Egyre fontosabb a CSR, mégis keveset költenek rá a magyar vállalatok
Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a magyarországi nagyvállalatok többsége társadalmi felelősségvállalási (CSR, corporate social responsibility) tevékenységre a következő évben a válság ellenére is, és bár nagyobb részük szerint a tevékenység szerepe nőni fog, a hazai CSR-költés meglehetősen alacsony a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös kutatása szerint.
A válaszadók 63 százalékának már van vagy most készíti CSR-stratégiáját - derül ki a kutatásból, amely szerint meglepő, hogy a nagyvállalatok 12 százaléka ennek hiányában jótékonykodik. Ez Nyugat-Európában elképzelhetetlen lenne. A cégek alig több mint harmada méri csak aktivitásainak hatását.
Lévai Gábor, a Scale Impact társalapító-ügyvezetője a közleményben elmondta: a kutatás alapján van még hová fejlődnie a társadalmi felelősségvállalási kultúrának. A tudatos CSR-tevékenység legfejlettebb formáinak egyike, ha egy vállalat egy vagy több nonprofit szervezettel működik együtt.
A cégek 81 százaléka költene nonprofitok fejlesztésére, jelenleg mégis csupán 50 százalékuk dolgozik együtt rendszeresen egy-egy civil szervezettel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A nemek közötti egyenlőség ma már nem reputációs kérdés, hanem üzleti teljesítményt befolyásoló tényező. A friss Grant Thornton Women in... Teljes cikk
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk
Minden korábbi rekordot megdöntve zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 2025-ben 30. alkalommal meghirdetett Adventi Adománygyűjtése a Tescóban. A... Teljes cikk
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 3 hete
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 4 hete
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 2 hónapja
- Mitől lesz a HR valódi stratégiai partner? 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 2 hónapja
- HR trendek 2026 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Így spórolj a munkaidő-tervezéssel 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?