Egyszer volt, hol nem volt... a HR
Hosszú út vezetett az integrált személyügyi tevékenység kialakulásáig. A történelmi fejlődésnek három szakaszát különböztetjük meg: a munkaerő igazgatás, vagyis a hivatalnoki szakasz, a munkaerő tervezés, érdekegyeztetés szakasza, és végül a stratégiai személyzeti vezetés, vagyis a szervezetépítész szakasza.
A hivatalnok
A XIX. század végén, illetve a XX. század elején ütötték fel fejüket a személyzeti szervezetek a gazdálkodó szervezeteknél és egyéb intézményeknél. Elsősorban azzal a céllal jöttek létre, hogy a szakhivatalnoki kar munkáját segítsék a munkatársak kiválasztásában, minősítésében és a pénzügyek szabályozását végezzék. Munkájukhoz hozzátartozott a gazdálkodó szervezetek dolgozóinak felvétele, elbocsátása, amely később tovább bővült a bérügyek intézésével. Ekkor a személyzeti szakemberek "hivatalnokként" dolgoztak, elsősorban adminisztratív jellegű támogatást adtak a vezetőknek.
Az érdekegyeztetés menedzsere
Az 1930-as években megjelentek az erős szakszervezetek, ez pedig a személyzeti osztályok megerősítését vonta maga után, mivel a cégek általuk tudták csak felvenni a szakszervezet ellen a küzdelmet. Ebben a szakaszban a személyzeti szakembereknek az volt a feladatuk hogy "érdekegyeztetés menedzserré" váljanak, hogy minél gyorsabban meg tudjanak egyezni a szakszervezetekkel, a sztrájkok elkerülésének és a munkabéke fenntartásának érdekében. Ugyanakkor biztosítaniuk kellett a mennyiségi és minőségi munkaerő szükségletét úgy, hogy figyelembe vették a gazdálkodó szervezet kvalifikációs igényeit és ennek ismeretében választották ki a munkaerő utánpótlást a szakmai felkészültség, a készség, képesség, továbbá a személyiségjegyek figyelembevételével.
Esélyhez jutva
A harmadik szakasz az Amerikai Egyesült Államokhoz kapcsolódik, mivel az 1960-as és 1970-es években törvénybe iktatták az állampolgársági jogokat és a regulák segítségével határozták meg a különféle társadalmi rétegek (nők, színes bőrűek, idősebb emberek stb.) hátrányos szakmai megkülönböztetések tilalmát is. Ez perek sokaságát vonta maga után. Megoldást a jobb személyzeti politika és a foglalkoztatás ésszerűsítése hozhatott. Ebből adódóan a személyzeti osztályokat jobban meg kellett szervezni, amely abban nyilvánult meg, hogy szerepüket a vállalaton belül meg kellett erősíteni mind a korábbi feladatok terén (munkaerő toborzása, kiválasztása, oktatása stb. ), mind pedig abból a szempontból , hogy érvényt tudjanak szerezni annak a törvénynek, amely előírja az esélyegyenlőséget álláskereséskor.
A megerősített személyzeti részlegek segítségével sikerült elejét venni számos konfliktusnak és a humán erőforrással foglakozók egyre fontosabb szerephez jutottak. 1972-ben fogadták el azt a törvényt Amerikában, amelyik kimondja ez egyenlő foglalkoztatási esélyekről, hogy a munkaadó nem diszkriminálhatja a dolgozóit fajuk, nemük, vallásuk, bőrszínük vagy nemzeti hovatartozásuk szempontjából. (Magyarországon a 20 évvel később megjelenő munka Törvénykönyve is tartalmazza ezt a kitételt). Ezt megelőzően a nyugati országokban is az a gyakorlat élt, hogy a személyzeti osztályok számára a feladatokat úgy határozták meg, hogy a vezetők nem egyeztettek a döntés előtt. Nyugaton e helyzet alapvetően megváltozott.
HR hazai vizeken
Magyarországon a régmúltat két fázisra lehet osztani: a második világháborúig terjedő időszakra, majd az úgynevezett szocializmus időszakára.
Az első korszakban a versenyszférában, némi időbeni lemaradással ugyan, de a nyugati fejlődési fázisok jellemzői ütötték fel a fejüket. A humanitárius korszak gondolkodáseleme az emberséges bürokrata, illetve a szakszervezetekkel tárgyaló "tűzoltó" vagy konszenzusteremtő szerepek.
A közszféra személyzet-menedzselési gyakorlata is követte a nyugati tendenciákat. Az állami szervezetrendszerhez kapcsolódó személyzeti politikának hazánkban több mint százéves a története. Az 1880-as években kapcsolódott az állami bürokrácia hivatali rendszer kialakításához. Ekkoriból származik a közszolgálati alkalmazottakra kidolgozott úgynevezett "Pénzügyi szolgálati és minősítési szabályzat". E dokumentum a szakhivatalnoki kar képesítési (kiválasztási) és minősítési rendszerét szabályozza, mely fő vonalaiban a II. világháború végéig érvényben maradt.
