kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

150 millió eurót kap Magyarország




Novák Katalin család- és ifjúságügyért és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár azt közölte, 2020-ig még várhatóan 150 millió euró forrás érkezik Magyarországra, és ez további 58 ezer magyar részvételét jelenti a programban.

Jelezte, a programban részt vevő hallgatók kétszer akkora eséllyel kapnak állást a diplomaszerzést követő egy éven belül, mint társaik, míg a szakképzésben tanulók 25 százalékkal többet keresnek később.

Felidézte, hogy Magyarország 1997-ben csatlakozott a tapasztalatszerzést, a nyelvtanulást, más kultúrák, országok megismerését, a kapcsolatépítést, önállóságot segítő programhoz, amelynek már több mint 220 ezer magyar résztvevője volt. Közülük 60 ezer egyetemista vagy főiskolás, 87 400 pedagógus, ifjúsági szakember, 30 400 szakképzésben tanuló, továbbá 43 ezer csereprogramos, valamint önkéntes - fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta, 2010 és 2016 között csaknem másfélszeresére, 15 322-re nőtt az Erasmus+ programban részt vevők száma. Jelezte, az Erasmus-programról és más hasonló ösztöndíjakról a fiatalok a http://osztondij.ujnemzedek.hu/ oldalon tájékozódhatnak.

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy "az Európai Unió nem külföld"; amikor a fiatalok a szabad mozgás lehetőségével élve a tagállamokba látogatnak, valójában hazamennek, és ezek az utazások ma már természetesek a számukra, nem úgy, mint az idősebb generációknak.


Kormányzat: túl sok a gimnazista



Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttoktatásért felelős helyettes államtitkár a magyar képzési rendszert, a hozzá kapcsolódó ösztöndíjakat ismertetve arról beszélt, hogy ma már bármilyen szintű szakképzés többet ér a munkaerőpiacon, mint az érettségi. Szerinte azonban erről sem a szülők, sem pedig a pedagógusok nem kapnak elég információt, pedig erre jobban fel kellene hívni a figyelmüket a pályaorientációnál, karrier-tanácsadásnál. A beiskolázási adatokat ismertetve utalt arra, hogy míg Ausztriában a tanulók 21 százaléka, addig nálunk 40 százaléka megy gimnáziumba, és idén még tovább növekedett a gimnáziumokba jelentkezők száma.

Magyarországról 1998-ban utazhattak ki az első Erasmus-hallgatók. A program koordinálását azóta is a Tempus Közalapítvány végzi. A kezdetek óta a program szerkezete megváltozott, és a 2014-ben indult Erasmus+ program már az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén megvalósuló nemzetközi együttműködéseket is támogatja a közneveléstől a felnőttoktatásig.

A magyar pályázók számára 2017-ben több mint 12 milliárd forint (41,4 millió euró) áll rendelkezésre mobilitási és partnerségi projektekben való részvételre, ami ebben az évben várhatóan több mint 18 ezer ember külföldi tanulmányait és nemzetközi tapasztalatszerzését teszi lehetővé. Az Erasmus+ programban 17 és 30 év közötti fiatalok ifjúsági cserékre és külföldi szervezeteknél végzendő önkéntes munkára is pályázhatnak.

A program segíti a társadalmi integrációt és a befogadást is, a különböző hátterű emberek bevonásával. Az Erasmus+ program elindulását követő két évben Európa-szerte 140 ezer hátrányos helyzetű egyetemi hallgató és ifjúsági önkéntes vehetett részt a programban - olvasható az összegzésben.

MTI

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Egymillió Erasmus-bébi született
2. oldal - 150 millió eurót kap Magyarország
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban: "Az AI már megírja helyettem", de ki beszél majd helyetted?

Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk

Erre van szüksége a cégeknek az SNI tanulók foglalkoztatásához

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk

Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány

A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk