Cseh Orsolya, a VISION Recruitment Kft. ügyvezető igazgatója
A szakember több mint 12 éve dolgozik a nemzetközi személyzeti tanácsadás területén, hat évig tanácsadóként, majd később vezetőként, egy ismert multinacionális fejvadász cég magyarországi csapatában. Az elmúlt években pedig egy sikeres start-up felépítésén dolgozik. Mint mondja, saját életénk ő a forgatókönyvírója, rendezője, operatőre és főszereplője.
"Sok érdekes emberrel találkoztam a pályám során, volt aki megváltoztatta az életemet és volt akinek én változtattam meg. Könyvet tudnék írni a sok élményről, melyek között volt sorsfordító, megható, komikus, szomorú vagy éppen félelmetes. Hálás vagyok minden egyes tapasztalatért, amit a munkámnak köszönhetek, a kollégáimnak, akiktől a szakmát megtanultam és a jó és kevésbé jó vezetőimnek, akiket vezetőként már teljesen másképp látok, hiszen én aztán nem voltam egy könnyű eset. A legfontosabb találkozások pedig a legjobb barátaim voltak, akiket szintén a szakmámnak köszönhetek."
Orsolya számára az igazi kiteljesedés a VISION Recruitment, ami nem csupán egy megálló az életében, hanem egy valós cél és motiváció, ami a tartalom mellé megadja a szükséges keretet.
Mint mondja, kiváló kollégákkal dolgozik együtt, akikkel közösen tűzik ki a célokat, együtt érik el a sikereket, vagy éppen néznek szembe a nehézségekkel.
"Vannak közös szívügyeink, kiállunk az állatok jogaiért, szervezünk jótékonysági eseményeket és fontosnak tartjuk, hogy család- és kutyabarát munkahely legyünk." Két négylábú is erősíti a csapatukat, náluk senki se lepődjön meg, ha az interjú/megbeszélés közben őrjáratozik Maszat vagy Dió.
"Igazi ’Visioner’ vagyok, amely megnevezés magában hordozza az összes általunk fontosnak tartott és képviselt értéket."
Két nagyon sikeres év után idén megnyitották Debrecenben a kelet-magyarországi régiós irodát, amit hamarosan követ egy nyugat-magyarországi. Elsődleges céljuk, hogy piacvezető szerepet töltsenek be egy olyan kiélezett versenyszférában, ahol a minőség és a lojalitás kedvelt, ámde elcsépelt fogalmak, ahol a pillanatnyi érdekek felülírnak hosszú távú, átgondolt stratégiát.
A VISION számára több mint egy munkahely, egy inspiráló közeg, ahova jó bejönni hétfőn dolgozni, és ez a cég partner abban, hogy egyéni célokat, terveket is képesek legyenek a munkatársak megvalósítani.
"Mindenki arra törekszik ebben a világban, hogy megtalálja azt a munkát, ami egyben a hivatása is. Azt hiszem, én nagyon szerencsés vagyok, hiszen ez nekem már a pályám elején sikerült."
A szakmája a hobbija, azaz az egyik a sok közül, nem mellesleg egy kiváló eszköz arra, hogy megteremtse a feltételeit az összes többi dologra, amit szeret, vagy szeretne csinálni.
Orsolya életét a sport végigkísérte, ahogyan a versenyszellem is meghatározza a napjait. Nagyon sok sportágat kipróbált, 20 éve hosszútáv fut, télen az Alpokban síel, nyáron vitorlázik a Balatonon, és amikor csak teheti, hosszabb időre elutazik egzotikus tájakra, és a windsurf-ösök laza, tengerparti életét éli.
Hétköznapokon rendszeresen biciklivel vagy futva jár munkába és erre ösztönzi a környezetét is. Nem mellesleg 2016-ban elnyerték a ’Kerékpárosbarát Munkahely’ címet és megkapták mellé a megtisztelő Közönségdíjat is.
"A saját életemnek én vagyok a forgatókönyv írója, rendezője, operatőre és főszereplője. Egyik nap kalandfilmet forgatok, másik nap komédiát, harmadik nap pedig sci-fit. Az az egy biztos, mindegyiket jó utólag végignézni"
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Vastag mínuszok, csak kevés látványos plusz: ilyen évük volt a HR toborzási szolgáltatóknak 5 hónapja
- Ha nem válik be, ingyen újra keresik - fejvadászat garanciával 5 hónapja
- Rajtuk múlhat a toborzás sikere: így képezd a hiring managert 9 hónapja
- Cseh László villanyszerelő lett 9 hónapja
- Szakértői fejvadászat: Amikor a hagyományos toborzás már nem elég 10 hónapja
- The 10 fastest growing recruitment providers in Hungary: here is the list of HR Portal - OPTEN 1 éve
- Egy valóban családbarát cég: interjú a 2023-as beneFit Prize nyertes UBM csoporttal 1 éve
- Hogyan szervezzük ki a toborzási folyamatot? Mi fán terem az RPO? 1 éve
- Felértékelődő értékesítők: verseny indult a legjobbakért 1 éve
- Kulcsfogalmak a munka világában: motivációs levél, tőkejövedelem, és sok más 2 éve
- Onboarding kihívások egy kkv-nál 2 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa