Állás két állás között
Túlképzettnek mondják, pedig szívesen elvégezné azt a munkát, amivel segítené magát és a munkáltatót is. Milyen jó lenne, ha elfogadott lenne egy ilyen „állás két állás között” fogalom, amit elfogad a társadalom, amit most leginkább a pejoratív felhangú „ugródeszka” néven illetünk, nem lenne gond mindez. Laci történetéből kiindulva írt cikket JobAngel.
A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.
Milyen jó lenne, ha a munkavállalói oldalról is lenne ilyen. A kiugró. Amikor mindkét fél tudja, hogy ez az állás most egy ideiglenes helyzet, de mégis mindenki jól jár: a munka el lesz végezve, a munkavállalónak meg lesz bevétele a munkájából. Laci elmondta, hogy neki ezt volt a legnehezebb kezelni: beült volna ő szívesen egy hipermarket pénztárába, de túlképzett. Letagadhatja a diplomáját, eddigi pozícióit, de akkor mit írjon a CV-be? És nem tud hosszútávon gondolkodni ott, mert tudja, hogy közben keresni fog egy megfelelőbbet. De ha most ezért fizetnek, akkor ezt kell csinálni, amíg nincs más, ezt sokan tudják a munkavállalók közül.
De még társadalmi megítélése is negatív egy ilyen döntésnek: mit fog szólni a volt kolléga, ha pont abban a hiperben, pont nála áll majd sorba, mint vevő? Ideális esetben azt, hogy ez egy becsületes munka, amin semmi szégyenkeznivaló nincs. A pénztárost behelyettesíthetjük takarítóval is (csak csendben megjegyzem, hogy egy bejárónő 1500-1800 forintos nettó órabért is megnevez, ki is fizetik neki… Ez egy jobban fizető adminisztrátor fizetési szintje…)
Ha lenne egy ilyen „állás két állás között” fogalom, amit elfogad a társadalom, amit most leginkább a pejoratív felhangú „ugródeszka” néven illetünk, nem lenne gond mindez. Persze az sem lenne baj, ha a kétkezi munkát nem nézné le a társadalom, és nem lenne szégyen pénztárosként, takarítóként stb. dolgozni. (Egyébként ezt külön nem értem: pénzzel dolgozik, vevővel dolgozik, ő az üzlet arca, vagy épp bejárása van mindenhová, amihez komoly bizalom kell, miért szégyenletes ez?)
A teljes cikk a HR Blogon olvasható.
Milyen jó lenne, ha a munkavállalói oldalról is lenne ilyen. A kiugró. Amikor mindkét fél tudja, hogy ez az állás most egy ideiglenes helyzet, de mégis mindenki jól jár: a munka el lesz végezve, a munkavállalónak meg lesz bevétele a munkájából. Laci elmondta, hogy neki ezt volt a legnehezebb kezelni: beült volna ő szívesen egy hipermarket pénztárába, de túlképzett. Letagadhatja a diplomáját, eddigi pozícióit, de akkor mit írjon a CV-be? És nem tud hosszútávon gondolkodni ott, mert tudja, hogy közben keresni fog egy megfelelőbbet. De ha most ezért fizetnek, akkor ezt kell csinálni, amíg nincs más, ezt sokan tudják a munkavállalók közül.
De még társadalmi megítélése is negatív egy ilyen döntésnek: mit fog szólni a volt kolléga, ha pont abban a hiperben, pont nála áll majd sorba, mint vevő? Ideális esetben azt, hogy ez egy becsületes munka, amin semmi szégyenkeznivaló nincs. A pénztárost behelyettesíthetjük takarítóval is (csak csendben megjegyzem, hogy egy bejárónő 1500-1800 forintos nettó órabért is megnevez, ki is fizetik neki… Ez egy jobban fizető adminisztrátor fizetési szintje…)
Ha lenne egy ilyen „állás két állás között” fogalom, amit elfogad a társadalom, amit most leginkább a pejoratív felhangú „ugródeszka” néven illetünk, nem lenne gond mindez. Persze az sem lenne baj, ha a kétkezi munkát nem nézné le a társadalom, és nem lenne szégyen pénztárosként, takarítóként stb. dolgozni. (Egyébként ezt külön nem értem: pénzzel dolgozik, vevővel dolgozik, ő az üzlet arca, vagy épp bejárása van mindenhová, amihez komoly bizalom kell, miért szégyenletes ez?)
A teljes cikk a HR Blogon olvasható.
Egy-egy kérdést alapul véve vezet el a megoldásig
Aki válaszol: Sipőcz Iván
Ha üzletasszonyok akartok lenni, főnökként kell viselkedni