Az eLearning magyarországi helyzete
Az információs társadalom egyik alapvető tétele az élethosszig tartó tanulás. A tanulás életformává válik, és ha munka mellett végezzük, jelentős időráfordítást igényel. Éppen ezért új, alternatív oktatási módszerek váltak szükségessé, mint például az elektronikus oktatás. Az elektronikus oktatás egyik formájáról, az eLearningről kérdeztük az MTA SZTAKI eLearning szakértőit.
Az eLearning rendszerek összetevői
Az eLearning rendszer legfontosabb eleme az LMS -Learning Management System, hiszen ez teremti meg a kapcsolatot a hallgató, a tutor, illetve az elektronikus tananyag között - folytatja az osztályvezető. Az oktatási keretrendszernek fordított LMS-nek központi szereppel bír, hiszen a regisztrált hallgatók ezen keresztül férhetnek csak hozzá a számukra kijelölt tananyagokhoz, továbbá a keretrendszer regisztrálja a hallgatók aktivitását, mint például: mennyi időt szántak egy-egy tananyagoldal tanulmányozására, milyen eredményekkel végezték el a teszteket. A hallgatók tanulását segítő tutor számára szintén biztosít olyan eszközöket, (chat, email, fórum) amelyek megkönnyítik a több irányú kommunikációt. - Nem szabad elfeledkezni az eLearning tananyagokról sem, nem keverendők össze a hagyományos tankönyvek elektronikus változatával-, amelyek interaktív elemekkel segítik a tananyag egyéni feldolgozását - nyomatékosítja a szakértő.
Az eLearning és a távoktatás közötti különbség
A távoktatás a nevéből is adódóan, egyfajta távolságot jelent a hallgatók és tanár között, amikor a hallgatók nyomtatott tananyagokat kapnak kézhez, és távolról küldik be dolgozataikat. Ezzel szemben az eLearning egy másik eszközrendszerrel: a számítógép, illetve a hálózatok használatával oldja meg mindezt.
Az elektronikus oktatás legfontosabb összetevői
Simonics István projektmenedzser azon a véleményen van, hogy az egyik legfontosabb tényező az önálló tanulási módszer szerint megszerkesztett tananyag, és a hordozó közeg, amely lehet CD ROM, DVD, internet vagy intranet. - Ha a mai kornak és fejlettségi szintnek megfelelő elektronikus oktatásról beszélünk, akkor a hangsúly az intranetre és internetre helyezendő - véli a projektmenedzser, aki szerint fontos kiemelni a tanulás támogatását, a már előbbiekben említett keretrendszert; a tutort, az elektronikus vagy személyes konzultációkat.
Az eLearning magyarországi helyzete
Az MTA SZTAKI eLearning osztályvezetője szerint az erősségek közé tartozik a jól felkészült tartalom- és informatikai fejlesztő szakembergárda, a magas fokú felhasználói érdeklődés, a technikai befogadáshoz szükséges eszközök és technológia megléte, a szabad felhasználású keretrendszerek; a szélessávú internet. Wagner Balázs a lehetőségek között említette a széles körű alkalmazást az iskolarendszerű oktatás minden szintjén. A szakértő a magyarországi rendszer gyengepontjának minősítette a fejlesztés forráshiányát, a kevés tananyagfejlesztőt, az általánosan elfogadott minőségbiztosítási rendszer, a fejlesztés, valamint az alkalmazás motivációjának hiányát. Az osztályvezető megemlítette még a piacon fellelhető tananyagokat tartalmazó központi adatbázis hiányát is, amelynek következtében redundáns tartalmak születnek. - Még mindig magasak a tananyag-fejlesztési költségek. És ha nem zárkózunk fel az EU tagországokban alkalmazott szinthez, könnyen lemaradhatunk - sorolta a veszélyeket a szakértő.
