A mentoring 6 haszna
Tegnap délután átadták a rangos Mentor Oscar díjakat, a győztesekkel beszélgetve gyűjtöttünk össze hat olyan előnyt, amit a mentoring adhat a mentoráltaknak.
„Mindenki megérdemel egy nagyszerű vezetőt.”- Idézi a Roche szlogenjét Zsoldos Imre pénzügyi igazgató. „A programunk kidolgozói és az előadók a szervezet legfelső vezetői, az ügyvezető és az igazgatók. A program különlegességét erősítette, hogy a budapesti felső vezetésen túl, a Roche globális vezetői is előadóként megjelentek.”
„A tavalyi időközi elégedettségmérés alkalmával dolgozóink elégedettsége 15%-kal növekedett, és reményeink szerint ebben hatása van a Business Coaching School nevű coaching-mentoring programunknak is” - meséli Romsics Zsuzsanna, a Roche SSC Learning & Development Manager. „Csak ebben az évben már több, mint 2000 ilyen beszélgetésük volt.” - teszi hozzá, érzékeltetve a program dimenzióit.
Tudás és kapcsolatok
Kovács Helga az IBM Data Storage Systems Kft. infrastruktúra menedzsere nem bízza a véletlenre a tudásátadást: „Van egy jól bejáratott módszerem arra, hogy hogyan tudom nekik a leggyorsabban átadni az induláshoz szükséges tudást, és hogy hogyan tudom őket segíteni egy gyors és hatékony „network” kialakításában. Az új dolgozóimat elküldöm minden társfunkcióhoz 1-2 hetes időtartamra. Így gyorsabban átlátják a szervezet működését, és könnyebben kialakíthatják a kapcsolatrendszereiket”. (Tavaly az IBM vitte haza a Mentor Oscart, itt olvashat a díjazottakról.)
Önbizalom
„Nélküle sose jutottam volna el idáig. Mindig számíthattam rá akkor is, amikor tanácstalan voltam, hogy hol tanuljak tovább. Általa lett önbizalmam és részben neki köszönhetem a sikereimet is, amiket idáig elértem. Nem régiben elnyertem a MNB által meghirdetett Kiválósági Ösztöndíjat, amely által az ország legjobb közgazdászpalántái közé tartozom.” mondja Pók Tamás egyik mentoráltja, a Romaster Programból. Tamás, aki a Vodafone SSC pénzügyi vezetője, nem csak cégen belül, hanem szabadidejében is mentorál.
Könnyebb beilleszkedés
BorsodChem Zrt.-nél például háromhetes mentoring programmal kezdődik az új munkatársak integrációja, amit egy hosszabb projektmunka követ - mentori támogatással. Az alaposan átgondolt és megszervezett mentoring folyamat felgyorsítja a beilleszkedést, úgy, hogy közben jól szabályozott tudástranszfer is megvalósul.
Jobb teljesítmény
A mentoring motiváló hatását emelte ki Schieszl Mónika Miller&Morrison Logisztika Kft. műszakvezetője: „Volt olyan kolléganőnk, aki már a távozáson gondolkozott. Amikor belépett a mentoring folyamatba, az 59%-os teljesítménye már az elfogathatóság határán volt. 9 hónappal később, egyértelműen a mentoring hatására, 123%-ra nőtt.”
Példa
„Csaknem minden idei pályázatban megjelent valamilyen formában a mentoráltak részéről a tapasztalataik továbbadásának igénye.” - avat be Gerlei Béla, Karrier Intézet igazgatója, a nyelvhasználat és viselkedés szakértője, a Mentor Oscar zsűri tagja. „Egy jó mentoring folyamat követendő példaként jelenhet meg a mentorált számára: indirekt módon megtanulhatja a mentora viselkedésmintáit, kérdéseit és technikáit. Ez pedig alap lehet a későbbiekben arra, hogy belőle is sikeres mentor válhasson. A felmérések szerint, azok, akiknek volt mentoruk 30-40%-al nagyobb valószínűséggel lesznek mások mentorai a későbbi karrierjük során.”
A beérkezett, magas színvonalú pályázatok közül a szakmai zsűri döntése alapján a szervezeti kategóriában a díjazottak:
Első: Roche Európa Szolgáltató Kft
Második: BorsodChem
Harmadik: SMR Hungary Bt.
Különdíj: Miller és Morris Kft.
Különdíj: Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Az egyéni díjak:
Első: Kovács Helga IBM Data Storage Systems Kft
Első: Pók Tamás Vodafone Shared Services Budapest
Második: Horváth Béla IBM Data Storage Systems Kft
Különdíj: Gyarmatiné Bányai Edit Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
A zsűri tagjai voltak:
• dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Kft.)
• Füzér Gábor (Assessment Systems Hungary Kft.)
• Gerlei Béla (Karrier Intézet Kft.)
• Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
• Skonda Mária exeutive coach és mentor
• Bincze Beáta (Business Coach Kft)
A tavalyi díjazottakkal itt, itt és itt talál interjúkat.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A légiforgalmi irányítók képzése két évig tart, bekerülni nem egyszerű, ugyanakkor, aki elvégzi, életre szóló hivatása lesz, kiszámítható... Teljes cikk
A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk
Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 5 napja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hete
- Hét pályakezdő fiatal nő munkaerőpiaci indulását segíti a Waberer’s 1 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 2 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 2 hete
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 3 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 3 hete
- Miért az emberközpontú cégek lehetnek az MI nyertesei? 3 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben