Bértámogatás: súlyos visszaélések Baranyában
Okirat-hamisító orvosok súlyos mozgáskorlátozottságot igazoló szakvéleményeket állítottak ki, ezek felhasználásával több Baranya megyei munkáltató foglalkoztatási rehabilitációs bértámogatást kapott 130 millió forint értékben - tudta meg a HR Portal.
Ezt követően a munkaügyi központ valamennyi kirendeltségén áttekintette az ilyen szakvélemények kiállítóit és megállapították, hogy 6 kirendeltségen lelhető fel ugyanazon orvos által kiállított körülbelül 550 darab súlyos mozgáskorlátozottságot igazoló szakvélemény. Az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézete azt a tájékoztatást adta a munkaügyi központnak, hogy ilyen szakvélemény kiállítására az érintett orvos nem volt jogosult, mert nem rendelkezik a háziorvosi tevékenység nyújtásához szükséges működési engedéllyel.
A támogatási ügyek további vizsgálatakor egyrészt megállapították, hogy számos munkavállaló rendelkezik Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) vagy Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvosszakértői Intézete (OOSZI) szakvéleménnyel is, amely szintén alkalmas a támogatásnyújtásra (csak kisebb mértékű támogatásra jogosít), másrészt a munkáltatók a munkavállalóktól új háziorvosi vagy annak beutalása alapján szakorvosi igazolást szereztek be. Ezek egy része megalapozta a támogatást, de mintegy 100 darab szakvéleményt egy másik orvos állított ki viszonylag rövid időintervallumon belül, aki a munkavállalók lakóhelyétől 70-80 kilométerre praktizál. Mivel nem volt életszerű, hogy egy súlyosan mozgáskorlátozott személy ilyen távolságban lévő orvost választ háziorvosának, a munkaügyi központ ismételten megkereste az ÁNTSZ-t, amely megállapította, hogy az orvosnak van ugyan háziorvosi tevékenységre működési engedélye, de az érintett személyek túlnyomó többségének nem volt a választott háziorvosa, és így nem volt jogosult a szakvélemény kiállítására.
A közigazgatási határozatokban és perben jogerősen visszakövetelt támogatás együttesen 13 munkáltatótól mintegy 130 millió forint. A könnyűipar, biztonságtechnika, autóalkatrész gyártás és kereskedelem terén működő munkáltatók részletfizetést kértek és kaptak. A rendszer érdekessége, hogy amíg e kötelezettségüknek eleget tesznek, nem zárhatók ki újabb támogatások elnyerésétől, ami akár foglalkoztatási rehabilitációs bértámogatás is lehet. Dr. Kaiser Katalin elmondta, hogy ismereteik szerint az ÁNTSZ mindkét orvost szabálysértési bírsággal sújtotta, és feljelentést tett közokirat-hamisítás gyanúja miatt az illetékes rendőrségen. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) nyomozást folytat az ügyben jogosulatlan gazdasági előny bűncselekménye miatt.
A bukott cégek utáni kutatás eredményéről egyelőre nem tudunk beszámolni, mert a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ adatvédelmi szabályokra hivatkozva nem nevezte meg az érintett cégeket, ezután a közigazgatási perben döntő Pécsi Munkaügyi Bírósággal vettük fel a kapcsolatot, egyelőre választ várunk.
Információink szerint az egyik érintett, a komlói Fexton Kft. bértámogatási ügyében 2009 tavaszán nyomozott a VPOP. A védett szervezetként kiemelt tanúsítvánnyal működő cég jelenleg is megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával hirdeti magát honlapján, személyi állománya átlagosan 200 fő.
Követendő példa
A dél-dunántúli az első regionális munkaügyi központ, mely ekkora mértékű - több száz esetben elkövetett - törvénysértést leplezett le, majd sikeresen visszakövetelte a százmilliós támogatási összeget. Precedens értékű, hogy a megváltozott munkaképességű személyek bértámogatására szánt, majd törvénysértés útján eltulajdonított pénz végül visszakerül az államkasszába. Ezt követően joggal várhatjuk el a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól, utasítsa az ország regionális munkaügyi központjait, hogy kirendeltségeik kutassák fel a megváltozott munkaképességű személyek után kifizetett bértámogatások szakvéleményi hátterét, mert nem csupán egy Baranya megyei történetről, hanem országos jelenségről van szó.
