Egyetemisták mentorálják az általános iskolásokat
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul, ennek célja a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása - írja az MTI.
A program a 2019/20-as tanévben - Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya - megyében és ötven településen indul el. Része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Ha a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásra számíthatnak - jelezte. Az államtitkár arra biztatott, hogy az érdeklődő egyetemisták már januártól vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken.
A kezdeményezés másik pilléreként középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötven órás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A programhoz csatlakozik a HÖOK idén tízéves Mentorprogramja is - jelezte György László.
Az ITM munkavállalói Palkovics László miniszter döntése alapján, amennyiben vállalnak évi két nap mentorálást, erre az időre mentesülnek a munkavégzés alól.
Emellett kérik a vállalatokat, hogy ők is csatlakozzanak a kezdeményezéshez, a részleteket a tmo.gov.hu oldalon találják.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?