Leválva nyugatról
A fejlődési fázisok 1945 után alapvetően elváltak a nyugati világ gyakorlatától és a szocializmusra jellemző sajátos utat követték. A személyzeti munkát rendeletekben, határozatokban írták elő, s az ott megfogalmazottak végrehajtásában mindenekelőtt a politikai prioritások érvényesültek, nem a szakmai szempontok. Azonos személyzeti politikai alapelveket fogalmaztak meg ezek a határozatok az állami, a gazdasági, a tudományos és a kulturális területekre.
Érintetlenül hagyta a személyzeti politikát az 1968-ban megindult gazdasági és társadalmi reformfolyamat, egészen az 1980-as évek elejéig. Többségében központilag határozták meg és szabályozták a teljes személyi állomány és annak munka-, illetve egyéb emberi ügyeit. Az egyik legjellemzőbb területként a bérszabályozás említendő, amely a vállalatok bérekre vonatkozó döntéseit 1950 és 1968 között közvetlenül, később közvetett módon szabályozta. A bérekkel kapcsolatos döntések zömét az Országos Tervhivatal hozta, és ehhez a szervezethez kapcsolódik a bér- és fizetésemelések adóinak és a büntetési szabályoknak a kidolgozása is.
A jogszabályokban, minisztertanácsi határozatokban megjelenő központi akarat szervezeti szintű szabályozása és végrehajtása az intézményekben, vállalatokon belül jellemzően három elkülönült részlegben zajlott: a személyzeti, a munkaügyi és a szociálpolitikai részlegekben.
A személyzeti osztályokon a nem fizikai dolgozók, az alkalmazotti állomány és a főként a vezetők felvételét, kinevezését, képzését, továbbképzését intézték. A munkaügyi osztályokon főleg a fizikai dolgozók ügyeivel foglalkoztak. Kiválasztásuk, felvételük ügyintézése és gyakran a teljes bérgazdálkodás itt zajlott. A szociálpolitikai osztályokon intézték a munkavállalók jóléti ügyeit. Gyakran ide tartozott a vállalati óvoda, bölcsőde, étterem, üdülő és például az üzemorvosi ellátás is. A munkaügyi és a szociálpolitikai szervezetek, a szakmai területükre vonatkozó állami jogszabályok szerint és a gazdálkodó egységek belső előírásai alapján végezték feladatukat.
Az első személyzeti képesítés megszerzése 1987-ben vált lehetővé.
Forrás: Lévai Zoltán - Bauer János: A személyügyi tevékenység gyakorlata
Karoliny Mártonné - Farkas Ferenc - Poór József - László Gyula: Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv
Gyimóthy Éva, HR Portal
A hivatalnok
A XIX. század végén, illetve a XX. század elején ütötték fel fejüket a személyzeti szervezetek a gazdálkodó szervezeteknél és egyéb intézményeknél. Elsősorban azzal a céllal jöttek létre, hogy a szakhivatalnoki kar munkáját segítsék a munkatársak kiválasztásában, minősítésében és a pénzügyek szabályozását végezzék. Munkájukhoz hozzátartozott a gazdálkodó szervezetek dolgozóinak felvétele, elbocsátása, amely később tovább bővült a bérügyek intézésével. Ekkor a személyzeti szakemberek "hivatalnokként" dolgoztak, elsősorban adminisztratív jellegű támogatást adtak a vezetőknek.
Az érdekegyeztetés menedzsere
Az 1930-as években megjelentek az erős szakszervezetek, ez pedig a személyzeti osztályok megerősítését vonta maga után, mivel a cégek általuk tudták csak felvenni a szakszervezet ellen a küzdelmet. Ebben a szakaszban a személyzeti szakembereknek az volt a feladatuk hogy "érdekegyeztetés menedzserré" váljanak, hogy minél gyorsabban meg tudjanak egyezni a szakszervezetekkel, a sztrájkok elkerülésének és a munkabéke fenntartásának érdekében. Ugyanakkor biztosítaniuk kellett a mennyiségi és minőségi munkaerő szükségletét úgy, hogy figyelembe vették a gazdálkodó szervezet kvalifikációs igényeit és ennek ismeretében választották ki a munkaerő utánpótlást a szakmai felkészültség, a készség, képesség, továbbá a személyiségjegyek figyelembevételével.
Esélyhez jutva
A harmadik szakasz az Amerikai Egyesült Államokhoz kapcsolódik, mivel az 1960-as és 1970-es években törvénybe iktatták az állampolgársági jogokat és a regulák segítségével határozták meg a különféle társadalmi rétegek (nők, színes bőrűek, idősebb emberek stb.) hátrányos szakmai megkülönböztetések tilalmát is. Ez perek sokaságát vonta maga után. Megoldást a jobb személyzeti politika és a foglalkoztatás ésszerűsítése hozhatott. Ebből adódóan a személyzeti osztályokat jobban meg kellett szervezni, amely abban nyilvánult meg, hogy szerepüket a vállalaton belül meg kellett erősíteni mind a korábbi feladatok terén (munkaerő toborzása, kiválasztása, oktatása stb. ), mind pedig abból a szempontból , hogy érvényt tudjanak szerezni annak a törvénynek, amely előírja az esélyegyenlőséget álláskereséskor.