Az eLearning fogadtatása a vállalatokon belül
- Olyan nagyvállalatok, mint a posta, a telefonszolgáltatók, a BKV, a biztosítók már felismerték, hogy a belső képzésükben helye van az elektronikus oktatásnak - folytatja Simonics István, hozzátéve: ugyanakkor a szokások miatt az átállás lassú és nehézkes. A dolgozók általában nyitottak, bár nem szívesen változtatnak az addig megszokott tanulási módszereken, de különböző motivációs eszközökkel lehet ezen segíteni. Ilyen motiváció lehet, hogy nincs már hagyományos tananyag az adott témakörben, otthoni internet támogatása, nyitott tanulási központok kialakítása stb.
Arra kérdésre, hogy min múlik az elektronikus oktatás sikere a szakértő azt válaszolta, hogy ha ezzel az eszközzel megtanulható a tananyag, szeretik a felhasználók, és ha sikeresen le tudnak vizsgázni, akkor nyert ügyük van.
Mikor jó az eLearning tananyaga?
Ha felhasználóbarát, szívesen tanulják a tanulók, érdekes, leköti a figyelmet, modulárisan felépített, saját időbeosztás szerint tanulható, visszajelzést ad és nyomon követi az előre haladást. Fontos, hogy lényegre törő legyen, és minden lehetséges és szükséges ponton multimédia elemekkel támogassa az ismeretek elsajátítását. Semmiképpen sem elég a nyomtatott tananyagok digitalizált változatát alkalmazni a képzésben - fejti ki Wagner Balázs.
Néhány kritikus megjegyzés illeti az eLearninget az oktatási szakértelem hiánya miatt. Erre a problémára az MTA SZTAKI tananyagkészítő, oktató tanfolyamot szervezett. - Részletesen kidolgozott tematikával nagyvállalati megrendelésre képeztünk ki számos munkatársat ebben az évben. A tanfolyam során egyébként bemutatjuk a tanulás pedagógiai, pszichológiai hátterét, a tananyagfejlesztés módszerét, a multimédia elemek előállításának módját és az elektronikus tananyagok szerkesztésének menetét. Az ily módon kiképzett munkatársak vállalataikon belül szakértelmükkel támogatják az eLearning cégen belüli megjelenését, és mint felkészült megrendelők jelennek meg az elektronikus oktatási piacon - mondta Wagner Balázs.
Egyébként minden típusú cégnél meg lehet találni az előnyeit az elektronikus oktatásnak - folytatja Simonics István. - A tananyag-készítés költsége magas, ezért is fontos az alapos célcsoport elemzés, hogy egyáltalán megtérül-e ez a fejlesztési költség. Az eLearning alkalmazások viszonylag alacsony költségek mellett bevezethetők, főként, ha a nyílt forráskódú szoftvereket részesítjük előnyben.
Az eLearning szerepe az Európai Unióban
- Az Európai Unióban az eLearning megítélése nem egyértelmű. Az elmúlt időszakban számtalan pályázati forrást használtak eLearning fejlesztésekre, de ezek felhasználása és elterjesztése nem volt elég hatékony, így ma már közvetlen eLearning fejlesztési támogatás nincs.
Az eLearninget ösztönző programoknak kiemelt szerepük van az ÚMFT- ben (Új Magyarország Fejlesztési Terv) a TÁMOP, illetve TIOP pályázatokban - fejezi be Wagner Balázs.
Mészáros Etelka
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- A contracting lehet a válasz a munkaerőpiac új kihívásaira? 5 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 5 hónapja
- Mennyit keres egy informatikus? 6 hónapja
- Contracting 6 hónapja
- Önéletrajzminta: Machine Learning Engineer (Gépi tanulási mérnök) 6 hónapja
- A Videókártya: Mélyreható Útmutató a 2025-ös Gamer Piacra (A Definíciótól az RTX 5090-ig) 7 hónapja
- 2030-ra a dolgozók 60%-át újra kell képezni – készen állunk? 8 hónapja
- Machine Learning Engineer 9 hónapja
- Mennyit keresnek a karrierváltó informatikusok? 1 éve
- Ezek lehetnek 2025 trendjei HR informatikában 1 éve
- Megéri a bérszámfejtést kiszervezni? Öt érv az IGEN mellett 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?