kapubanner for mobile

A szakmai elvárások csökkentésével mérsékelni a pedagógushiányt?

A szakmai elvárások csökkentésével mérsékelni a pedagógushiányt?Ha egy pedagógusi álláshely megfelelő végzettségű és szakképzettségű személlyel nem tölthető be, akkor legfeljebb öt éven át foglalkoztatható olyan személy is, aki az enyhébb követelményeknek megfelel, továbbá vállalja a szükséges tanári szakképzettség megszerzését - áll az EMMI törvényjavaslatában, írja a Magyar Nemzet.

A jövőben már nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak - derült ki a Magyar Nemzetszerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) törvényjavaslatából. A tervezet számtalan ponton módosítaná a köznevelési, illetve a felsőoktatási törvényt.

Azt írja a lap, hogy ezek alapján az érintett fogyatékos diákoknak rajzot, testnevelést, informatikát, technikát, ének-zenét, etikát, illetve „az egyes kerettantervek által tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyakat” szaktanári végzettséggel rendelkező pedagógus is oktathatna. Vagyis nem lenne kikötés a gyógypedagógusi végzettség. A változásokat a tervezet részletes indoklásában azzal magyarázza az Emmi, hogy jelenleg bizonyos esetekben „teljes gyógypedagógus-kényszer” van, és a módosítás segíthet a gyógypedagógus-hiány enyhítésében - írta a Magyar Nemzet.

A dokumentumban szó esik arról is a lap szerint, hogy az ország bizonyos régióiban, illetve meghatározott szakmai területeken tapasztalható pedagógushiány kiküszöbölésére könnyítenének a pedagógusi munkakör betöltésének feltételein. Így ha egy pedagógusi álláshely megfelelő végzettségű és szakképzettségű személlyel nem tölthető be, akkor legfeljebb öt éven át foglalkoztatható olyan személy is, aki az enyhébb követelményeknek megfelel, továbbá vállalja a szükséges tanári szakképzettség megszerzését.

Fotó: pedintezet.baptistaoktatas.hu

Magyar Nemzet

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek