Ne írj dátumokat a CV-be - egy meglepő eredmény
Az önéletrajznak egy célja van: eljuttasson állásinterjúra. Rengeteg a szakértői tipp, ami sokszor ellentmond egymásnak. Legyenek benne pontos dátumok? Vagy inkább a szakmai tapasztalatra fókuszáljon? Megmagyarázzuk a „lyukakat” vagy inkább ne? Egy kutatásban 9000 tesztönéletrajzot küldtek ki a munkaerőpiacra visszatérőkre (pl. gyes) fókuszálva. A Karrier Intézet összefoglalója.
A brit kormány mellett immár már tíz éve dolgozó viselkedéstudományi csapat (Behavior Insights Team – „The Nudge Unit”) széleskörű, úttörő kutatást végzett, azzal a céllal, hogy meghatározzák, hogy milyen formátumú és tartalmú önéletrajz a leghatékonyabb azoknak, akik hosszabb-rövidebb időre kiestek a munkaerőpiacról (pl. gyermekvállalás, vagy hosszabb álláskeresés).
Az eredmények röviden
A dátumok nélküli önéletrajz jött ki győztesként: akkor volt a legtöbb interjúmeghívás, ha munkahelyi tapasztalatoknál dátumok,évszámok helyett csak az évek számát írták az önéletrajzba (minden mást változatlanul hagyva). Ez igaz abban az esetben is, ha nem volt lyuk az önéletrajzban, azaz a „jelentkező” folyamatosan alkalmazásban állt.

Becsült pozitív visszahívási ráta önéletrajz-típusonként. Balról jobbra: nincs megmagyarázva a lyuk a CV-ben (32,9%), nincs lyuk a CV-ben (35%), megmagyarzták a lyukat (32,9%), nincsenek dátumok (37,7%) Forrás: https://www.bi.team
Érdekes még, hogy ellentétben a HR-esek tanácsával, az, hogy megmagyarázták a lyukat az önéletrajzban, vagy sem, nem okozott különbséget.Nem az, amit mond, hanem az, amit csinál…
Ez az eredmény némiképpen szembe megy az általános bölcsességgel (a kronologikus vagy amerikai típusú önéletrajz évszámokkal a nyerő). Ugyanekkor jól illeszkedik a viselkedéstudomány egyik alapvető megállapításához: az, hogy az emberek mit mondanak, és valójában mit csinálnak, az nem feltétlenül van összefüggésben egymással.
Felbuzdulva a BIT eredményein, a Karrier Intézet egy kvalitatív mini kutatást (nem reprezentatív) hajtott végre: telefonon megkérdeztünk 14 HR szakmában dolgozót (HR vezető, toborzó, állásközvetítő), mit gondolnak a munkatapasztalatban lévő lyuk bemutatásáról és a BIT kutatás eredményeiről. Az általános álláspont a hagyományos volt: a többség az önéletrajzot részletes dátumokkal gondolja a preferáltnak. Az eltérő BIT eredményt egyrészt a brit-magyar kulturális különbségekkel magyarázták, másrészt pedig úgy vélték, a magasabb behívási arányt a dátumok nélküli önéletrajzoknál esetleg a kíváncsiság magyarázhatja meg.
Lehetséges magyarázatok
A toborzók rövid időt (10 – 30 másodperc) töltenek az önéletrajzok első átnézésével. Különösen, ha nagyszámú CV közül kell választani, csak a számukra lényeges dolgokra fókuszálnak: pl. nyelvtudás, szakmai tapasztalat. Ilyen helyzetben várhatóan a meglévő elfogultságuknak megfelelő heurisztikus döntést fognak hozni. A viselkedéstudományban régóta ismert a feldolgozás könnyűségéből adódó elfogultság (fluency bias): leegyszerűsítve, azt az információt, amit könnyebben tudunk feldolgozni, értékesebbnek érezzük. Ebben az esetben például a 2007-2013-ig terjedő munkatapasztalatot ebben a formában nehezebb értelmezni mintha csak azt írnánk, hogy 6 év. A formátum újszerűsége is felkelthette a toborzók figyelmét. Ezek együtt vagy akár külön-külön is az olvasó figyelmét inkább a tapasztalatra fókuszálják, és csökkentik a valószínűségét, annak, hogy más, lényegtelenebb dolgokra figyeljen (pl. lyuk vagy életkor).
Az is igaz, hogy a dátumok kihagyása nehezebben észrevehetővé teszi a lyukakat az önéletrajzban, de ez úgy tűnik, nem nagyon lényeges szempont (szemben korábbi kutatások eredményeivel) mivel ebben a kutatásban nem okozott nagy különbséget az interjúmeghívásokban a munkavégzés folytonosságában meglévő 2,5 év különbség (lyuk).
A kutatás részletei és határai
A BIT kutatói arra törekedtek, hogy minél megbízhatóbb, összehasonlítható eredményeket kapjanak, ami nem egyszerű feladat. Négyféle, mindenben megegyező (a kísérleti paraméterek kivételével) önéletrajzot használtak: nem volt kihagyás a munkavégzésben (kontroll); volt kihagyás és nem magyarázták meg; megmagyarázott kihagyás volt; csak az adott helyen eltöltött évek számát adták meg.
A „jelentkezők” azonosíthatóan nők voltak, mivel a szakirodalom szerint a munkába visszatérők 91%-a nő, és ha mindkét nemre akartak volna vizsgálni, akkor meg kellett volna duplázniuk a mintát. Kilenc év munkatapasztalat utáni, két és fél év, aktuális kihagyást építettek az önéletrajzokba. Az egyes jelentkezéseket az adott álláshirdetéshez igazították, szakértők bevonásával: a végzettség és tapasztalat megfelelt a kiírásnak, vagy kicsit jobb volt az elvárásoknál.
A kutatást még COVID megjelenése előtt kezdték és fejezték be, így az nem volt hatással az eredményekre, ugyanakkor az ebből eredő esetleges változásokat sem veszi figyelembe.
Fontos, hogy a tesztönéletrajzok pályázója 9 év munkahelyi tapasztalattal rendelkezett, így pl. a pályakezdők esetében ennek a kutatásnak a megállapításai nem relevánsak.
Tanulság
A kutatás eredményeképpen a brit munkaügyi vezetés várhatóan módosítja az ajánlásait az állásközvetítő portálok és platformok számára: a dátumok helyett inkább a munkahelyi tapasztalat években kifejezett bemutatását javasolják.
Tapasztalttal rendelkező álláskeresők – különösen, ha megszakítás után térnek vissza a munkaerőpiacra – pedig jobban járnak, ha kicserélik a dátumokat a tapasztalati éveik számára, mert így növelhetik az interjúmeghívás valószínűségét.
Gerlei Béla MBA MSc.
A nyelvhasználat és viselkedés szakértője
Karrier Intézet
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk
Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk
Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk
- Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- KSH: így változtak a gyermekes nők foglalkoztatási mutatói 2 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- Elég szép vagy az álláshoz? Amikor az esély megvásárolható 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 3 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- Hazudnak a munkahelyen? Így ismerheted fel 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?