Felmondási idő

A felmondási idő tulajdonképpen a felmondás bejelentése a munkaviszony megszűnése közötti időt jelenti. Ez biztosítja a másik felet, arról, hogy az új helyzet zökkenőmentes legyen.

A felmondási idő hossza nagy jelentőséggel bír például a dolgozó elhelyezkedése, a megüresedett álláshely betöltése, továbbá a volt munkaadó bejelentési, igazolási, bérfizetési kötelezettségeinek megtétele szempontjából is.

Ha a munkáltató mond fel, akkor a felmondási idő legkorábban az alábbiakban meghatározott tartam lejártát követő napon kezdődik:

• a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év,
  
• a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség,
  
• a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság.
  

Munkavállalói felmondás esetén a felmondási idő harminc nap.

Ha a munkáltató mond fel, akkor ez a 30 nap meghosszabbodik, a munkában töltött évek alapján:

• három év után öt nappal,
  
• öt év után tizenöt nappal,
  
• nyolc év után húsz nappal,
  
• tíz év után huszonöt nappal,
  
• tizenöt év után harminc nappal,
  
• tizennyolc év után negyven nappal,
  
• húsz év után hatvan nappal.
  

A felmondási idő számításánál figyelembe kell venni, hogy nem számítanak bele azok az időszakok, amikor a munkavállaló 30 napnál tovább nem kapott munkabért pl. tartós betegség, Gyes.
A felek ennél többen is megegyezhetnek, de a felmondási idő maximális ideje fél év.
A felmondási idő a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.

net.jogtar.hu