A fogyasztói igények erősebbek a belső motivációnál
Két tavalyi felmérés szerint (az egyikben több mint 1000 személyt, a másikban 50 vezetőt szólaltattak meg) a dolgozók többsége öt év múlva középvezető szeretne lenni, 2-3 százalékuk maradna a jelenlegi pozíciójában, míg a középvezetők többsége felsővezetőként folytatná, közülük viszont csak minden ötödik vágyik arra, hogy első számú vezető legyen - mondta Bokor Attila kutatási vezető, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az IIR Hungary szervezésében rendezett konferencián, amely a versenyképes javadalmazás témakörét járta körbe.
Karriercéljaink vagy életszínvonalbeli elvárásaink vannak?
Az Y generációból, vagyis a jelenlegi egyetemisták közül öt év múlva senki nem akar már "mezei" beosztott lenni. A mai ifjúság azonban nem önmegvalósításról álmodik, nem a tanulás, a fejlődés lehetősége miatt szeretne magasabb pozíciót, sokkal inkább dominál az anyagi érdek, az egzisztencia, a jólét megteremtése - fogalmazott Bokor Attila. A kutatás vezetője szerint ezt jól érzékelteti, hogy a legtöbben abban mérik a sikert, hogy meg tudják-e venni azt, amit szeretnének, rendelkeznek-e saját lakással, autóval, el tudnak-e menni külföldre pihenni egy évben kétszer és a gyermekvállalás nem jelent-e anyagi korlátot. A karriercélok mögött tehát egyértelműen fogyasztói célok húzódnak meg, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynia a karriermenedzsmentnek - hívja fel a figyelmet a szakértő. Miközben a vállalatok a dolgozók belső motivációjára építenek, amikor karrier utakat terveznek, a valóság azt mutatja, hogy ez nem számít annyira a munkavállalóknak - fejtette ki Bokor Attila, rámutatva: az emberek három év alatt meg akarják duplázni jelenlegi jövedelmüket, míg a fiatalok három év múlva 300-400 ezer forintot szeretnének keresni, azok, akik már most is dolgoznak, 600 ezer forintnál is többet vinnének haza.
Karrierépítés egyenlő áldozathozatal?
Bokor Attila szerint figyelemreméltó a karrierhez való hozzáállás is: sokan ugyanis mindezt áldozathozatalként élik meg. A fiatalok esetében ez abban nyilvánul meg, hogy az egyetemi évek alatt nem azért dolgoznak, mert szeretnék magukat kipróbálni valamilyen területen, hanem mert a társadalom, az üzleti élet erre "rákényszeríti" őket, hiszen a versenyben nem szabad lemaradni: sok vállalatnál annak a pályakezdőnek van nagyobb esélye, aki rendelkezik már néminemű munkatapasztalattal.
Kilépnék a mókuskerékből, de...
Mindemellett az egyik felmérésben többen nyilatkoztak úgy, hogy nem jelent örömet számukra a vezetői pozíció, az, hogy esetleg alkothatnak, embereket irányíthatnak, fejlődhetnek. Munkájukat stresszes feladatként élik meg, és úgy érzik, a vezetés csak az ára annak, hogy az általuk óhajtott színvonalon élhetnek. Sok vezető vallotta be, hogy szívesebben nyitna éttermet vagy foglalkozna borászattal, ám mégsem mer belevágni a nagyszabású tervbe. Ennek egyik oka az lehet, hogy a döntéshozókat elbizonytalanítja, ha a megszokott környezetből ki kell lépniük, de ők arra hivatkoznak, hogy nincs meg a váltáshoz szükséges tőkéjük. A felmérés is rávilágít erre a problémára, a megkérdezettek többsége a jövedelmével elégedett ugyan, a vagyoni helyzetével viszont már nem. Marad tehát a megszokott mókuskerék, és mivel nem mozdulnak ki ebből a kívülről ideálisnak és irigylésre méltónak tűnő helyzetből, abba a csapdába kerülnek, hogy nem a mának, nem a mában élnek, hanem a jövőre terveznek. Bokor Attila szerint sok vezető a gyengeségét azzal is leplezni próbálja, hogy azt állítja, a gyerekei, a családja megélhetése miatt nem hagyhat fel jelenlegi munkájával.
Jelentős különbségek tapasztalhatók a férfiak és a nők életútja között, hiszen más társadalmi elvárásnak kell megfelelniük. Amióta világ a világ, a férfiakra hárul az a teher, hogy egzisztenciát kell teremteniük, ezért ebből a szempontból nagyobb nyomás nehezedik rájuk, a munkahelyi gondok is őket viselik meg jobban. A nőkre ugyanakkor a maximalizmus, a bizonyítási kényszer a jellemző, jó anyák, jó feleségek és jó vezetők akarnak lenni egyszerre, és bár a párkapcsolat fontos érték számukra, sok konfliktusuk adódik a magánéletben.
Maradjunk a realitások talaján
Jóllehet, sokan nem merik vagy nem akarják bevallani, hogy a pénz a legerősebb motiváló tényező, a jelek nem jó irányba mutatnak. Bokor Attila úgy véli, a fiatalok irreális elvárásokkal lépnek a munkaerőpiacra, nem ismerik önmagukat, képességeiket, az iskolában nem tanulnak a karrierről, a célok általában csak a munkahelyen tudatosulnak. Véleménye szerint a szemléletváltást mindenekelőtt azzal kellene kezdeni, hogy megmutatjuk nekik a realitásokat, és azt, hogy a munka mást is jelenthet, mint pénzhajhászást.
