügyfeleinknek együtt kell tudnunk élni a modern technológiával, sőt mi több előnyünkre használnunk is kell azt. Ha használom a technológiát az egész világ az ügyfelem lehet, és globális a tudástár, amiből meríthetek, ha fejlődni, tanulni akarok.
Változások a coachingban
Elkerülhetetlen, hogy a coachingban is nagy horderejű változások következzenek. Ezekre fel kell készülnünk:
- erősödnek és bővülnek a szakma tudományos alapjai: a neuro tudományok, pozitív pszichológia, érzelmi intelligencia, és a mentál higiénia mellett az agykutatás eredményei is alkalmazásra kerülnek egyre gyakrabban a coaching során. Ezekkel ajánlott bővíteni a coach tudást.
- a nemzetközi szakmai szervezetek coach szakmai sztenderdje és minősítési rendszere mindenütt irányadó lesz és beépül az egyetemi coach képzési rendszerekbe is,
- mindfulness, meditáció és spirituális megközelítés is a coach önfejlesztés részeként társulhat a coachinghoz, ami ügyfeleknek igény szerint átadható.
Az egyéni coaching után a team coaching is egyre népszerűbb
A team coaching most ott tart, ahol a coaching tartott 20 évvel ezelőtt. Egyre több helyen van igény a csapatok fejlesztésére, mivel ők az üzleti eredmény letéteményesei. Különböző módon lehet a csapatok teljesítményét coachinggal javítani, azaz számos fajtája kezd kialakulni a team coachingnak is. Most még nem letisztult a kép, de a jövőben jobban külön választhatók lesznek a team coaching irányzatok annak is köszönhetően, hogy jelenleg az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség - a coachokat tömörítő legnagyobb nemzetközi szervezet) Georgina Woudstra javaslata mentén dolgozik a team coach kompetenciák meghatározásán, hogy a team coachingban is világos kompetenciák mentén dolgozzanak a coachok, mint ahogy az egyéni coachingban is egyre több coach dolgozik az ICF 11 kompetenciája alapján.
Mit tanuljanak a coachok készülve a jövő lehetőségeire és elvárásaira?
- team coach készségeket,
- üzletfejlesztést, coaching vállalkozás felépítését; honlap, blogírás, tartalom marketing,
- technológia alkalmazását - online coaching és tanulás, közösségimédia-használat
- specializálódás témánként (karrier coach, sport coach, változás coach, motivációs coach….) és ügyfél típusonként (Y generáció coach, női vezetői coach….) - számos coaching irányzat integrálása, hogy még jobban tudják ügyfeleiket szolgálni
- szupervízió
- tesztek alkalmazása, nem is mindig a coaching során, hanem pont a coaching eladása és elindítása érdekében, hisz az ügyfelek szeretik a számokat, megfoghatónak gondolják ezáltal helyzetüket és a teszt/kérdőív eredményeire alapozva jobban ki lehet jelölni a fejlesztés irányát és a fejlődésre vonatkozó elvárásokat.
A személyiségteszteken túl egyre több olyan teszt/kérdőív is elérhető, amely csak egy viselkedést vagy éppen az adott pillanat ügyfélállapotát méri fel, elemzi, és az onnét kapott információkra építi a coaching folyamatot.
Kihívások:
- egyre több coach dolgozik vegyes vagy éppen megkérdőjelezhető coaching tudással: mit jelent ez a szakmai minőségre nézve?
- a sok coach mit jelent a coach óradíjakra nézve?
- a fiatal generáció és egyes társadalmi csoportok coaching támogatása milyen más coachingot igényel?
- egyre több horror sztori is lábra kell a coaching kapcsán: feladat megküzdeni a coaching vegyes megítélésével a szakma hírnevének védelmében.
- technológiai ismeretek megszerzése - hogyan tud fejlődni a humán beállítottságú coach a technológia alkalmazása terén, hogy éppen a technológia világában akár jártas vagy bukdácsoló ügyfelét támogatni tudja, ha ő maga idegenkedik a technológia újításaitól.
- konkurencia lehet az e-coach….?
Mit ne felejtsenek el a coachok tenni?
Eredeti szakmájukat és mind azt a tapasztalatot, amit "korábbi" életükben felhalmoztak arra nagyon vigyázzanak, mert ez lehet a jövőbeni specializálódásuknak az alapja. Hiszem azt, hogy ügyfeleinknek tudásunkra és tapasztalatunkra is szükségük van, csak mindennek meg van a maga helye. Ha ismeret- vagy tudáshiánya van az ügyfélnek, azt tanácsadóként tudjuk kielégíteni, de, amikor az így elnyert új tudást az ügyfél alkalmazni akarja és rugalmasan adaptálni saját egyedi helyzetére és igényére, és talán e folyamat közben még az esetleges megvalósításhoz kapcsolódó elakadásokat is le kell küzdenie, akkor coachként, coach készségeinkkel és hozzáállásunkkal sokkal többet tudunk segíteni ügyfelünknek. A lényeg: tudni kell a két műfajt - tanácsadás és coaching - külön választani és az adott alkalomkor az éppen odaillőt bevetni. Valahol a kettő szakmának és még a hozzá kapcsolható, de jól definiálható rokon szakmai irányzatoknak a megfelelően elkülönített és alkalomhoz illő ötvözete, tudatos, kiszámítható, feladathoz és célhoz kötött, és akár egy fejlesztő beszélgetésen belüli összeválogatása, és váltogatása a jövő coach feladata.
Amikor dübörög a technológia akkor annak az ellenpontja is felerősödik, mindaz, amit a technológia nem tud helyettesíteni: az ember, a humán oldal a benne rejlő érzelmekkel, érzésekkel. Coachként mi ezzel dolgozunk. Hiszem, hogy a jól felkészült, professzionális, sokoldalú, de egyben szakosodott coachoké a jövő.
Ábri Judit MCC, MA (coachingból)
executive coach, coach tréner, vezetőfejlesztő
Coaching Határok Nélkül (CHN) alapító
Motivációs Térkép BP és tréner
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Szülési szabadságon volt, koraszülött babát nevelt, mégis újra és újra beállt karácsonykor dolgozni az NHS újszülöttosztályán. Egy brit anya... Teljes cikk
“Nincs szorgalmas és lusta generáció, csak a Z-sek másképp vonhatóak be a munkába” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató egy múlt heti... Teljes cikk
Kiégtél, eleged van a melóból, de nem tudsz vagy nem mersz váltani? Nem vagy egyedül. Szakértők szerint néhány tudatos lépéssel újra... Teljes cikk
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 1 hete
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hete
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hete
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hete
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 3 hete
- Kötelező AI-használat? A nagyvállalatok most jöttek rá, miért nem ez a megoldás 3 hete
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 4 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 4 hete
- Az AI rejtett adója – Sokat kell dolgozni a mesterséges intelligencia hibái után 1 hónapja
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 1 hónapja
- Már minden hatodik ember AI-t használ – és Magyarország ott az élmezőnyben 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben