kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Bene Mikola unokaöccse




Rácz Jenő, a Magyar Kórház Szövetség elnöke akkor azt mondta a 24.hu-nak: az ártatlanság vélelme Benét is megilleti, ezért egyelőre megtarthatja a pozícióját, de a feladatait más veszi át. Rácz azt is hozzátette, ha jogerősen elítélik, kizárt, hogy a kórházigazgató valaha is orvosként dolgozzon a jövőben. Azóta már másodfokon is döntés született: Benét idén márciusban kilenc év börtönre ítélték, és örökre eltiltották az orvoslástól.

2014 augusztusában az állami egészségügyi csúcsszerv, az Állami Egészégügyi Ellátó Központ (ÁEEK, korábbi nevén: GYEMSZI) mégis úgy döntött, hogy az irányítása alatt álló Klinkoord Klinikai Kutatási Koordinációs Központ Kft. ügyvezetőjének alkalmazza Benét. Ennek a cégnek az a feladata, hogy az ÁEEK által összefogott kórházakban egységesen tudja segíteni fejlesztés alatt álló gyógyszerek klinikai vizsgálatát.

A 24.hu megkérdezte az ÁEEK-át arról, hogy miért alkalmazták Benét, ennyit válaszoltak:

"tudomásunk szerint az adott időszakban a kérdezett személy ellen jogerős ítélet nem volt érvényben."

A cikk szerzője hozzáteszi ehhez: kétségtelen, hogy Bene alkalmazása néhány héttel azután történt, hogy az ügyészség, azóta is nehezen magyarázható módon, 2014 júniusában megszüntette a nyomozást az ügyben. Viszont amikor 2015 augusztusában a nyomozás újraindult Renner Erika a Legfőbb Ügyészségen tett panasza folytán, Bene megtarthatta a pozícióját.

Miközben Bene ügye a kezdetektől fogva védhetetlennek tűnik a nyilvánosság előtt, több esetben mintha segítséget kapott volna az állam környékéről - teszi hozzá a szerző.

Bene amúgy Mikola István korábbi fideszes egészégügyi miniszter unokaöccse. Renner Erika jogi képviselője a bírósági eljárás során hivatkozott is az orvos magasrangú kapcsolataira.

24.hu

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A lúggal csonkító orvos az elsőfokú ítéletig maradhatott egy állami cég vezetője
2. oldal - Bene Mikola unokaöccse
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mi a leggyakoribb felmondási ok és miért nem meri kimondani senki?

A hazai munkaerőpiac látszólag megnyugodott: a dolgozói fluktuáció országos szinten csökken, a vállalatok mégis egyre nagyobb kihívásokkal néznek... Teljes cikk

A HR vezetők tizede váltott egy év alatt munkahelyet

Egy friss felmérés szerint a HR és az értékesítési vezetők cserélődtek leggyakrabban az utóbbi egy évben. Teljes cikk

Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg Németországban - ez csak a kezdet?

Tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég friss elemzése szerint: 2024 végén még... Teljes cikk