A megerősített személyzeti részlegek segítségével sikerült elejét venni számos konfliktusnak és a humán erőforrással foglakozók egyre fontosabb szerephez jutottak. 1972-ben fogadták el azt a törvényt Amerikában, amelyik kimondja ez egyenlő foglalkoztatási esélyekről, hogy a munkaadó nem diszkriminálhatja a dolgozóit fajuk, nemük, vallásuk, bőrszínük vagy nemzeti hovatartozásuk szempontjából. (Magyarországon a 20 évvel később megjelenő munka Törvénykönyve is tartalmazza ezt a kitételt). Ezt megelőzően a nyugati országokban is az a gyakorlat élt, hogy a személyzeti osztályok számára a feladatokat úgy határozták meg, hogy a vezetők nem egyeztettek a döntés előtt. Nyugaton e helyzet alapvetően megváltozott.
HR hazai vizeken
Magyarországon a régmúltat két fázisra lehet osztani: a második világháborúig terjedő időszakra, majd az úgynevezett szocializmus időszakára.
Az első korszakban a versenyszférában, némi időbeni lemaradással ugyan, de a nyugati fejlődési fázisok jellemzői ütötték fel a fejüket. A humanitárius korszak gondolkodáseleme az emberséges bürokrata, illetve a szakszervezetekkel tárgyaló "tűzoltó" vagy konszenzusteremtő szerepek.
A közszféra személyzet-menedzselési gyakorlata is követte a nyugati tendenciákat. Az állami szervezetrendszerhez kapcsolódó személyzeti politikának hazánkban több mint százéves a története. Az 1880-as években kapcsolódott az állami bürokrácia hivatali rendszer kialakításához. Ekkoriból származik a közszolgálati alkalmazottakra kidolgozott úgynevezett "Pénzügyi szolgálati és minősítési szabályzat". E dokumentum a szakhivatalnoki kar képesítési (kiválasztási) és minősítési rendszerét szabályozza, mely fő vonalaiban a II. világháború végéig érvényben maradt.
Leválva nyugatról
A fejlődési fázisok 1945 után alapvetően elváltak a nyugati világ gyakorlatától és a szocializmusra jellemző sajátos utat követték. A személyzeti munkát rendeletekben, határozatokban írták elő, s az ott megfogalmazottak végrehajtásában mindenekelőtt a politikai prioritások érvényesültek, nem a szakmai szempontok. Azonos személyzeti politikai alapelveket fogalmaztak meg ezek a határozatok az állami, a gazdasági, a tudományos és a kulturális területekre.
Érintetlenül hagyta a személyzeti politikát az 1968-ban megindult gazdasági és társadalmi reformfolyamat, egészen az 1980-as évek elejéig. Többségében központilag határozták meg és szabályozták a teljes személyi állomány és annak munka-, illetve egyéb emberi ügyeit. Az egyik legjellemzőbb területként a bérszabályozás említendő, amely a vállalatok bérekre vonatkozó döntéseit 1950 és 1968 között közvetlenül, később közvetett módon szabályozta. A bérekkel kapcsolatos döntések zömét az Országos Tervhivatal hozta, és ehhez a szervezethez kapcsolódik a bér- és fizetésemelések adóinak és a büntetési szabályoknak a kidolgozása is.
A jogszabályokban, minisztertanácsi határozatokban megjelenő központi akarat szervezeti szintű szabályozása és végrehajtása az intézményekben, vállalatokon belül jellemzően három elkülönült részlegben zajlott: a személyzeti, a munkaügyi és a szociálpolitikai részlegekben.
A személyzeti osztályokon a nem fizikai dolgozók, az alkalmazotti állomány és a főként a vezetők felvételét, kinevezését, képzését, továbbképzését intézték. A munkaügyi osztályokon főleg a fizikai dolgozók ügyeivel foglalkoztak. Kiválasztásuk, felvételük ügyintézése és gyakran a teljes bérgazdálkodás itt zajlott. A szociálpolitikai osztályokon intézték a munkavállalók jóléti ügyeit. Gyakran ide tartozott a vállalati óvoda, bölcsőde, étterem, üdülő és például az üzemorvosi ellátás is. A munkaügyi és a szociálpolitikai szervezetek, a szakmai területükre vonatkozó állami jogszabályok szerint és a gazdálkodó egységek belső előírásai alapján végezték feladatukat.
Az első személyzeti képesítés megszerzése 1987-ben vált lehetővé.
Forrás: Lévai Zoltán - Bauer János: A személyügyi tevékenység gyakorlata
Karoliny Mártonné - Farkas Ferenc - Poór József - László Gyula: Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv
Gyimóthy Éva, HR Portal
Hogyan tekint egy HR szakember, egy fejvadász a közeli jövőre nemcsak a szakmáját, hanem Magyarország és a világ várható folyamatait kutatva?
Románc az irodában - filmek, amelyeket nem érdemes kihagyni