Sejthető, hogy a munkáltatók tömegesen visszaélnek az állami és európai uniós támogatásokkal, kérdés, hogy ez miért nem derül ki nagy számban. A munkaügyi központok és az adóhivatalok gondatlansága, az ellenőrzések hiánya miatt persze nem csak a bértámogatási rendszer játszható ki. E téren két érdek ütközik, az egyik, hogy a megváltozott munkaképességű személyeknek legyen munkája, ezért bértámogatásukra több tízmilliárd forintot költ az állam évente, a másik érdekkör a támogatásból százmilliókat-milliárdokat kicsaló - vélhetően nem szerény és ártalmatlan - vállalkozásoké. Egyelőre az utóbbiak érdekei érvényesülnek, és bőven eljött az ideje, hogy jó irányba billenjen a mérleg nyelve.
Jogi keretek
Az egyenesebb úton haladó munkáltatók figyelmébe ajánljuk, hogy a rehabilitációs hozzájárulás 2010 januárjától az ötszörösére emelkedik, ezért érdemes utánanézni, hogyan lehet törvényesen megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztatni. A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához a munkáltató részére rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatás nyújtható, amivel a foglalkoztatási hátrányok kiegyenlítése a cél, és nem a nyerészkedők zsebének megtöltése. A támogatás arra irányul, hogy a rehabilitációs célú munkavégzését követően esély legyen a nyílt munkaerő-piaci elhelyezésükre. Jogszabály határozza meg, hogy a megváltozott munkaképesség alatt mit kell érteni és azt hogyan kell igazolni (a vonatkozó jogszabályok a 177/2005. (IX. 2.) Korm. rend. és a 15/2005. (IX. 2.) FMM. rend.)
A bértámogatás csak rehabilitációs foglalkoztatóként akkreditált munkáltató részére nyújtható, az akkreditációs tanúsítványban megjelölt székhelyen, telephelyen, fióktelepen munkát végző megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásához.
Hamis orvosok
Az aláírásuk gyakorlásával üzérkedő két orvos szakvéleményeit azért nem lehetett elfogadni, mert egyik orvos sem rendelkezett háziorvosi tevékenységre jogosító ÁNTSZ működési engedéllyel, a másik ugyan rendelkezett, de a szakvélemények kiállításakor nem volt az érintett személyek választott háziorvosa. Ilyen szakvéleményekkel a jogszabály alapján támogatás jogszerűen nem vehető igénybe, ezért a munkaügyi központ sikerrel követelte vissza a nem jogosult orvosoktól származó szakvéleményeken alapuló támogatásokat.
A munkaügyi központ lehetőséget adott arra, hogy az a munkavállaló, akinek nem volt megfelelő a dokumentációja, menjen el olyan orvoshoz, aki a jogszabály szerint vizsgálhat és kiállíthat igazolást, amely alapján a munkáltató támogatást vehet igénybe. Ennek nyomán bizonyosságot nyert, hogy a munkavállalók egy része valóban csökkent munkaképességű, de ez nem változtatott azon, hogy az első igazolást olyan állította ki, aki erre nem volt jogosult.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- Hogyan kérhetek szakvéleményt pszichés állapotomról, ha nem tudok kórházba befeküdni? 2 hónapja
- Miért csökkent az ellátásom, ha az állapotom romlott? 2 hónapja
- Nem kapnak állami támogatást a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására Csepelen 5 hónapja
- Így változik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege az idei évtől 6 hónapja
- Megváltozott munkaképességű munkavállalók a Viapannál: érték és elkötelezettség 6 hónapja
- Látás problémával lehet fogyatékossági ellátást kapni? 7 hónapja
- Miért nem jár a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak munkaközi szünet? 7 hónapja
- Milyen betegségekre érdemes elindítani a leszázalékolást? 7 hónapja
- Ez a cég egy év alatt megduplázta megváltozott munkaképességű munkavállalóinak számát 7 hónapja
- Minimálbér-emelés: ennyivel kell többet fizetni a vállalkozóknak 7 hónapja
- Elküldhetnek nyugdíj előtt, mert rossz lett a szemem? 9 hónapja