kapubanner for mobile

"Az számít, amit elérsz, nem az, hogy honnan dolgozol" - így megy ez a Revolutnál

A többé-kevésbé kötelező „irodába való visszatérés” korszakában a Revolut továbbra is a rugalmasság és a hibrid munkavégzés mellett áll ki – a munkatársak teljesen otthonról, teljesen az irodából vagy hibrid módon is dolgozhatnak - írják sajtóközleményükben.

A Revolut vezérigazgatója, Nik Storonsky belső csatornákon keresztül erősítette meg ezt a munkatársak számára - olvasható a közleményben, mely a vezérigazgató szavaival folytatódik: 

"Eltérünk más vállalatoktól. A Revolutnál az számít, amit elérsz, nem pedig az, hogy honnan dolgozol. A Ti munkátok az, ami sikeressé tesz minket. Éppen ezért folytatjuk a hibrid munkavégzés politikáját a Revolut összes fő piacán. Egyesek otthonról, távolról dolgozva teljesítenek jobban, míg mások akkor hatékonyabbak, ha a csapatukkal közös térben dolgoznak – az irodában. Például a londoni új központunk azok igényeire lett szabva, akik modern irodai környezetben szeretnének dolgozni. Azokon az új piacokon, ahol a csapatok még kicsik és fejlődésben vannak, ösztönözni fogjuk a gyakoribb irodai jelenlétet, hogy támogassuk növekedésüket. Amíg a hibrid munkavégzés biztosítja a magas produktivitást, nem tervezünk változtatást. Az új globális londoni központunk, valamint számos más irodánk világszerte rendelkezésetekre áll – azok számára, akiknek szükségük van rá" - írja Nik Storonsky részben a kollégáknak, részben az egész világnak.

Ezzel a vezetői üzenettel az irodai visszatérés forró témája egyben az employer branding szerves részévé lett. Ellenpontja a JPMorgan Chase vezérigazgatója kijelentésének: 

Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az álomfőnök létezik: több milliárd forintnyi bónuszt szórtak szét egy céges rendezvényen

Egy kínai gyártócég tulajdonosa 26 millió dollárnyi év végi bónuszt osztott szét dolgozói között: a gálán a munkatársak annyi készpénzt... Teljes cikk

Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe - A munkavállalók negyede bizonytalannak érzi saját szakmai kilátásait

A PwC Munkaerőpiaci Körkép kutatása szerint 2025-ben egyre többen érezték bizonytalannak saját szakmai kilátásaikat, és a munkavállalók közel... Teljes cikk