Szilágyi Katalin, HR Portal
Karriercéljaink vagy életszínvonalbeli elvárásaink vannak?
Az Y generációból, vagyis a jelenlegi egyetemisták közül öt év múlva senki nem akar már "mezei" beosztott lenni. A mai ifjúság azonban nem önmegvalósításról álmodik, nem a tanulás, a fejlődés lehetősége miatt szeretne magasabb pozíciót, sokkal inkább dominál az anyagi érdek, az egzisztencia, a jólét megteremtése - fogalmazott Bokor Attila. A kutatás vezetője szerint ezt jól érzékelteti, hogy a legtöbben abban mérik a sikert, hogy meg tudják-e venni azt, amit szeretnének, rendelkeznek-e saját lakással, autóval, el tudnak-e menni külföldre pihenni egy évben kétszer és a gyermekvállalás nem jelent-e anyagi korlátot. A karriercélok mögött tehát egyértelműen fogyasztói célok húzódnak meg, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynia a karriermenedzsmentnek - hívja fel a figyelmet a szakértő. Miközben a vállalatok a dolgozók belső motivációjára építenek, amikor karrier utakat terveznek, a valóság azt mutatja, hogy ez nem számít annyira a munkavállalóknak - fejtette ki Bokor Attila, rámutatva: az emberek három év alatt meg akarják duplázni jelenlegi jövedelmüket, míg a fiatalok három év múlva 300-400 ezer forintot szeretnének keresni, azok, akik már most is dolgoznak, 600 ezer forintnál is többet vinnének haza.
Karrierépítés egyenlő áldozathozatal?
Bokor Attila szerint figyelemreméltó a karrierhez való hozzáállás is: sokan ugyanis mindezt áldozathozatalként élik meg. A fiatalok esetében ez abban nyilvánul meg, hogy az egyetemi évek alatt nem azért dolgoznak, mert szeretnék magukat kipróbálni valamilyen területen, hanem mert a társadalom, az üzleti élet erre "rákényszeríti" őket, hiszen a versenyben nem szabad lemaradni: sok vállalatnál annak a pályakezdőnek van nagyobb esélye, aki rendelkezik már néminemű munkatapasztalattal.
Kilépnék a mókuskerékből, de...
Mindemellett az egyik felmérésben többen nyilatkoztak úgy, hogy nem jelent örömet számukra a vezetői pozíció, az, hogy esetleg alkothatnak, embereket irányíthatnak, fejlődhetnek. Munkájukat stresszes feladatként élik meg, és úgy érzik, a vezetés csak az ára annak, hogy az általuk óhajtott színvonalon élhetnek. Sok vezető vallotta be, hogy szívesebben nyitna éttermet vagy foglalkozna borászattal, ám mégsem mer belevágni a nagyszabású tervbe. Ennek egyik oka az lehet, hogy a döntéshozókat elbizonytalanítja, ha a megszokott környezetből ki kell lépniük, de ők arra hivatkoznak, hogy nincs meg a váltáshoz szükséges tőkéjük. A felmérés is rávilágít erre a problémára, a megkérdezettek többsége a jövedelmével elégedett ugyan, a vagyoni helyzetével viszont már nem. Marad tehát a megszokott mókuskerék, és mivel nem mozdulnak ki ebből a kívülről ideálisnak és irigylésre méltónak tűnő helyzetből, abba a csapdába kerülnek, hogy nem a mának, nem a mában élnek, hanem a jövőre terveznek. Bokor Attila szerint sok vezető a gyengeségét azzal is leplezni próbálja, hogy azt állítja, a gyerekei, a családja megélhetése miatt nem hagyhat fel jelenlegi munkájával.
Jelentős különbségek tapasztalhatók a férfiak és a nők életútja között, hiszen más társadalmi elvárásnak kell megfelelniük. Amióta világ a világ, a férfiakra hárul az a teher, hogy egzisztenciát kell teremteniük, ezért ebből a szempontból nagyobb nyomás nehezedik rájuk, a munkahelyi gondok is őket viselik meg jobban. A nőkre ugyanakkor a maximalizmus, a bizonyítási kényszer a jellemző, jó anyák, jó feleségek és jó vezetők akarnak lenni egyszerre, és bár a párkapcsolat fontos érték számukra, sok konfliktusuk adódik a magánéletben.
Maradjunk a realitások talaján
Jóllehet, sokan nem merik vagy nem akarják bevallani, hogy a pénz a legerősebb motiváló tényező, a jelek nem jó irányba mutatnak. Bokor Attila úgy véli, a fiatalok irreális elvárásokkal lépnek a munkaerőpiacra, nem ismerik önmagukat, képességeiket, az iskolában nem tanulnak a karrierről, a célok általában csak a munkahelyen tudatosulnak. Véleménye szerint a szemléletváltást mindenekelőtt azzal kellene kezdeni, hogy megmutatjuk nekik a realitásokat, és azt, hogy a munka mást is jelenthet, mint pénzhajhászást.
Szilágyi Katalin, HR Portal
Fata László az egyik legismertebb hazai cafeteria szakértő. Legújabb könyvéről, a Cafeteria kalandparkról írtunk ismertetést.
Az Amazon titkai – hogyan viszonyul a cég a szervezeti kultúrához, a vezetéshez?