Megjelent: 7 éve

Arcpirító hétköznapi igazságok

Ha eleve úgy tekintek a másikra, hogy csak a címkét látom, a mögötte lévő embert és azt, amit csinál, nem is vizsgálom, akkor esély sincs arra, hogy párbeszéd alakuljon ki köztünk. Ma pontosan ez történik nálunk, ezért nem beszélnek egymással generációk, családtagok és barátok, politikai oldalak és érdekképviseletek.

Emögött az rejlik, hogy alapvetően mindannyian hozott anyagból dolgozunk. Fogalomkészletünk és életfilozófiánk, ahogy a legtöbben nevezzük, páncélként vesz körül minket. Jól működő értelmezési keretrendszerünket fokozatosan csöpögtették belénk a szüleink, az iskola és a társadalom. Szeretjük azt gondolni, hogy tudjuk, mi az a személyes szabadság, hogyan kell szeretni, és mi az a barátság. Ha azonban egy váratlan esemény kizökkent bennünket, legyen az egy megrázó film, vagy egy barát halála, vagy egy késelés a közelünkben, védelmi rendszerünk azonnal katonásan összezár. Hiszen nem engedhetjük meg, hogy ha akár csak egy egy pillanatra is, de kétségbe vonjuk mindazokat a vélt igazságokat és sztereotípiákat, amelyek egyébként szilárdnak tűnnek és látszólagos nyugalmunk és biztonságunk alapját képezik.

Könnyebb tehát azt mondanunk, hogy a cigányok megkéseltek valakit, és most már elég, Ezeket tüntessük el innen, a hajléktalanokat pedig zárjuk be, csak ne kelljen már nézni őket. Hétköznapi igazságaink többnyire arról szólnak, hogy az ember vagy egy nép azt kapja, amit megérdemel, hogy mi sose halunk meg majd balesetben, és bár sokan elválnak, de mi sohasem, mert mi mások vagyunk, hogy az emberek többnyire érdekből barátkoznak és irigyek, de mi nem, és hogy ŐK gonoszak, de MI nem. Nekik nem sikerül, de Nekünk igen. Ilyen értelemben szeretjük a statisztikákat is, hiszen elképesztő, hogy mennyi ember iszik, de mi nem, hogy hányan halnak meg korán vagy válnak el, de mi nem, és így tovább.

Persze mindenkinek egy kicsit más az a szellemi és fogalmi állat és botanikus kert, amiben élni szeret. Nem szeretjük tudatosítani, hogy ezeket a hétköznapi igazságokat mi magunk kreáljuk, hogy ezek nem olyan dolgok, amelyeket valahonnan tudni lehet, hanem örököljük őket, belénk ivódtak a szocializációnk során és akadályozzák a tisztánlátásunkat. Tele vagyunk tabukkal, amiket tilos megkérdőjelezni. Nem beszélhetünk arról például, hogy mi történik a szent nukleuszban, a családban. Nem kérdőjelezhető meg, hogy az anyai szeretet végtelen és feltétlen, hogy egy család tagjai mindig jót akarnak egymásnak. Közben csendesen figyeljük, ahogy meredeken emelkednek a családon belüli erőszak statisztikái. Az emberek kész tényként kezelik, hogy a házastársak egy idő után elvesztik szexuális érdeklődésüket egymás iránt, de ugyanakkor hallani sem akarnak arról, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy esetleg képtelenek szeretni és odafigyelni a másikra. A kisközösségek halottak, nem számit az utca, a szomszéd, csak az, ami a kerítésen vagy a négy falon belül van. Kerítéseket és falakat emelünk mindenhova, mert úgy tűnik, ez biztonságot ad, talán így kizárható a gonosz külvilág, ahol már nem érezzük biztonságban magunkat.

"Párbeszédre, dialógusra magáért az igazságért van szükség, mert az igazságnak természetében áll, hogy csak egy másik emberrel folytatott párbeszéd alatt fedi fel magát az egyén előtt." - Karl Jaspers


Alapvetően egy dolog számít a hétköznapi igazságok világában, és ez az, hogy minek látszunk. Könyveket olvasunk a siker kelléktáráról, a boldog szexualitás technikáiról, arról, hogy hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy sok barátot szerezzünk. Teóriákat gyártunk, hogy minket magyarokat bántanak, egy nagy nemzetközi összeesküvés gonosz keze csapott le ránk. Fel sem merül, hogy miközben az élet mesterei kívánunk lenni, az alapvető kérdésfeltevés marad téves. Mindez csak a "Másikról" szól, arról, hogy ŐK, hogyan és minek látnak engem, hogy a társadalomnak megfelelek-e. Az, hogy mindez esetleg csak látszat és szerep, hogy folyamatosan álarcot viselünk, melyet a helyzetnek megfelelően válogatunk pl. a tökéletes háziasszony, a potens és döntésképes erőteljes vezető, a romantikus szerető, a végtelenül szerető anya és a többi, nos, az már lényegtelen.

A valódi kérdés persze nyilván az, hogy miképpen lehet egyáltalán valakit szeretni, aki nem létezik, csak álarca és díszletei vannak. És hogyan tud valaki szeretni, aki nem létezik, mert már maga sem tudja, hogy melyik álarcát mikor tegye fel, illetve mi marad önmagából, ha leveszi őket. Ha így próbáljuk élni az életet, akkor nem megengedhető a gyengeség és a gyengédség, nem értelmezhető a kudarc vagy a boldogtalanság, mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha pedig az élet nem így alakul, akkor nem értjük, hol csúszhatott a gépezetbe hiba? Miért vagyunk depressziósak, miért üresedett ki a kapcsolatunk, miért hagynak el a barátaink és egyáltalán, hogyan lehetséges bármilyen kudarc az életünkben?

Az igazság pőre és arcpirító. A fogyasztói társadalom ma már olyan szintre jutott a fejlett társdalmakban, hogy árucikknek tekintjük önmagunkat és mindenkit, aki körülöttünk van. De hogyan tovább, ha eljön a szembesülés mindezzel? Hogyan tovább, ha már önmagunk számára is láthatatlan emberré váltunk? Mit kezdjünk tisztánlátásunkkal, hogyan dolgozzuk fel az igazságot és mi következik belőle?

Egyszer beszélgettem erről Feldmár Andrással. Szerinte alapvetően három út létezik, hasonlatosan ahhoz, mint amikor valaki egy kört rajzol egy üres fehér lapra, és ezzel szükségképpen legalább három részre bontja a végtelen síkot. Három dolog születik, a kör, vagyis maga a körív, illetve az, ami körön belül van és az, ami a körön kívül van. Az első út az, hogy a rendszeren és annak intézményein belül próbálunk létezni és építkezni. A második, hogy megpróbálunk kilépni a rendszerből, akár úgy, hogy leromboljuk azt. A harmadik az alternatíva maga, mely része a rendszernek, sem nem az ami körön belül van, sem nem az, ami kívül. Az, hogy ki melyik úton jár, mit tekint legitimnek és konstruktívnak, vagy destruktívnak, az vérmérséklet kérdése. Egy biztos, mindhárom út lehet igaz és szükséges, és mindegyik kapcsán lehet hibázni.

Vannak pillanatok, amikor csak a rombolás és a kilépés visz előre. Vannak és voltak olyan pontjai a történelemnek, amikor valaminek el kellett pusztulnia ahhoz, hogy valami új születhessen és előrelépés legyen. Lehet szeretni és utálni ezt az utat, de kétségbevonhatatlanul van és szükséges.
A harmadik út az, hogy a rendszerbe beépülve próbálok meg más úton járni és belülről gerjeszteni a változást azáltal, hogy én magam és szűk környezetem másként működik. Lehetek orvos vagy politikus, tanár vagy üzletember, de az alapvetés annyiban közös, hogy másként próbálom csinálni. Ember próbálok maradni, nem csak győztes. Férj és nem Úr, Feleség és nem Oldalborda, Férfi és nemcsak Apa. Politikus a közösségért is, üzletember, aki felelős is. A három út tulajdonképpen három őskép és irány, melyeken belül végtelen variáns létezik. Én azt gondolom, hogy vegytiszta formában egyik alternatíva sem élhető. Mindháromban el lehet bukni, és mindhárom megmenthet minket és másokat. Amennyiben azonban belátjuk, hogy hétköznapi igazságaink tulajdonképpen hétköznapi hazugságok, akkor elérkeztünk talán lehető legfontosabb választási lehetőségünkhöz, ami MINDENKINEK JÁR.

Itt a lehetőség, hogy újraszületve képesek legyünk szembenézni azzal, ami bennünk és körülöttünk történik. Mindent megkérdőjelezve szabadon gondolkodhatunk és szemléletünket kitágítva folyamatosan befogadhatjuk azt az állandóan változó másságot, ami mindent jellemez, ami nem mi vagyunk. A másság tolerancia lényege a szabadgondolkodásban az, hogy a három utat járók elfogadják egymást legitimnek. Ez a hétköznapi igazságok halála és lehetőségek kezdete. Innentől lehet elkezdeni a beszélgetést, hogy az igazság meg tudjon nyilvánulni. Ideje lenne tehát felébrednünk és felébreszteni egymást is. Az értelmiségnek komoly szerepe lehet abban, hogy meddig tart ez a rossz álom, meddig engedjük, hogy címkék mögé szorítson minket bárki. Ideje lenne annak, hogy kössünk egy társadalmi szerződést újra, hogy mi az, amit tiszteletben akarunk tartani, amit nem kérdőjelezünk meg, bármilyen címke alatt is kívánunk tevékenykedni.

Fehér A. Miklós
Advantage Group


  • 2019.11.14recruiTECH BLUE Fizikai munkaerő toborzás – van új a nap alatt? Szerintünk igen! recruiTECH BLUE | 2019. november 14-én a kékgalléros toborzásra koncentrálva, még lazy bird áron Részletek Jegyek
  • 2019.11.15Hogyan változnak a nyugdíjszabályok 2020-ban? Mikor jobb nyugdíjba vonulni a nyugdíj összege szempontjából. Még az idén, vagy inkább jövőre? Ki vonulhat nyugdíjba jövőre, mit jelent a munkáltató számára, ha a munkatárs nyugdíjra jogosulttá válik? Nyugdíj mellett hogyan dolgozhatunk? Mit jelent a munkáltató számára, ha nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat? Részletek Jegyek
  • 2019.12.05Adatvédelmi Tisztviselő /DPO Képzés – Dr. Kulcsár Zoltánnal /12. 05-06./ Az adatvédelmi tisztviselő képzés célja, hogy a résztvevők pontosan megismerjék az adatkezelők adatvédelmi kötelezettségeit, kialakuljon bennük az a szintű adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi őket a GDPR szerinti adatvédelmi tisztviselői (DPO) feladatok ellátására. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Vállalati és HR kultúraváltás

A digitális átalakulás gyakran szervezeti átalakulással is párosul, hiszen a folyamatok jelentős mértékben változnak, valamint nem egyszer éppen a... Teljes cikk

900 ezer magyar munkahelyet érint a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) felforgató hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer... Teljes cikk

Várd a váratlant!

Egy amerikai katonai pilótaoktató mesélte nemrég: jelenleg arról ír kézikönyvet, hogyan kell az utasszállító gépeket manuálisan vezetni, amikor a... Teljes cikk