Az informatikai vezetők váltak a vállalatfejlesztés motorjává
A technológiai szektor fejlődésének hajtóerejévé váltak az elmúlt években az informatikai vezetők.
A Deloitte és a Wall Street Journal által végzett közös felmérés szerint a vállalatvezetők 40 százaléka az informatikai vezetőt (CIO) jelölte meg az üzleti stratégia legfőbb motorjának, ami magasabb hányadot tesz ki, mint az összes többi vezető együttesen.
Ma már vitán felül áll, hogy a stratégiaalkotóknak szorosan együtt kell működniük az informatikai vezetőkkel, hogy biztosítható legyen a vállalati fejlesztéseket támogató technológiai háttér.
Az üzleti és technológiai stratégiák közötti választóvonal egyre inkább elmosódik, az információáramlás a területek között elengedhetetlen, az izolált stratégiaalkotás és végrehajtás helyett immár az együttműködés került a középpontba.
A Deloitte tavalyi stratégiai felmérésének válaszadói közül 45% évente, 23% kétévente, 22% pedig csupán háromévente frissíti stratégiáját, míg 10% még ennél is ritkábban, vagy egyáltalán nem teszi ezt meg. Márpedig a statikus stratégiák ma már gyakran csalódást okoznak, sőt, versenyhátrányt jelentenek egy vállalat számára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?