kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A vezető valódi feladata önmagában belül kezdődik




Nyilván másként fogok megoldani egy kihívást a félelem állapotából és másként, ha a kíváncsiságom vezérel engem. Már csak azért is, mert a bennünk lévő érzelmek non-verbális jelzéseinkre és szavainkra - vagyis egész fellépésünkre - kihatással vannak, ami pedig ég és földnyi különbséget jelent, amikor másokkal való interakcióban kell eredményeket produkálnunk. Ez manapság minden munkakörben fontos, vezetőként viszont elengedhetetlen.

A nehézségek ott kezdődnek, amikor elutasítjuk és elnyomjuk érzelmeinket, mint valami nemkívánatos vendéget. Ez azért nem működik, mert verbális és non-verbális kommunikációnk átfedésben van az érzelmeinkkel, más szóval; úgysem tudjuk letagadni azt, amit érzünk. Amellett, hogy mi is érezzük az ellentmondást, mások számára szintén olvasható az, hogy amit mondunk vagy ahogyan fellépünk és cselekszünk valahogy nincs összhangban emocionális állapotunkkal. Mást mutat és mond a testünk.

Mindamellett környezetünk is gyakran bátorít minket érzelmeink kikerülésére és túllépésére: 'Ne szomorkodj!', 'Legyél pozitív!', 'Ne aggódj!' stb. De ha nem utasítjuk el és nyomjuk el az érzelmeinket, akkor mi mást tehetünk? Hova vezet az minket?

Aboodi arra ösztönöz bennünket, hogy először is fogadjuk el a felbukkanó érzelmeket saját belső világunk részeként. Ne úgy tekintsünk - különösen egy kellemetlen érzésre - hogy valami nincs rendben velünk és orvosolni kell azt az akármit. Az érzelmek felismeréséhez és elfogadáshoz elsősorban magunkon kell dolgozni. Az előadó szerint egy vezető valódi feladata éppen ez a belső munka. A vezetőnek tudnia kell, hogy az elfogult Megfigyelő vagy a Valóság beszél-e belőle az adott érzelem nyelvén. A vezető önmagát felfedezve, saját érzelmi 'központjával' kapcsolatba lépve és empátiáját mozgósítva képes lesz nem csak saját, hanem mások érzelmeinek csodás transzformációjára is. Ezzel egy egészen új szintre emeli a saját maga, csapata és cége eredményességét.
chn

A workshop résztvevői gyakorlatokon keresztül megtapasztalhatták milyen az befelé figyelni, saját hangulatukkal találkozni, valamint saját belső központjukra támaszkodni. Páros és csoportos munka keretében átélhették, hogy mások érzelmi állapota hogyan hat rájuk és gyakorolhatták azt is, hogy „nehéz” érzelmekkel sújtott emberek környezetében se veszítsék el együttérzésüket, kíváncsiságukat és könnyedségüket.


Szlávik Krisztina, coach
Ábri Judit MA, PCC, CHN alapító


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Érzelmek a munkahelyen - van helyük?
2. oldal - A vezető valódi feladata önmagában belül kezdődik

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk