Foglalkoztatási formák nyáron - ha gyorsan kell a munkaerő
Milyen lehetősége van a munkaadónak, hogy a nyári időszakban új munkavállalókat vegyen fel a csapatába? A hagyományos munkaviszony mellett már egyre több az atipikus forma és érdemes figyelni a fiatalokra vonatkozó speciális munkajogi szabályokra. Figyelem: az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei július 1-től nőttek. Összefoglalónk.
Foglalkoztatás munkaviszonyban, saját állományban
Ez a legelterjedtebb alkalmazási forma a magyar munkaerőpiacon. Aki ezt választja és csak nyárra kell a munkavállaló, akkor határozott időre szóló szerződést kössön. Ennek az is az előnye, hogy a határozott idejű szerződést a munkavállaló saját elhatározásból nehezebben szüntetheti meg, indokolnia kell és súlyos okra hivatkozva tehető meg. Mi legyen a munkaszerződésben? „A munkaszerződés a felek megállapodásait, kötelező, természetes és eshetőleges elemeit tartalmazza – mondta Bankó Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense a Penta Unió Oktatási Centrum szervezésében megrendezett konferencián. Kötelező elemek az alapbérben és a munkakörben való megállapodás.
A szerződésben rögzíteni kell a munkahelyben való megállapodást, a jogviszony kezdetét (határozott idejűnél a végét is), a próbaidőben való megállapodást. Utóbbi pontnál lényeges szempont, hogy próbanapot nem lehet a munkaviszony kezdetének időpontja előtt tartani, illetve nyári foglalkoztatásnál érdemes az időtartamát 1-2 napban megállapítani a jogviszony időtartamának rövidségére tekintettel.
Ezen kívül számos atipikus formát lehet választani. Melyek is ezek?
Iskola- vagy diákszövetkezeten át
Ebben az esetben a vállalkozás iskolaszövetkezettel szerződik. Megrendeli a szükséges számú diákot, akik az adott szervezetnél végzik a nyári munkát. A diákok nem kerülnek a cég állományába, a bért és minden adminisztrációt az iskolaszövetkezet végez. A megrendelő csupán egy szolgáltatási számlát egyenlít ki.
Melyek a speciális szabályok fiatal munkavállalókra? A fiatal munkavállalók foglalkoztatására életkori szabályok vonatkoznak, azt a Munka Törvénykönyve a 16. illetve a 15. életévben határozza meg. Éjszakai munka, valamint rendkívüli munkaidő nem rendelhető el. A napi munkaideje a fiatal munkavállalónak legfeljebb nyolc órában határozható meg. A több munkaviszony keretében történő munkavégzés munkaidejét össze kell számítani. Legfeljebb egy heti munkaidőkeret alkalmazható. Négy és fél órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén, legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén, legalább negyvenöt perc munkaközi szünetet, legalább tizenkét óra tartamú napi pihenőidőt kell biztosítani. Heti pihenőnap és a heti pihenőidő egyenlőtlenül nem osztható be.
Nyugdíjas szövetkezeten át
Az iskolaszövetekhez hasonló az együttműködés és a keretrendszer a megrendelő vállalkozás és a nyugdíjasszövetkezet között. Szintén nem kerülnek a szenior munkavállalók a cég alkalmazásába.
„Kismama-szövetkezeten” át (hivatalosan: kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete)
Tavaly született meg erről a törvény, az év második felében alakultak az első szövetkezetek. Még kevés a tapasztalat erről a foglalkoztatási formáról.
Munkaerő-kölcsönző cégen keresztül
A kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma. E szolgáltatást munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó HR szolgáltatók kínálják. A már említett szövetkezeti formákhoz hasonlóan a kölcsönbeadó cég arra vállalkozik, hogy felkutatja a megfelelő munkavállalókat. Majd a kölcsönbeadó felveszi őket saját állományába, és a foglalkoztatásukhoz kapcsolódó összes adminisztratív és pénzügyi feladatot elvégzi.
