Gyász a munkahelyen: Segít-e, ha a munkába temetkezünk? Korinna története

Korinna családjában nem sokkal az új munkahelyére való belépése előtt tragikus, hirtelen haláleset történt – fiatalabb testvére baleset áldozata lett. Annak idején ő is, mint sokan, azt választotta, hogy erős lesz és elfoglalja magát. Munkát vállalt, emellett szakdolgozatot írt, és nyelvtanfolyamra járt - ami intenzív leterheltséggel járt.

Másfél évvel a történtek után egyértelmű volt az eredmény: mindez nem használt semmit. A gyászt az eltelt idő önmagában nem gyógyította meg, viszont törekvése arra, hogy "törölje" a váratlan haláleset kapcsán érzett gyásza miatt fájóvá vált emlékeket, azzal a nem várt következménnyel járt, hogy minden más is kezdett a felejtés homályába veszni. Mindennapi dolgok, kapcsolati történések, egyebek.

Természetesen az új munkahely kihívásainak kezelése is nehezebben ment így. Motivációja arra, hogy ne kommunikálja a vele történteket, az volt, hogy nem szerette volna, ha kivételeznek vele, nem szeretett volna "felmentést kapni" ennek ürügyén semmi alól. Valószínűleg többen vagyunk olyanok, akik úgy cselekedtünk volna, mint Korinna, ha hasonló helyzetbe kerülünk. Sokszor hangoztatott gondolat, hogy az elfoglaltság akár segíthet is a továbblépésben, gyógyulásban. Szemléletes kifejezésünk, a „munkába temetkezés” azonban jól leírja, hogy mi zajlik ilyenkor valójában: a bennünk dúló és forrongó vagy éppen nyomasztó és lesújtó érzelmeknek nem engedünk teret, ehelyett ezen élő és érző részünket 'eltemetjük' egy rakás tennivaló alá.

Az elfoglaltságnak, a munkának természetesen lehet jó hatása, olyan értelemben, hogy segít abban bennünket, hogy ne kelljen folyamatosan arra a fájdalmas veszteségre gondolnunk, ami minket ért. Téveszme azonban, hogy a munka, és ezáltal múló idő önmagában gyógyító hatással bír, hiszen sok esetben olyan ambivalens érzelmekkel birkózik a gyászoló, melyek csak az idő múlásától nem enyhülnek, sőt akár évek múlva is kínzó hatásuk lehet. Ekkor azonban már a környezet sem mindig megértő, s könnyen kaphat olyan megjegyzést a gyászoló, hogy „annyi év telt már el, miért gondolsz még mindig rá?”

Ezen érzések feldolgozása nagyon sokat segíthet – megkönnyebbülést, elfogadást hozhat. A gyászfeldolgozás, mint folyamat abban is segít, hogy a gyászhoz kapcsolódó harag, bűntudat vagy éppen bénultság okozta állapotok szenvedő alanyai a későbbiekben ne munkatársaink (vagy családtagjaink, barátaink) legyenek. A veszteség, a hiány, szerettünk elvesztéséhez kapcsolódó intenzív szomorúság nem oldható fel. A zavarodottság, a bűntudat, a „bárcsak megtettem/ne tettem volna meg” jellegű dilemmák, gondolatok és a hozzájuk kapcsolódó érzések azonban enyhíthetőek például a Gyászfeldolgozás Módszer® vagy a Napfogyatkozás Egyesület által képviselt módszer segítségével, melyek egyéni és csoportos formában is elérhetőek. 

Az emberi élet velejárója, hogy időnként nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, haláleset, válás, anyagi veszteségek és más események kapcsán. Fontos lenne tudatosítani: nem szégyen, sőt természetes, hogy ilyenkor több támogatásra van szükségünk, és azt is, hogy teljesen rendjén való ezt kérnünk. Mindezt segítené, ha elterjedne annak gyakorlata, hogy a cégek a munkatársi "well-being" azaz jól-lét koncepcióját kiterjesztve a gyász feldolgozására is biztosítanának segítő szakembereket. A feldolgozásban egy 7-10 alkalmas egyéni vagy csoportos folyamat sokat tud segíteni. Az erre szánt 2-3 hónap talán hosszúnak tűnik mai felpörgetett világunkban, ugyanakkor külső támogatás nélkül az esetek egy részében ez az idő még hosszabbra nyúlik - egy feldolgozatlan gyászt pedig akár évekig, évtizedekig is hordozhat magával valaki.

Amikor egy kolléga nagyon nehéz időszakon megy át, illúzió abban hinnie, vagy másoknak elvárni tőle azt, hogy mindezt reggel belépve az ajtón le tudja hasítani magáról és pusztán szakmai személyiségként tud létezni a munkanap során. Az természetesen elvárható, hogy magánéleti kisebb viszontagságaink okozta frusztrációnkat, stresszünket ne a kollégák kárára vezessük le a munkahelyen. De a nagy krízisek okozta érzelmi és fizikai tünetek nem tehetők félre. 

Ha elfogadjuk azt, hogy ezek az emberi élet kikerülhetetlen részei - azt is el kell fogadnunk, hogy időnként ezek szakmai teljesítményünket is károsan befolyásolják. Ilyen szempontból pedig kifejezetten racionális döntés a különböző krízisek feldolgozásában jártas szakemberek eseti vagy folyamat alapú segítségét biztosítani munkatársaink számára. Egy segítő szakemberrel való 1 órás beszélgetés is sokat segíthet már: akár abban, hogy milyen szakemberrel lenne érdemes a továbbiakban dolgoznia, akár abban, hogy egy patthelyzetnek tűnő szituációból milyen irányba lehetne mégis mozdulni. Amennyiben pedig gyászról van szó, alapinformációkat tud átadni a gyászról és tudja közvetíteni, hogy nagyon sok - szélsőségesnek tűnő - reakció normális ebben az időszakban. 

Érdemes tehát a dolgozókat támogató szolgáltatások közé gyásztanácsadók, gyászfeldolgozás specialisták, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek igénybevételét is biztosítani – akár külső szakemberekkel kötött megállapodás, akár belső munkatársak módszerspecifikus kiképzésével. Önmagában már az, hogy a munkatársak értesülnek arról, hogy ilyen szolgáltatás igénybevehető, azt üzeni: itt elfogadjuk, ha gyászolsz. Tudjuk, hogy ez az élet része. 

Hajdu-Kis Diána, HR vezető, gyásztanácsadó, coach – „Az üres asztal, veszteségek és feldolgozásuk a szervezetben” című könyv szerzője (a cikk a könyv egyik fejezetének adaptált részlete)