kapubanner for mobile

A kkv-k is kiszerveznek

A nagyvállalatok mellett egyre több KKV szervezi ki egyes háttértámogató folyamatait, jelentősen megnövelve ezzel versenyképességüket. A kihelyezés leginkább fokozott költséghatékonyságot és kapacitást biztosít.

images

Egyre több kis-és középvállalkozás bízza kisebb szolgáltatókra (könyvelők, HR tanácsadók) tevékenységeik egy részét. A Profession.hu kis-és középvállalkozói döntéshozatalt vizsgáló kutatása szerint a kiszervezés legfőbb oka a költséghatékonyság (34 százalék), illetve a kapacitás hiánya (30 százalék). A válaszadók 19 százaléka a szakértelem, 14 százaléka pedig a technikai felszereltség hiánya miatt bízza más cégre egyes tevékenységeit.

Az említetteken túl a beszállítók nagy előnye még, hogy a kisebb méretű cégeknek nem kell új divíziót létrehozniuk pusztán azért, hogy működőképes legyen az adott terület. A vállalatok annál hajlamosabbak a kiszervezésre, minél komplexebb folyamatokat tudnak más vállalatra bízni, hatékonyabbá téve ezzel fő („core”) feladataik ellátását. Az átvett, speciális szakértelmet igénylő tevékenységek jellemzően az informatika, pénzügy, beszerzés és HR területét fedik le.

Az együttműködés meghatározott szintek mentén működik

A kihelyezett tevékenységek ellátásával kapcsolatban elmondható, hogy a már bevált beszállítókhoz gyakrabban szerveznek ki folyamatokat, és a cégek részére annál előnyösebb az együttműködés, minél kevesebb partnerrel kell együtt dolgozniuk. A szolgáltatás színvonalát folyamatos minőségi kontrollal mérik. „A beszállítók általában jól körülírt szolgáltatási szint megállapodások (SLA: Service Level Agreementek) mentén dolgoznak, amelyek meghatározzák az együttműködés mérhető pontjait. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a kiszervezés nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, fejleszteni kezdik a folyamatokat, vagy új partnert keresnek.” – mondta Sámson Dorottya, a Profession.hu álláspiaci szakértője.

A multinacionális nagyvállalatok számára beszállító szolgáltató központok egyre fontosabb piaci szegmensnek számítanak, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) becslése szerint jövőre mintegy 1900 fővel bővül a szektor. Sok kisebb cég azonban még mindig nem tartja a könyvelést, illetve a humánerőforrás-menedzsmentet kellően fontos területnek ahhoz, hogy szakértő beszállítóra bízza, pedig egy külső szolgáltató közreműködésével jelentősen növelhetnének cégük versenyképességén.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek

Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk

A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye

Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk

A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője

Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk