A legjellemzőbb elhelyezkedést akadályozó tényezők

A hatékonyság további növelése érdekében az alapítvány 2006 végén egy újszerű, 2004-2006. időszakot lezáró felmérést készített az újra-elhelyezkedést nehezítő illetve akadályozó tényezőkről. A felmérés során elsősorban a programban résztvevő olyan álláskeresők élethelyzetét, motivációját vizsgáltuk, akiknek az elhelyezkedése nem valósult meg a segítő program ideje alatt (mely a legtöbb esetben 6-9 hónapot jelent, de az ezt meghaladó gondoskodási időszak is jellemző volt). Az információk gyűjtése az álláskeresők személyes tanácsadóinak segítségével valósult meg. A tanácsadók a tapasztalatok mentén kialakított, különböző csoportokba sorolható tényezőlistában szereplő akadályok jelenlétéről, jellegzetességéről számoltak be 136 olyan álláskereső egyén esetében, akiknek az elhelyezése a felmérés időpontjában nem valósult meg, illetve gyakorlatilag lehetetlennek tűnt. Az adatgyűjtéshez 13 kategóriában összesen 48 szempontot állítottunk össze, a személyes tanácsadók ez alapján minden egyes álláskereső esetében megadták, súlyozták az egyénre leginkább jellemző elhelyezkedést gátló tényezőket.

A felmérés eredményeinek kiértékelése alapján a legjellemzőbb elhelyezkedést nehezítő körülményeknek az alábbiak bizonyultak:

A MÁV ZRt. által biztosított humánus eszközrendszer, a végkielégítés, valamint a különböző, jövőbeni ellátottságot biztosító anyagi források igénylése következtében a létszámleépítésben érintett munkavállalók megélhetése viszonylag hosszú időn át biztosított. Sajnos ez egyidejűleg a programban való együttműködés, a segítséggel történő álláskeresés iránti motivációjuk alacsony szintjével is együtt jár. A szakértői támogatást ennek következtében a létszámleépítésben érintettek nem hajlandóak időben fogadni (csak jellemzően 3-6 hónap elteltével). Az időbeni csúszás ahhoz vezet, hogy az egyének egyre távolabb kerülnek a munka világától. Ennek következtében a munka nélkül töltött időszak növekedésével - melyet a reintegráció szempontjából hátrányos pszichológiai és életmódbeli változások jellemeznek - a visszatérés esélye egyre csökken.

Az, hogy a kezdetben az új munkahely keresésében motiválatlan egyének több hónap elteltével újra jelentkeznek a segítő programban leginkább azzal magyarázható, hogy az idő múlásával "felélt" anyagi forrás megoldás keresésére kényszeríti őket. Az ezt követő egyéni álláskeresési folyamat során azonban sok és váratlan nehézséggel találják szembe magukat, így a kudarcélmények hatására végül belátják, hogy érdemes együttműködniük álláskeresést támogató szakemberrel.

Komoly problémát jelent továbbá, hogy azoknak az elbocsátottaknak a többsége, akiknek az elhelyezkedése a program során nem valósult meg, csak a vasúttársaságon belül hasznosítható képzettséggel, tapasztalattal rendelkezik. Ezek a képzettségek azonban egyrészt (vasút) szakmaiságukban, másrészt a végzettséget igazoló dokumentum külső piaci elfogadottságának hiányában nem könnyítik meg az elhelyezkedést.

Ezzel a körülménnyel szoros összefüggésben elmondhatjuk azt is, hogy nem csak a megfelelő szakmai tudás, végzettség hiánya nehezíti az elhelyezkedést, hanem a munkaerő-piacon keresett képességek hiánya (pl. számítógépes ismeretek, idegen nyelv) is rontja az újra-munkába állás esélyét.

Éppen az utóbbi két "előkelő" helyen álló akadályozó tényező jelenléte indokolná leginkább a létszámleépítést követő, a munkanélkülivé váló egyén részéről történő aktív együttműködést, illetve a segítségnyújtás időben történő elfogadását. A programban ugyanis lehetősége van a résztvevőnek át- és továbbképzési támogatás igénybevételére, melynek köszönhetően a megszerzett ismeretek birtokában nagyobb eséllyel valósulhat meg a reintegráció. Különösen igaz ez a 45 év feletti álláskeresőkre. Ez a korosztály ugyanis sok esetben elavult ismeretekkel rendelkezik, így ebben az életkorban nem feltétlen a kor képezi az elhelyezkedés gátját, a tapasztalatok szerint inkább az elavult ismeretek állnak a kudarc hátterében. Éppen ezért szükséges nagy hangsúlyt fektetni ebben az életkorban a preventív képzésre, mely a munkahely megtartását is szolgálhatja. Feltétlen meg kell említeni, hogy ez a generációs jellegzetesség országos szinten jelentős társadalmi, szocializációs hátrányt jelent, és nem kizárólag foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci probléma.

Tovább növeli a motiválatlanság okozta aktivitás hiányát az az érthető és sajnos természetes jelenség, hogy a munkahely elvesztését követő trauma, sértődöttség következtében az egyén mentális állapota sokszor nem teszi lehetővé, hogy segítő szándékkal megközelíthető legyen. Ebben az állapotban nem az egyén álláskeresésének a támogatása a tanácsadó elsődleges feladata. Ilyen helyzetben az elhelyezkedés esélyét ugyanis nem növeli a munkahely elvesztését követő túl korai álláskeresés. Az állásukat elvesztő egyéneknek a kellemetlen élethelyzetből adódó negatív érzelmeiket kell elsősorban feldolgozniuk. Ha mindez nem történik meg, akkor egyfajta következményként az állásinterjúkon is észrevehető alacsony önbecsülés jellemezheti az egyént, melyből adódóan idegesnek, bizonytalannak mutatkozhat. Ezt viszont a gyakorlott interjúztató észreveszi, és megtörténhet, hogy kedvezőtlenül bírálja el a pályázót. Továbbá előfordulhat, hogy az egyének ilyen körülmények között, az állásvesztés traumájának következményeként rossz döntéseket hoznak az új munkahely keresése során.

Jellemző tényezőnek bizonyult az is, hogy a motiváció hiányát sok álláskereső rossz egészségi állapotára való hivatkozással palástolja. Ebben a helyzetben kiemelt a tanácsadó szerepe, akinek feladata felismerni és felszínre hozni azt az álláskereséssel, új munkahellyel, beilleszkedéssel kapcsolatos esetleges aggodalmat, amit az egyén nem említ, vagy nem mer szóvá tenni.

Nehezebb a megoldást megtalálni a következő tényező orvoslására. Sajnos sok, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező álláskereső valóban rossz egészségi állapota miatt nem képes betölteni a végzettségének megfelelő(bb), elsősorban fizikai jellegű munkaköröket. Ennek következtében élethelyzete egyetlen megoldását a megváltozott munkaképesség megállapításában látja.

Az alkalmi munka, s főként a fekete munka nagymértékű jelenléte a hivatalos és/vagy a teljes munkaidős munkavállalás iránti motiváció elvesztését, ennek következtében a legális elhelyezkedés teljes mértékű elutasítását eredményezi. Emellett a munkaerő-piac ismeretének hiányában sok létszámcsökkentésben érintett egyén végzettségének nem megfelelő munkakörre vágyik, valamint jelentős számú álláskereső a képzettségéhez képest irreálisan magas fizetési igénnyel rendelkezik. Ennek következtében az álláskeresés, interjúk során őket ért csalódások miatt, illetve esetleges kényelmi szempontok okán feltételezhetően nő a valószínűsége a fekete (szürke) gazdaságban való munkavállalásnak, tevékenykedésnek.

További, nehezen kiküszöbölhető akadályt jelent a valós közlekedési problémák jelenléte. Sok álláskereső vidéken, távoli, kieső faluban él, ahonnan a munkahely napi megközelítése jelentős időt vesz igénybe, így gyakorlatilag megoldhatatlan problémát jelent. A vasútnál töltött idejük alatt e probléma kezelhető(bb) volt, hisz egyrészt volt szabadjegyük, másrészt sokan a forgalmi feladat függvényében 12-24 órás műszakban tevékenykedtek, ami fajlagosan kevesebb utazással járt együtt.

Jellemző tényezőnek bizonyult, hogy a magas fokú önállótlanság következtében sok álláskereső nem tud megküzdeni a különböző szintű napi kihívásokkal, melyek az állás elvesztését követően megsokszorozódnak. Így az olykor teljes passzivitásba menekülve feltételezhetően tovább romlik a munka nélkül lévők mentális állapota.

A legtöbb létszámleépítésben érintett vasutas munkavállaló már hosszú ideje egyazon munkahelyen tevékenykedett, mely számukra biztos megélhetést és hátteret, sok esetben vélt vagy valós hivatást jelentett. Így az állásukat vesztett egyének többsége el sem tudja képzelni, hogy máshol dolgozzon. Éppen ennek folyománya, hogy ragaszkodásuk, kötődésük, esetleg lojalitásuk a vasúttársasághoz igen jelentős, és hozzáállásuk, szemléletük helyes mederbe terelése komoly kihívást jelent a tanácsadójuk részére. Vélelmezhető, hogy hasonló attitűddel rendelkeznek a közszférából leépített munkavállalók is.

Összefoglalva a 10 leginkább jellemző újra-elhelyezkedést gátló tényező (sorrendben):

1. Átmenetileg biztosított megélhetés (végkielégítés, táppénz, segélyek - motiválatlanság)
2. Csak a MÁV-on belül hasznosítható képzettségek, munkatapasztalat
3. Munkaerő-piacon keresett képességek hiánya (pl. számítógépes ismeretek)
4. Rossz egészségi állapot (nem megváltozott munkaképesség) miatt (alacsony) a végzettségnek megfelelő (fizikai) munkakörök betöltése nem lehetséges
5. Fekete munka, alkalmi munka
Végzettségének nem megfelelő munkakör iránti igény
6. Pillanatnyi mentális állapot (a munkahely elvesztésének traumája, sértődöttség, stb.)
7. Irreálisan magas fizetési igény
Valós közlekedési problémák (vidéki, kieső falu, ahonnan a munkahely megközelítése nehéz)
8. Egészségi állapotra való hivatkozás (motiválatlanság)
9. Önállótlanság, a napi kihívásokkal való megküzdés nehézsége
10. Ragaszkodás a MÁV-hoz, nem változtatható hozzáállás

A fentiekben vázolt elhelyezkedést nehezítő, akadályozó körülmények a jövőben kiterjedtebb és további elemekkel kiegészített gondoskodó eszközrendszer kialakítását, továbbá olyan szakmai programok megvalósítását teszik indokolttá, melyekben kiemelt szerepe van a preventív képzés, az egészségtudatos magatartás, a munkaerő-piaci ismeretek, az álláskeresési-, életvezetési tanácsadás és tréning megvalósításának, fejlesztésének.

A felméréshez nyújtott adatgyűjtési támogatásért a MÁV Új Esély Alapítvány ezúton is köszönetet mond az Újra Dolgozom Programok Országos Szövetsége tagszervezeteinek.

Táncsics Judit, Tóth Sándor

A tanulmány a Munkaügyi Szemle 2007. márciusi számában jelent meg.