Egyszerűsített foglalkoztatással
Rövidebb idejű munkánál megéri az egyszerűsített foglalkoztatás. Ráadásul kicsi az adóteher és egyszerű a bejelentés. Ennek jogszabályi hátterét a 2010. évi LXXV. törvény adja.
Formái:
Mezőgazdasági idénymunka: növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés továbbá a termelő, termelői szervezet, termelői csoport (illetve ezek társulása) által a megtermelt termékek anyagmozgatása, csomagolása (kivéve a tovább-feldolgozás). Mezőgazdasági idénymunka esetén egy magánszemély egy munkáltatónál egy naptári évben legfeljebb 120 napot dolgozhat.
Turisztikai idénymunka: Kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál végzett idénymunka. Ide tartozik az idegenvezetői tevékenység, a lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység. Azokat a magánszemélyeket lehet tehát turisztikai idénymunkára bejelenti, akik az előbbiekben felsorolt tevékenységet folytató munkáltatónál végeznek szezonális jellegű munkát.
Alkalmi munka: e formában a munkáltató a munkavállalót
• legfeljebb 5 egymást követő napon át,
• egy hónapon belül legfeljebb 15 napon át,
• egy éven belül legfeljebb 90 naptári napon át foglalkoztathatja
Ebben az esetben a munkáltató profilja, tevékenysége nincs meghatározva, bármely foglalkoztató élhet ezzel a lehetőséggel, de mint látható a foglalkoztatás időtartamának maximuma rövidebb, mint az előző két esetben.
„2022. július 1-től az adó mértéke a turisztikai és mezőgazdasági idénymunkánál 500 Ft-ról 1000 Ft-ra emelkedik, Míg az alkalmi munka adómértéke 1000-ről 2000 Ft-ra kúszik feljebb. Érdemes megemlíteni a filmipari statisztára vonatkozó változásokat, ahol az adó mértéke 4000 Ft-ról 6000 Ft-ra változik” - mondta el a HR Portálnak Bodó Gergely ügyvéd, adószakértő. Az egyszerűsített foglalkoztatás szolgálati jogviszonynak minősül, kevesebb adminisztratív tevékenységet igényel, mely munkavégzés több csatornán is bejelenthető.
Figyelem: Ha az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony 2022. július 1. előtt jött létre, de júliusra is áthúzódik, akkor az áthúzódó időszakra még a korábbi (2022. július 1-je előtt hatályos) mértékkel kell a közterhet megállapítani.
Bedolgozói munkaviszonyban
A bedolgozók foglalkoztatására vonatkozó szabályokat a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) felhatalmazása alapján a 24/1994. (II. 25.) Korm. rendelet (R.) tartalmazza. Ennek alapján bedolgozói jogviszony létesíthető minden olyan önállóan végezhető munkára, amelyre a teljesítménykövetelmény munkanorma formájában, illetve más minőségi vagy mennyiségi mutatókkal határozható meg.
Kovács Regina
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group árbevétele 2025 első... Teljes cikk
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) legfrissebb elemzése szerint stabilizálódni látszik a kereskedelmi szektor foglalkoztatási helyzete. Teljes cikk
Megnéztük a munkaerő-kölcsönzésben, -közvetítésben, fejvadászatban, toborzási rendezvényszervezésben és az álláshirdetési piacon meghatározó... Teljes cikk
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 1 hete
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 1 hete
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 2 hete
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 2 hete
- Nem büdös a munka a magyar nyugdíjasoknak - aranykorát éli az idősek foglalkoztatása 2 hete
- A magyarok társadalmilag kötött tevékenységekre fordított ideje naponta - grafikon 2 hete
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 3 hete
- Közel félmilliót is kereshet egy parkolóellenőr – ilyen feltételekkel várják az új dolgozókat 3 hete
- Robotkutyák lépnek be a munka világába – félelmetes, mit tudnak 3 hete
- 8 őrülten jól fizető állás, amiről nem hittük volna, hogy létezik 4 hete
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 4 hete


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja